Archívum

Eredmények megjelenítése 34781-től 34800-ig 69332 találatból.

A PM kikéri a honvédség rakétaeladásról szóló szerződéseit

Belföld - 2015-12-09

 A Párbeszéd Magyarországért (PM) kikéri azt a szerződést, amely alapján a honvédségtől több mint ezer rakétát vásárló vadászbolt a honvédségnél tároltatja a megszerzett éles fegyvereket.

    Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése alatt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, egy újabb gyanús eladás esetében nem elérhető még a pályázati kiírás sem a minisztérium honlapján.

Azonosították a Bataclanban öldöklő harmadik terroristát -

Külföld - 2015-12-09

A francia rendőrség azonosította a párizsi Bataclan koncertteremben rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő harmadik elkövetőjét is. A harmadik öngyilkos merénylő a 23 éves Fouad Mohamed-Aggad strasbourgi lakos volt, aki a vérengzést követően felrobbantotta magát - közölték szerdán francia források. A francia dzsihadista apja szerdán mondta: megölte volna a fiát, ha tudta volna, hogy mire készül.

MSZP: a kormány biztosítson ehető ételeket az iskolákban

Vélemény - 2015-12-09
    Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita szocialista parlamenti képviselők szerdán, az Országgyűlés népjóléti bizottsága ülését megelőző sajtótájékoztatójukon megerősítették, pártjuk továbbra is azt szeretné, ha az iskolai menzákon olyan ételeket szolgálnának fel, amilyeneket a képviselők is hajlandóak lennének megenni.    

Elfogták azt a férfit, aki novemberben bántalmazott egy futó nőt a Margitszigeten

Kékhírek - 2015-12-09

 Elfogták a rendőrök szerda hajnalban Budapesten azt a férfit, aki november végén bántalmazott egy nőt a margitszigeti futópályán. A kerületi járőrök szerdán 3 óra 40 perckor a Margitszigeten igazoltattak egy 29 éves férfit, akit előállítottak az angyalföldi rendőrkapitányságra.

Majdnem 30 százalékkal zsugorodtak a gleccserek a Csomolungmán

Fontos - 2015-12-08

Csaknem 30 százalékkal zsugorodtak a gleccserek az elmúlt 4 évtizedben a világ legmagasabb hegyén, a Csomolungmán, közismertebb nevén a Mount Everesten - számolt be a kínai média egy napokban közreadott jelentést ismertetve.  A helyzetért egyértelműen az éghajlatváltozást, a globális felmelegedést tartják felelősnek a kínai szakemberek. A teljes területre vonatkozó számításaikat az 1970-es évekbeli állapotokkal hasonlították össze. Megállapították, hogy a hegy déli lejtőjén, a nepáli oldalon az 1980-es évek óta a gleccserek 26 százaléka tűnt el.

A debreceni repülőtéren nyitott kirendeltséget a légügyi hatóság

Helyi - 2015-12-08

Budapesten kívüli első kirendeltségét nyitotta meg a debreceni nemzetközi repülőtéren a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatala kedden - jelentette be Győri Gyula, az NKH elnöke a helyszínen, sajtótájékoztatón.

 A debreceni repülőtér forgalma ma már indokolja, hogy a légügyi hatóság képviselője folyamatosan jelen legyen a légibázison, és a közvetlenül nyújtott felügyeleti tevékenységgel hozzájáruljon a repülés- és utasbiztonság növeléséhez - mondta az elnök.

Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest: a gazdaság növekedési üteme fokozatosan csökken         

Gazdaság - 2015-12-08

A 2014-es gazdasági növekedést támogató  egyedi tényezők fokozatos kifutásával a GDP bővülésének üteme 2015-re 2,9 százalékra, majd a következő években 2 százalék alá mérséklődik a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) előrejelzése szerint  - ismertette Romhányi Balázs, az intézet vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Orvostechnikai beszállítók: 45 milliárd forinttal tartoznak a kórházak

Egészségügy - 2015-12-08

- Már 45 milliárd forinttal tartoznak a kórházak az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozásoknak. A cégek az egészségbiztosítási kassza év végi maradványának szétosztásában bíznak. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) közleményében azt írta: nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji, 60 milliárd forintos konszolidációja.

Elfogtak három ékszerrablót

Kékhírek - 2015-12-08

Elfogták azt a három férfit, aki csaknem hetvenmillió forintnyi kárt okozott egy fővárosi aranykereskedés szeptemberi kirablásával - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden. Azt írták, hogy nyomozást folytatnak egy 25 éves szentendrei, valamint egy 29 éves és egy 30 éves budapesti férfi ellen rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

Megkezdődött az igazságügyi miniszter által indított per a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyében

Jogtudor - 2015-12-08

- Megkezdődött a Trócsányi László igazságügyi miniszter által a Budapesti Ügyvédi Kamara (BKÜ) ügyében, a működés törvényességének helyreállítása érdekében indított polgári per kedden a Fővárosi Törvényszéken. A minisztert képviselő Molnár Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kamara felett törvényességi felügyeletet gyakorló Trócsányi László nem akar állást foglalni a legitimitás kérdésében, ezért fordult bírósághoz.

Pekingi szmog - A vörös riasztás ellenére sem javul a helyzet a kínai fővárosban

Külföld - 2015-12-08

- Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.

Külföldi sajtó Magyarországról - Le Monde

Olvastuk - 2015-12-08

- Szobor egy antiszemita értelmiséginek címmel közölt tudósítást a tervezett Hóman-szobor körüli polémiáról a Le Monde honlapja.   A francia balliberális lap szerint miközben Magyarország nagyon alaposnak mutatkozik a sztálini korszak feldolgozásában, nagyon engedékeny azokkal szemben, akik kollaboráltak a hitleri Németországgal, és támogatták annak antiszemita politikáját.

Az ellenzék szerint jogi nonszensz a mezőhegyesi földek árverése

Belföld - 2015-12-08

Jogi nonszensz a mezőhegyesi állami földek árverése, a kérdésekre a kormánypártok képviselői sem tudják a válaszokat - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Békéscsabán, ahol közös tiltakozást szerveztek az ellenzéki pártok a mezőhegyesi földárverések kezdetére.

Vádat emelt az állampolgársággal üzletelő férfi és társai ellen az ügyészség

Kékhírek - 2015-12-08

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy férfi és két társa ellen, akik 2013-ban pénzért cserébe csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak segítettek magyar állampolgárságot szerezni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Az MTI információi szerint Szepessy Zsolt, Monok korábbi polgármestere, az Összefogás Párt elnöke érintett az ügyben.

NBA - A Nike örökös szerződést kötött LeBron Jamesszel

Befektetés - 2015-12-08

Történelmi, élete végéig szóló szerződést kötött a Nike LeBron Jamesszel, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Cleveland Cavaliers sztárjátékosával.A megállapodás több szempontból is különleges, ugyanis az amerikai sportszergyártó cég 44 éves történetében még nem volt példa arra, hogy valakivel örökös szerződést kössön, ráadásul - bár a konkrét összeget nem hozták nyilvánosságra -, ekkora pénzt sem kapott még egyetlen sportoló, hogy egy márka reklámarca legyen.

Szentév - Megnyitották a vatikáni biztonsági kapukat, sorban állnak a hívők

...kontra - 2015-12-08

A szentév megnyitásának szertartására igyekvők már a Vatikán határánál álltak sorban kedd reggel.  A Szent Péter térre vezető római utcák végén felállított biztonsági kapukat a tervezettnél korábban, már fél hét előtt megnyitották. Az olasz rendőrség fémdetektoros ellenőrzés után egyenként engedi át a zarándokokat, majd a Szent Péter tér oszlopcsarnokában fémdetektorral ismét átvizsgálják őket.

Kína ismét csökkenő exportot és importot jelentett

Gazdaság - 2015-12-08

A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.

 A külkereskedelmi forgalom visszaesése továbbra is a globális kereslet és a kínai fogyasztás egyidejű alacsony szintjéről árulkodik - fogalmazták meg szakértők.

Szentév - A szent kapu megnyitásával Ferenc pápa egyháza kapuit tárja ki a szegények felé

Pro... - 2015-12-08

- Ferenc pápa, aki megválasztása óta azt hirdeti, hogy az egyház tárja ki kapuit a rászorulók előtt, kedden, az irgalmasság szent évét elindítva, a Szent Péter-bazilika szent kapujának a megnyitásával jelképesen meg is teszi ezt a lépést.

Csaknem 300 tételt árvereznek el a BÁV kétnapos karácsonyi aukcióján

Befektetés - 2015-12-07

Csaknem 300 tételben ékszereket, órákat, ezüst tárgyakat és Zsolnay-kerámiákat árvereznek el a BÁV kétnapos karácsonyi aukcióján, amelyet kedd és szerda este tartanak Budapesten a MOM Kulturális Központ Kupolatermében.

Rövidpályás úszó Eb - Magyarország az élen

Sport - 2015-12-07

- Tizenegy arany-, három ezüst-, egy bronzérem, két világcsúcs, öt Európa-csúcs, 48 ország között messze a legszebb eredmény - rögzítette a lényeget a magyar szereplést összefoglalva Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az izraeli Netánjában vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságot követően.