- Jelentősen emelkedett a svéd IKEA-csoport profitja, főleg a kínai piac bővülésének köszönhetően. A világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje csütörtökön közölte, hogy az augusztussal végződött évben árbevétele 5 százalékkal, 31,9 milliárd euróra, nettó nyeresége pedig 5,6 százalékkal, 3,5 milliárd euróra emelkedett.
A leggyorsabban fejlődő piac Kína volt, ahol 19 százalékkal nőttek az eladások.
Elérte a tízmilliós utasforgalmat csütörtökön a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, ennyi utast korábban egyetlen évben sem fogadott a ferihegyi légikikötő.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a tízmilliomodik utas ünnepélyes köszöntésén azt mondta, tavaly 9 millió utasa volt a repülőtérnek, idén várhatóan 10,3 millió lesz, ami 13 százalékos bővülésnek felel meg.
- A világon elsőként alkalmaztak sikerrel lombikeljárást kutyáknál amerikai szakemberek, akik a PLoS One című folyóiratban számoltak be az évtizedek munkáját dicsérő tudományos áttörésről.
Az öt beagle-t és két beagle-spániel keveréket pótanya hozta a világra. A kutyusok egy alomból valók, de három pár szülőjük van.
A svájci jegybank (SNB) igazgatósága csütörtöki ülésén nem változtatott a kamatokon, közölte, hogy továbbra is túlértékeltnek tartja frankot és szükség esetén kész interveniálni valutája gyengítése érdekében.
Egyes látra szóló letétek esetében érvényben maradt a mínusz 0,75 százalékos negatív kamat, azaz a bankoknak ekkora büntetőkamatot kell fizetniük a jegybanknál elhelyezett betéteik után.
Egészségbiztosítást, elemi oktatást és egyéb alapvető jogokat ígér a pekingi vezetés annak a sok millió kínainak, akik jelenleg nem szerepelnek az ország kötelező lakhely-regisztrációs rendszerében - számolt be róla csütörtökön a kínai média a reformfolyamatok elmélyítésével megbízott irányítói csoport közleménye alapján.
A német kormány vészhelyzeti tervet fontolgat arra az esetre, ha nem csillapodik a menekülthullám, a formálódó elképzelés lényege a határ lezárása és a belépés megtagadása a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől - írta csütörtökön a Bild című német lap.
További monetáris lazítást hajthat végre az Európai Központi Bank (EKB) jövőre, míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan emelni fogja az alapkamatot - áll a Commerzbank 2016-os előrejelzésében.
- Nagy Britannia egy megreformált Európai Unió tagja szeretne maradni, de a "nettó bevándorlás" évi 300 ezer fős szintje tarthatatlan számára - jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök szerdán Bukarestben, miután Klaus Iohannis román államfővel találkozott.
- Francois Hollande francia államfő minden felelős politikust "egyértelműségre" és a "köztársasági értékek" védelmére szólított fel szerdán a pártokat, négy nappal a regionális választások második fordulója előtt annak érdekében, hogy megakadályozzák a Nemzeti Front hatalomra jutását a régiókban.
Egy újabb megállapodás-tervezetet kapott kézhez az ENSZ 21. klímakonferenciáján résztvevő 195 ország a Párizs közeli le Bourget-ban, két nappal a klímavédelmi egyezmény megszületésének határideje előtt.
A korrupció felszámolásához a választópolgárok eltökéltsége kell - mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete azon a szerdai budapesti konferencián, amelyet a Transparency International Magyarország szervezett a korrupcióellenes világnap alkalmából.
A múlt évtől kezdve növekedett a Magyarország által felderített, uniós pénzekkel összefüggő korrupciós, csalási ügyek száma - mondta Margarete Hofmann, az EU csalás elleni hivatala, az OLAF szakpolitikai igazgatója azon a szerdai budapesti konferencián, amelyet a Transparency International Magyarország szervezett a korrupcióellenes világnap alkalmából.
Az Országgyűlés rendészeti bizottsága elutasította szerdán annak az LMP-s javaslatnak a tárgysorozatba vételét, amely megszüntetné a közterületen való életvitelszerű tartózkodás büntethetőségét.Az előterjesztő Szél Bernadett LMP-s képviselő - aki indulatosan érvelt javaslata mellett, és akit a Város Mindenkié Csoport több tagja és hajléktalanok is elkísértek a testület ülésére - kezdeményezte, hogy Sándor Ferenc hajléktalan is felszólalhasson, ehhez azonban a bizottság nem járult hozzá.
Az igazságügyiminiszter szerdán benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét, amely már tartalmazza az alkotmányellenesnek nyilvánított pontok módosítását.
- Az Európai Bizottság szerdán bemutatta az egységes digitális piac létrehozását célzó javaslatait, amelyek egyebek mellett 2017-től elérhetővé tennék a zenei és filmes előfizetéseket az uniós állampolgárok számára az EU-n belül történő utazásaik során is.
A kínai hamisítási botrány miatt 20-25 százalékkal esett vissza a kereslet a magyar akácméz iránt - nyilatkozta Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke. Elmondta: a kínai mézbotrány hatására, amikor négy kiszerelő üzem 40 százalék kínai ipari mézet kevert a magyar mézbe, az akácméz esetén a felvásárlási árak is csökkentek, jelenleg kilónként 1200-1400 forintot adnak érte a nagybani piacon, miközben 1600 forint felett is volt az ár.
Tatán épít vágó és húsfeldolgozó üzemet és hűtőházat a kecskeméti Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft., a beruházáshoz a társaság négyhektáros területet vásárolt a Tatai Ipari Parkban - jelentették be szerdán Tatán, a telek adásvételi szerződésének aláírásán.
Brüsszel továbbra is kétértelmű Orbán Viktorral címmel közölt tudósítást a Le Monde.
Noha a kvótarendszert elutasító magyar kormány és az Európai Bizottság között egyre több a vitás kérdés, Brüsszel nem akar szakítani azzal a kettősséggel, amely évek óta jellemzi viszonyát Budapesttel - írta a francia balliberális lap.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az online szálláshely közvetítéssel foglalkozó Szallas.hu Kft. felett - közölte a versenyhatóság szerdán.
- A két napja kiadott "vörös" riasztás ellenére tovább súlyosbodott a légszennyezettség szerdán Pekingben, nyilvánvalóvá téve, hogy még ha a pekingiek többsége fegyelmezetten eleget is tesz a korlátozásoknak, néhány nap nem elegendő a tiszta levegőhöz jutáshoz.