Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati szakszóvivője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány gazdaságpolitikájának kudarcát mutatja, hogy egyre nagyobb létszámban és jövőre már 340 milliárd forintos összegért foglalkoztatják az embereket, szerinte így "egyre többe kerül a foglalkoztatási statisztikák javítása".
Elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Belgrádban csütörtökön este. A B92 belgrádi televízió pénteken idézte Szergej Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország "Ba1/Not Prime" szintű, vagyis nem befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását a Moody′s Investors Service, elsősorban az orosz külső fizetési helyzet stabilizálódásával indokolva a lépést.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány nem kíván változtatni az oktatói-kutatói bérrendszerben több kategória keresetén.A szakszervezet ide sorolta az adjunktusokat, a tanársegédeket, és a rendszerbe bekerülő nyelvtanárokat, testnevelő tanárokat, mérnöktanárokat, művésztanárokat, mestertanárokat, kollégiumi nevelőtanárokat.
Az uniós biztosok nem kelhetnek annak a kormánynak a védelmére, amely őket jelölte - válaszolta a BruxInfo nevű, uniós ügyekkel foglalkozó, magyar hírportál értesülése szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra a levélre, amelyben Navracsics Tibor uniós biztos kifogást emelt, hogy a brüsszeli testület - távollétében - jegyzékbe vett egy Magyarország elleni fellépésre irányuló európai polgári kezdeményezést.
Jogerősen négy és fél évre súlyosbította Kiss Ernő vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A nyugalmazott rendőr dandártábornok leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra.
Hamarosan a kávé, a narancs, a banán és a mogyoró elérhetőségének és árának változásában is érezhetőek lesznek a klímaváltozás hatásai a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése szerint.
A szervezet Vihar előtti csend néven kiadott jelentése a világszerte fogyasztott négy mezőgazdasági termék példáján keresztül mutatta be a klímaváltozás drasztikus hatásait
Az RTL Klub adta hírül, hogy az olasz bíróság lefoglalta a milánói világkiállítás magyar pavilonját, mert az olasz kivitelező cég szerint a magyar állam nem fizette ki őket. Az expo magyar pavilonjával kapcsolatos számtalan korrupciógyanús seftelés a bírósági lefoglalással együtt változott hirtelen az Orbán-kormány ámokfutását valóban jelképező performansszá.
Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja, miután a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben elutasították az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet ellenőrzése alatt álló egyik olajkitermelő létesítményre mérték első szíriai légicsapásukat a brit királyi légierő (RAF) harci repülőgépei - közölte csütörtökön a brit védelmi miniszter.
Az orosz turisztikai blokád érinti majd talán legsúlyosabban a török gazdaságot azon szankciók közül, amelyeket Moszkva elrendelt Ankarával szemben - jelentette ki Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
- Letartóztatások újabb sorozata kezdődött csütörtök hajnalban Zürichben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) érintő kiterjedt korrupciós botránnyal összefüggésben - írta internetes felületén csütörtökön a The New York Times című amerikai lap.
Az Európai Unió és Liechtenstein 2018-tól automatikusan megosztja egymással az állampolgáraik bankszámláival kapcsolatos információkat - erről az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén született döntés. A liechtensteini bankok jelenleg titkosan kezelik az uniós állampolgárok számláit.
Az Európai Bizottság (EB) továbbra is szorosan figyelemmel követi a magyarországi helyzet alakulását, ugyanakkor nem lát a jogállamiságot veszélyeztető rendszerszintű veszélyt - közölte Vera Jourová, a szervezet igazságügyi biztosa az Európai Parlament (EP) szerda késő esti plenáris ülésén, amelynek a magyar jogállamiság helyzete volt az egyik témája.