Archívum

Eredmények megjelenítése 33261-től 33280-ig 67880 találatból.

Több intézkedést javasol a kormány a lakásáfa csökkentése mellett a gazdaság élénkítésére

Gazdaság - 2015-12-14

Több intézkedést, így a moziüzemeltetés szabályainak változtatását, a helyi adók felhasználásának új szabályait a fővárosi és a kerületi forrásmegosztásnál, a bíróságok elektronikus elérhetőségét is tartalmazza az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról hétfőn beterjesztett törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az új lakások áfájának 5 százalékra való csökkentését.

Nem tömegek jönnek, hanem emberek

Vélemény - 2015-12-14

 A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) keresztény pártként tudomásul kell vennie, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében.

Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkosságot derített fel a rendőrség

Jogtudor - 2015-12-14

Tizenhárom évvel ezelőtti gyilkossági ügyet derített fel a rendőrség; az elkövető - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - beismerte tettét - jelentették be rendőri vezetők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

NFM: átalakul a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer

Belföld - 2015-12-14

- A kormány 3,3 milliárd forintot ad a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felállításához szükséges forrásbiztosítás érdekében, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

MNB: jelentősek a különbségek a bankok karácsonyi hitelköltségeinél

Pénzügyek - 2015-12-14

A kis összegű karácsonyi fogyasztási hiteleknél a hitelkamatokon és díjakon túl a kötelezően kapcsolódó pénzügyi termékek, kiegészítő szolgáltatások és a késedelmes fizetés is jelentős többletköltséggel járhat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Financial Times: a Rolls-Royce részleges államosítását fontolgatja a brit kormány

Ajánljuk - 2015-12-14

- A Rolls-Royce nukleáris technológiával foglalkozó üzletágának államosítását fontolgatja a brit kormány, tekintettel a súlyos üzleti gondokkal küszködő ipari csoport kritikus szerepére az önálló brit nukleáris ütőerőt hordozó atomtengeralattjáró-flotta reaktorainak tervezésében és karbantartásában - írta a hétfői Financial Times.

Angela Merkelt választotta az év emberévé a Financial Times

Külföld - 2015-12-14

    A londoni gazdasági napilap hétfői indoklása szerint a menekültválság közepette Merkel alig néhány hét leforgása alatt átalakult a világ és a németek szemében egyaránt. Nemrég egy palesztin diáklánynak, aki attól félt, hogy a német hatóságok visszaküldik a libanoni menekülttáborba, ahonnan érkezett, a kamerák előtt még azt mondta, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, nem sokkal később viszont menekültek százezreit fogadta a háború dúlta Szíriából.

Varga Mihály: átmenet nélkül már jövőre 5 százalékra csökkenhet a lakásépítés áfája

Gazdaság - 2015-12-14

- A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Párizsi klímacsúcs - NFM: első alkalommal született általános felelősségvállalás a Föld klímájának megőrzésére

Fontos - 2015-12-14

Első alkalommal született általános felelősségvállalás a Föld klímájának megőrzésére - mondta Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális műsorában a Párizsban az ENSZ 21. klímakonferenciáján elért megállapodást értékelve.

Fellélegzett, de nem könnyebbülhet meg  Franciaország

Olvastuk - 2015-12-14

- Üdvözölték a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front vereségét a regionális választások második fordulójában a hétfői francia napilapok, amelyek "mindenki számára vereségként", és "győztes nélküli választásként" értelmezték az eredményt.

MNB: technikai okok, és a hamisítás hatékonyabb megelőzése az oka a húszezresek megújításának

Pénzügyek - 2015-12-14

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) technikai okokból, például a gépek és automaták igényeinek kielégítése, illetve a hamisítás hatékonyabb megelőzése érdekében döntött a húszezresek megújításáról - mondta Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Több mint 76 milliárd forintba került a South China Morning Post az Alibabának

Befektetés - 2015-12-14

Az Alibaba Group 2,06 milliárd hongkongi dollárért, vagyis körülbelül 76,7 milliárd forintért vásárolta meg a angol nyelvű, hongkongi South China Morning Post (SCMP) című lapot - hozta nyilvánosságra az újság hétfői közleményében.

  Az Alibaba és az SCMP a múlt pénteken jelentették be, hogy a világ legnagyobb e-kereskedelmi óriáscége megveszi a 112 éves lapot és a hozzátartozó "médiavagyont", de a bekerülés összegét akkor nem közölték.

Hatan jutottak a Bocuse d′Or magyarországi döntőjébe

Gazdaság - 2015-12-14

    A világ legrangosabb szakácsversenyének magyarországi selejtezőjéből Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest), Szabó László (Sodexo), Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár), Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest) és Győrffy Árpád (Kollázs - Four Seasons, Budapest) jutott tovább a döntőbe, és elindul Széll Tamás, a budapesti Onyx Étterem séfje is

A líbiai egységkormány minél előbbi létrehozását szorgalmazta John Kerry

Vélemény - 2015-12-14

A líbiai egységkormány minél előbbi létrehozását szorgalmazta John Kerry amerikai külügyminiszter a Rómában vasárnap rendezett nemzetközi Líbia-konferencián, amelyen 17 ország és nemzetközi szervezetek mellett a legfőbb líbiai politikai csoportok képviselői is részt vettek.

Merkel: a CDU elnöksége megegyezésre jutott a menekültpolitikáról szóló kongresszusi határozati javaslatról

Megegyezésre jutott a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöksége vasárnap a menekültpolitikáról szóló kongresszusi határozati javaslatról - jelentette be vasárnap Angela Merkel pártelnök-kancellár.

Tóbiás József: Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország valódi problémáiról

...kontra - 2015-12-14

- Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország jelenéről, valódi problémáiról - reagált Tóbiás József, az MSZP elnöke vasárnap a kormányfő beszédére, amelyet a Fidesz kongresszusán mondott el.

Molnár Csaba: Magyarország korrupcióban az első, életszínvonal tekintetében 25. helyen Európában

Pro... - 2015-12-14

- Magyarország Európában ma csupán korrupcióban az első, az emberek életszínvonalának tekintetében a 25. helyen áll - reagálta a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető elnöke vasárnap a kormányfő szavaira.

Fidesz-kongresszus - Orbán: készen állok a folytatásra

Orbán Viktor kormányfő készen áll arra, hogy két év múlva - ha meglesz a bizalom - vezesse a Fideszt és szövetségeseit a választási kampányban, és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén. A miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke ezt a több mint egy órás, több helyen személyes hangvételű beszédében közölte a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán, Budapesten, a Hungexpón, ahol bejelentette azt is: 5 százalékra csökken a lakásépítés áfája.

Brit EU-népszavazás - A brit sajtó szerint Cameron kész enyhíteni követelésein, a Downing Street cáfol

Fontos - 2015-12-13

Vasárnapi brit lapok egybehangzó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök hajlandó lenne enyhíteni, sőt akár ejteni is az EU-bevándorlás szabályainak reformját célzó egyik fő követelését. A Downing Street ugyanakkor cáfolta az értesülést.

Követeljük a  Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség rehabilitációját

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében követeljük, hogy fejeződjék be egyházunk módszeres kivéreztetésének igyekezete, és felekezetünket helyezzék vissza az 1990. évi IV. törvény alapján fennállt egyházi jogállásába!