A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia számára a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait, és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.
David Cameron, aki a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott évindító interjút, megismételte ugyanakkor azt a többször hangoztatott álláspontját, hogy ha nem sikerül elérni e reformokat, arra az esetre ő nem zár ki semmit Nagy-Britannia EU-tagságának sorsával kapcsolatban.
A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta már több mint egymillió zarándok lépett át a Róma városában megnyitott szent kapukon - tájékoztatott vasárnap Rino Fischella érsek, a szentév egyházi eseményeinek szervezője.
Az olasz kormány a korábbi tervekkel ellentétben mégsem törli el az illegális bevándorlást bűncselekménynek minősítő törvényt, Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint ugyanis a jelenlegi migrációs helyzetben ezt az olasz közvélemény nemtetszéssel fogadná.
Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead együttes frontemberét. A zenészt barátai és tisztelői búcsúztatták, rajongói pedig interneten és klubokban nézték a temetési szertartást.
Az Ian Kilmister néven született brit rock-zenész búcsúztatását a Forest Lawn sírkert kápolnájában tartották. A legendás kalapját formázó urna előtt a Motörhead egyik fotója és Lemmy szintén legendás csizmája állt.
Már néhány évnyi dohányzás után is kimutatható a nyaki ütőér falának megvastagodása - mondta Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az elnök, akit a Szívvel a stroke ellen elnevezésű kampány kapcsán szólaltattak meg, elmondta azt is: azoknál, akik abbahagyják a dohányzást, már egy év után kimutatható a javulás.
Az olasz futballélvonalban szereplő Palermo hivatalos vételi ajánlatott tett a Debrecennek az utánpótlás-válogatott Balogh Norbert játékjogáért.
Már zajlanak a tárgyalások a két klub között a szicíliaiak elnöke, Maurizio Zamparini által jegyzett ajánlatról. Balogh Norbert 19 éves, és a hajdúságiak saját nevelésű csatára.
- Évtizedek óta nem kezdődött olyan rosszul a tőzsdei év, mint az idén, amikor már az első kereskedési hét ezermilliárdos veszteségeket hozott, elsősorban a kínai piaci felfordulás miatt - írta szombati összegzésében a Financial Times.
A terroristák által elkövetett merényletek és a muszlimoknak tulajdonított erőszak egyik legfőbb vesztesei éppen az európai iszlám közösségek - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
A klímaváltozás jele lehet a szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megjelenése a természetes tavakban, folyókban, legutóbb a Zagyva szolnoki szakaszán találtak példányokat - közölte a Magyar Haltani Társaság elnöke.Harka Ákos elmondta, hogy halfaunisztikai adatgyűjtéseik során először 2014 szeptemberében fogtak olyan elevenszülő fogaspontyfélét (Poecilidae), amely közönséges hőmérsékletű vizeinkben addig még sehol sem hozott létre önfenntartó állományt.
A terrorista csoportok - köztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - amerikai befolyásának visszaszorítására új szervezetet hoz létre az amerikai kormányzat.
Az új szervezetet - melynek neve Erőszakos Szélsőségesség Elleni Védekezés különleges egysége, az angol elnevezés kezdőbetűivel: CVE - a Belbiztonsági Minisztérium keretein belül alakítják ki.
- Az év utolsó hónapjában 292 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államokban - jelentette be a szövetségi munkaügyi minisztérium. A tárca azt is közölte: egyre több amerikai talál magának új munkalehetőséget, s a munkanélküliség aránya harmadik hónapja stabilan ötszázalékos.
Kormányzati adatok szerint októberben is és novemberben is ötvenezerrel több munkahelyet sikerült létrehozni, mint ahogy azt tervezték.
A Luxleaks-botrányt kirobbantó három férfi ügyét kezdi tárgyalni április 26-án a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága - vált ismertté a luxembourgi bíróság közleményéből.
A három férfit, köztük egy francia újságírót azzal vádolják, hogy olyan dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek a Luxemburg és az ott bejegyzett multinacionális vállalatok közötti, vitatott adómegállapodásokra derítettek fényt.
- Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknek meggyőződése, hogy a bűncselekményeket elkövető menekülteket automatikusan ki kellene utasítani az Európai Unióból. A szilveszter éjjelén több németországi városban a nőket ért zaklatásokkal kapcsolatban pénteken este Prágában kiadott nyilatkozatában Sobotka ugyanakkor a menekültek integrációjának a szükségességét is hangsúlyozta.
Londoni pénzügyi elemzők szerint már globális szinten érződik az adósságpiaci kockázati mutatókban a kínai tőzsdepánik járványhatása.
Londoni iparági elemzők szerint valószínűtlen, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.
- Nőtt a foglalkoztatás decemberben az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta viszont nem változott - közölte kedden a washingtoni munkaügyi minisztérium. Decemberben 292 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, meghaladva a novemberi 211 ezerről 252 ezerre módosított növekedést és az elemzők által decemberre jelzett 200-210 ezres bővülést.
Az országos brit napilapok elsősorban az Európai Unión belüli munkaerőmozgásról folytatott megbeszéléseket emelték ki David Cameron brit miniszterelnök budapesti tárgyalásairól közölt pénteki beszámolókban. A Financial Times szerint Cameronnak az unióra vonatkozó reformjavaslatai "szokatlan helyről kaptak feltételes támogatást", miután Orbán Viktor miniszterelnök utalást tett arra, hogy Magyarország támogatja a brit szociális ellátórendszer visszaélésszerű igénybevételének megszüntetését célzó brit intézkedéseket.
Fellebbezés hiányában jogerőssé vált az az ítélet, melyben a Hargita megyei törvényszék tavaly novemberben a kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát.
Minderről a felperes Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke számolt be blogján pénteken.
Jogerősen egy-egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a bíróság két férfit, aki szerszámnyéllel agyonvert egy kutyát Hajdúböszörményben.
Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész közleménye szerint a kóbor kutyát szerszámnyél végére erősített dróthurokkal egy harmadik ember fogta be, de amikor el akarta vezetni, a két másik férfi szerszámnyéllel olyan erővel ütött egyet-egyet az állat fejére, hogy az a helyszínen elpusztult.
Szombaton és vasárnap a debreceni Főnix csarnokban rendezik meg a junior műkorcsolyázók országos bajnokságát, amely a márciusi junior világbajnokság tesztversenye is lesz.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szervezők a hétvégén tudják majd tesztelni a csarnok belső felépítését, a kiszolgáló helyiségek megfelelő elhelyezését és kialakítását, valamint a junior vb-n is használandó technikai hátteret.