A lakáspiaci kínálat továbbra is változatos képet mutat: szeptemberben 1,2 százalékos növekedést produkált az előző hónaphoz képest a piacra lépő lakásvásárlók miatt, de éves szinten 4 százalékos csökkenés tapasztalható. A kereslet viszont töretlenül élénkül: szeptemberben 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, augusztushoz viszonyítva pedig 6 százalékkal erősödött.
Jól indult az ősz a magyar ingatlanpiacon, a Duna House becslése szerint 2024 szeptemberében országosan 9754 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott - közölte az ingatlanközvetítő kedden.
A júniusi önkormányzati választásokon a Fidesz elveszítette a többségét a Pest vármegyei közgyűlésben. Komoly bajba kerülhetett volna a kormánypárt, de még szerencse, hogy a Mi Hazánk a keddi alakuló ülésen készségesen kisegítette mindenben. Erről a momentumos Szemző Áron számolt be a Facebookon.
A párt Pest vármegyei elnöke és megyei képviselője szerint ezzel hivatalossá vált, hogy a Mi Hazánk nem ellenzéki párt, összenőtt, ami összetartozott. Toroczkai László pártja ugyanis például megszavazta közgyűlési elnöknek a fideszes Szabó Istvánt és szintén a Fidesszel együtt leszavazta, hogy tárgyalják a gödi Samsung gyár iparűzési adóemelését.
Karl Nehammer osztrák kancellár kedden sürgette Alexander Van der Bellen szövetségi elnököt, hogy a vasárnapi parlamenti választásokon győztes Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) kínálja fel a kormányalakítás lehetőségét.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A társaság arra kéri az ügyfeleit, hogy a kapott számlaértesítőket nézzék meg figyelmesen. A megtévesztő, adathalász levelek felismerésére minden szükséges tájékoztatás megtalálható weboldalukon (https://www.mvmnext.hu/Adathalaszat).
Több mint fél évszázad után befejeződött az egykor meghatározó fontosságú globális bankközi pénzpiaci kamat, a Libor használata - jelentette be a Bank of England és a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) keddi közös nyilatkozatában.
A brit jegybank és az FCA tájékoztatása szerint előző nap utoljára állapították meg a rendszer még fennmaradt, áthidaló szintetikus jegyzéseit, és ezzel véglegesen lezárult az 54 évi Libor-korszak.
A Volánbusz benyújtotta ajánlatát a Nemzeti Koncessziós Iroda országos, autóbuszos közszolgáltatásra vonatkozó pályázatára - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A Nemzeti Koncessziós Iroda augusztus elején indított "Magyarország földrajzi területén autóbusszal végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatás ellátása szolgáltatási koncesszió keretében" tárgyú nyílt, tárgyalásos pályázati eljárást.
Izraelben az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk a Tel-Avivban és környékén élőknek a polgári védelem kedd délután kiadott utasításai szerint.
Az esetleges iráni támadásról szóló amerikai figyelmeztetés nyomán estére összehívták a biztonságpolitikai kabinetet, és Joáv Galant védelmi miniszter telefonon megbeszélést folytatott Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel.
Zoran Milanovic horvát elnök nem adta beleegyezését ahhoz, hogy Horvátország katonákat küldjön a NATO Ukrajnát támogató missziójába.
Az államfő kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: az Ukrajna elleni orosz agresszió elfogadhatatlan, és sérti a nemzetközi jogot, amelyet mindenkinek el kell ítélnie, Horvátországnak pedig minden lehetséges humanitárius segélyt meg kell adnia a háborúban álló országnak. Ugyanakkor megjegyezte: bár Ukrajna hatalmas katonai segélyt kap, a háború vége nem látszik, viszont fennáll annak a veszélye, hogy átterjed Ukrajna határain túlra.
A migrációs és integrációs politika ellenőrzése nem működik kielégítően - jelentette ki Michel Barnier új francia miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben elmondott általános politikai programbeszédében, amelyben más európai országok példáját követve a bevándorlással kapcsolatos intézkedések szigorítását jelentette be.
Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.
"Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik” – írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.
A Hezbollah kedden is rakétákkal támadta Izrael területét, ezúttal az ország középső részét. A milícia közlése szerint az izraeli civil és a katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen.
Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt.
Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza "még pusztítóbb lesz".
A Fehér Ház súlyos következményekre figyelmeztette Iránt, amennyiben támadást indítana Izrael ellen - közölte az amerikai elnöki hivatal kedden.
A vezető amerikai médiumoknak adott washingtoni tájékoztatás szerint az Egyesült Államok arra utaló jeleket tapasztalt, hogy küszöbön áll egy nagyszabású ballisztikus rakétatámadás Irán részéről Izrael ellen.
Különleges koncerttel ünneplik a zene világnapját Debrecenben: a Kodály Filharmonikusok ifjú tehetségekkel adnak közös hangversenyt kedden. A most induló évadban a Kodály Filharmónia Debrecen csaknem 30 előadással és 6 bérlettípussal várja a közönséget - hangzott el az évadindító sajtótájékoztatón.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere beszédében kiemelte, hogy a Kodály Filharmónia júniusban zárta 100. évadát, ami már történelmi lépték, így elmondható, hogy a klasszikus zenének intézményesített szempontból történelmi jelenléte van Debrecenben. Ez az örökség a kultúra jelenkori szereplőit ennek a megóvására és továbbépítésére ösztönzi - tette hozzá.
Lapinformációk szerint katolikus belháború zajlik.
Bese Gergő atya és a két, pedofíliával vádolt katolikus pap ügye nyomán katolikus belháború zajlik, ahol az egyik tábort a kormányhoz dörgölőző vezetők alkotják, a másik oldalon pedig azok állnak, akiket zavar ez a túlzott közelség a politikához, és az egyház hosszú távú céljait tartják szem előtt – írta meg a Magyar Hang.
A belháborúra példát is hoztak: Szeptember 24-én jelent meg a Válasz Online-on az Isten háta mögött – íme a Bese-ügy által „eltakart” papi pedofilbotrányok című cikk, melynek megjelenése után egy furcsa közlemény küldött szét néhány kiválasztott szerkesztőségnek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.
A lap ezt teljes terjedelmében ismertette:
Dócs Dávid (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy az ország egy héten belül átélt egy pusztító aszályt és vízhiányt és egy a fél országot veszélyeztető árvizet. A képviselő szerint ennek oka nemcsak az időjárás szeszélyessége, hanem a magyar politika elmúlt évtizedeinek folyamatos mulasztása.
Magyarországnak 300 éves elmaradása van az átgondolt és fenntartható vízgazdálkodásban, és az elmúlt 14 év mulasztásai a jelenlegi kormányt terhelik - mondta.
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában felidézte: 2010 óta a segélyalapú társadalmat a munkaalapú váltotta fel, egymillióval többen dolgoznak, mint 14 éve, a kormány pedig gazdasági semlegességre törekszik, aminek lényege, hogy "azzal üzletelünk, akivel ez a számunkra leginkább megéri".
Brenner Koloman (Jobbik) azt tudakolta az energiaügyi minisztertől, "miért sodorja veszélybe a kormány Magyarország szuverenitását az akkumulátorgyártással".
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: pártja veszélyesnek ítéli meg, hogy a kormány gazdaságfejlesztési stratégiája szinte kizárólag az elektromobilitásra és az akkumulátorgyártásra épít, és már hónapokkal ezelőtt felhívták a figyelmet az utóbbi ágazatba érkező migránsmunkások jelentette veszélyre, vagyis arra, hogy ezek az emberek megbontják hazánk kulturális egységét.
A NATO tagállamai döntenek arról, hogy kap-e Ukrajna meghívást a szövetségbe úgy is, hogy területének egy része orosz megszállás alatt van - jelentette ki Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott exkluzív interjújában.
Stoltenberg kedden adja át posztját utódjának, Mark Rutte volt holland miniszterelnöknek.Az interjúban kifejtette: a NATO-tagországokon múlik, hogy "pontosan miként alkalmazzák a tagságot Ukrajna esetében".
"Ha azt mondjuk, hogy Ukrajna csakis akkor lehet a NATO tagja, ha véget ér a háború, és Ukrajna visszaszerzi ellenőrzését teljes területe felett, azzal a háború folytatására ösztönözzük Vlagyimir Putyin orosz elnököt" - mutatott rá a főtitkár.