Archívum

Eredmények megjelenítése 33241-től 33260-ig 67880 találatból.

Az Európai Bizottság benyújtotta javaslatát az állandó határőrizeti szerv létrehozására

Fontos - 2015-12-15

Az Európai Bizottság kedden benyújtotta javaslatát az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozására, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét akkor is, ha valamely tagállam kormánya azt ellenzi.

Külföldi sajtó Magyarországról - brit lap Hóman Bálint tervezett szobráról, német lap a Fidesz kongresszusáról

Olvastuk - 2015-12-15

A tervezett Hóman Bálint-szobor körüli vitákról közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.

 A londoni gazdasági napilap online kiadásán megjelent írás szerint Hóman Bálint csodálói azt szeretnék, ha Hómanra az utókor olyan tanult politikusként emlékezne, aki a magyar törzsek Kárpát-medencei betelepülésének történetét tanulmányozta.

Ismét törvényt módosított a Ház, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti díjak

Jogtudor - 2015-12-15

Újabb törvénymódosítást fogadott el kedden az Országgyűlés, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti szerződések, köztük a korábban kötöttek is. A polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezések (Ptké.) és a földforgalmi törvény módosítását 130 kormánypárti igen szavazattal, 68 nem ellenében hagyta jóvá a Ház a fideszes Győrffy Balázs agrárkamarai elnök és Jakab István Magosz-elnök javaslatára.

EURO-2016 - Szurkolói különgépeket indít Budapestről a Wizz Air

Ajánljuk - 2015-12-15

Szurkolói különgépeket indít jövő nyáron Franciaországba, a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseire a Wizz Air légitársaság.

  A Lyonban, Marseille-ben, illetve Bordeaux-ban rendezendő találkozók időpontjához igazítják a különjáratokat. A 230 üléses repülőgépek minden esetben 14 óra előtt érkeznek Franciaországba, és a lefújás után, nem sokkal éjfél előtt indulnak vissza Budapestre.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Földet a gazdáknak! program egyik részletét

Belföld - 2015-12-15

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését - közölte a testület a honlapján kedden.

  Az Ab szerint a kormányhatározatnak a földek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényben megállapított felhasználási célokkal, ezért ezt a pontot megsemmisítette.

OGY - Öt százalékra csökkentették a lakásépítés áfáját

Gazdaság - 2015-12-15

Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakóingatlanok forgalmi adóját a 2016-2019 közötti négy évre.

 A képviselők 154 igen szavazattal, 8 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.

OGY - Quaestor - Hozamokkal és önrésszel csökkentett kártalanítást fogadott el a parlament

Pro... - 2015-12-15

Az Országgyűlés kedden új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére, amely az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtat.

 A képviselők 154 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 31 tartózkodás mellett fogadták el az igazságügyi miniszter kárrendezési intézkedéseit.

A strasbourgi bíróság elmarasztalta Magyarországot a nyugdíjtörvény módosítása miatt

EU - 2015-12-15

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.

Megtévesztően tájékoztatott, 50 millió forintos bírságot kapott a Ryanair

Fogyasztóvédelem - 2015-12-15
A dinamikus valuta átváltási rendszerről hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztő tájékoztatást nyújtott a Ryanair Ltd. (Ryanair) magyar nyelvű foglalási oldalán, ezért 50 millió forintos bírságot kapott.

London és Róma szerint "mély EU-reformokra" van szükség

Vélemény - 2015-12-15

- Nagy-Britannia és Olaszország egyetért abban, hogy az Európai Unió "mély reformokra" szorul, és abban is, hogy az unión belül az integráció több különböző szintje lehetséges - írta kedden megjelent közös cikkében a brit és az olasz külügyminiszter.

Az üzletek több mint egyharmadában találtak szabálytalanságot az ellenőrök

Fogyasztóvédelem - 2015-12-15

- A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött üzletek 38 százalékában találtak szabálytalanságot november 23. óta - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Szente István közölte: az ellenőrök 634 kereskedelmi üzletben vizsgálták a fogyasztók érdekeinek betartását. Hozzátette, hogy a szabálytalanságok kis súlyúak voltak, az ellenőrzések pedig még egy hétig folytatódnak.

Quaestor - MSZP: véglegesítik a kisbefektetők kárát

...kontra - 2015-12-15

Az MSZP álláspontja szerint a Quaestor-törvény elfogadásával véglegesítik a kisbefektetők kárát.  A Quaestor-károsultak parlament előtt zajló tüntetése közben tartott kedden sajtótájékoztatót Szakács László.

Ónodi-Szűcs Zoltán: hat év alatt 520 milliárdos fejlesztés az egészségügyben

Egészségügy - 2015-12-15

Az elmúlt hat évben európai uniós és nemzeti forrásból 520 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés valósult meg a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház tömbkórházi beruházási projektjének zárórendezvényén.

Magyar kamerák mutatják a világ egyik legnagyobb fúziós kísérletét

Tudomány - 2015-12-15

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett intelligens kamerarendszer képein pillanthatták meg először a kutatók, ahogy a világ legbonyolultabb sztellarátorában, a Wendelstein 7-X-ben felvillan a plazma.Mintegy kilenc évnyi építés és több mint egy év előkészület után indult el a németországi Greifswaldban a világ legnagyobb sztellarátor típusú fúziós kísérleti berendezése, a Wendelstein 7-X.

NAV: három év börtön az szja-bevallással trükköző csalónak

Gazdaság - 2015-12-15

Három év börtönre ítélt egy férfit a személyi jövedelemadó (szja) bevallásával összefüggő költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

  A Fejér megyei férfi személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva.

Hunvald-ügy - Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az egykori polgármester előzetesének beszámítását

Jogtudor - 2015-12-15
Jogerős végzésével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Hunvald György egykori VII. kerületi polgármester által előzetes fogva tartásban töltött idő beszámítását a rá két ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztésbe, így a volt szocialista országgyűlési képviselőnek még csaknem egy évre börtönbe kell vonulnia.

Lenkovics: kezd kialakulni az Alkotmánybíróság iránti új bizalom

Belföld - 2015-12-15

 Kezd kialakulni egyfajta új bizalom az Alkotmánybíróság (Ab) iránt, egyre több beadvány érkezik a testülethez - mondta Lenkovics Barnabás, az Ab elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

 A Quaestor-ügy legfőbb tanulságaként az Ab elnöke azt emelte ki, hogy a lakosság pénzügyi kultúrája alacsony.

Szócsata és személyeskedés jellemezte a spanyol miniszterelnök-jelöltek televíziós vitáját

- Éles szóváltások, feszültség és személyeskedés jellemezte Spanyolországban a kormányzó jobboldali Néppárt (PP) és az ellenzéki szocialista párt (PSOE) miniszterelnök-jelöltjeinek kedd hajnalig tartó televíziós vitáját, amelyet az adás után nyilatkozó elemzők az eddigi legkeményebb hangvételű vitának neveztek.

Lakásáfa - Építőipari szervezetek: 2017-től lesz érezhető az adócsökkentés hatása

Gazdaság - 2015-12-14

Elégedettek a lakásépítés áfájának csökkentésével építőipari szervezetek, amelyek  2017-ben már a piac jelentős bővülését várják az intézkedéstől, és további javaslatokat is tettek a kedvezményezetti kör és a hitellehetőségek bővítésére.

Lakásáfa - Varga Mihály: a lakásépítések növekedésével számol a kormány

Gazdaság - 2015-12-14

- A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.