Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolságibusz-közlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
Ez idáig csak az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben. A hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk - közölte Hegyi ZsoltGyőrben árvízvédelmi mobilgátat építettek a Dunakapu téren, Gönyűn pedig a lakosság segítségét kérte a polgármester a homokzsákok töltésében.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatása szerint hétfő délelőtt megépítették az árvízvédelmi mobilgátat a Dunakapu tér mindkét oldalán.
A vízügy igényei szerint ezer katona azonnal bevethető az árvízi védekezésben, 24 órán belül pedig 4000 mozgósítható - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn Neszmélyen, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják. A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat.
A fennállásának 10. évét ünneplő Veres 1 Színház két bemutatóval és nyolc új vendégjátékkal készül a 2024/25-ös évadra Veresegyházon..
Lilja Ingolfsdottir norvég rendező Szerethető című filmje három díjat is nyert a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, köztük az esemény fődíját, a Pressburger Imre-díjat is.
Jövő pénteken keződik a három napon át tartó Miskolci Piknik a vármegyeszékhelyen, ahol többek között a német lemezlovas, Alle Farben is fellép - közölték a szervezők. A rendezvényen a tavalyi évtől eltérően idén csak két színpadon - a Szent István téren és a Villanyrendőrnél - lesznek koncertek. Az Erzsébet térre a szervezők egy "gasztro szigetet" állítanak fel, ahol a helyi vállalkozások és séfek mellett Rácz Jenő és Mede Ádám is látványfőzést tart majd.
Az Európai Unió megerősíti elkötelezettségét a demokrácia erősítése és védelme mellett az unió határain belül és azokon túl is - olvasható az EU Külügyi Szolgálatának (EKSZ) vasárnapi, a demokrácia világnapja alkalmából az X-en közzétett üzenetében.
"A demokráciát nem lehet magától értetődőnek venni, minden nap tenni kell érte"- szögezték le, hozzátéve:"tartozunk a fiataloknak azzal, hogy ellenálló és befogadó társadalmat hozunk létre egy jobb jövő érdekében".
Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a pusztító vihar miatt – számolt be vasárnap a CTK ügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.
A legdrámaibb helyzet a Lengyelországgal határos Morva-Szilézia keleti régiójában van. Csak ott több mint 100 ezer háztartásnak kellett áram nélkül boldogulnia. A felázott talaj miatt számos fa dőlt a felsővezetékekre és a nagyfeszültségű vezetékekre. Az előrejelzések szerint az esőzések várhatóan hétfőig folytatódnak.
Romániában újabb halálos áldozatuk van az ország keleti részében pusztító áradásoknak. Galac megyében két településen táborokat hoztak létre az evakuált embereknek.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint az újabb halálos áldozatot is Galac megyéből, Slobozia Conachi településről jelentették, így ötre nőtt a halálos áldozatok száma.
Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a Facebookon.
Az államfő helyszíni fotókból összeállított videofelvételt is közzétett a csapások következményeiről.
"Ukrajnának erős támogatásra van szüksége partnereitől emberéletek megmentése érdekében, az orosz terror ellen: légvédelemre, nagy hatótávolságú fegyverekre, katonáink támogatására, mindenre, ami arra készteti Oroszországot, hogy véget vessen ennek a háborúnak" - írta bejegyzésében ZelenszkijMegtévesztette a fogyasztókat a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft., ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel.
A versenyhatóság tájékoztatása szerint az egri székhelyű Slate Design Kft. a hirdetéseiben olyan, nem megalapozott állításokat tett közzé az általa forgalmazott kőfurnér lemezek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztókat döntésükben befolyásolják.
Megerősítette Ukrajna devizában fennálló hosszú és rövid futamidejű szuverén kötelezettségeinek szelektív csődhelyzeti (SD) besorolását az S&P Global Ratings, miután lezajlott az ukrán kormány által kezdeményezett eurokötvény-csereprogram
Csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50 százalékos növekedés mutat.
Ezt közölte Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára és a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke a tárca vasárnapi közleménye szerint.
Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra - jelentette be a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán
A hétvégi viharok főként a Dunántúlon okoztak károkat, leginkább a kidőlt fák jelentettek problémát, adtak okot a katasztrófavédelem munkatársainak beavatkozására. Szombaton és vasárnap is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség.
Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint, vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség - közölte a Mávinform.
Együttérzését fejezte ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott.
Az X-en közzétett üzenetében von der Leyen aláhúzta: az Európai Unió készen áll segíteni Ausztriának, Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának, egyúttal köszönetet mondott mindazok munkájáért, akik segítenek a nehéz helyzetben.
Felkészülten várják az Ausztriából érkező, aggasztó méretű árhullámot a védelmi bizottságok Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében, illetve a fővárosban - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vasárnap az MTI-vel.
Főleg az ország nyugati felén okoz gondot a viharos szél, a legtöbbször Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyében hívták a tűzoltókat pénteken viharkárok miatt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire.
A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók több mint száz helyszínen avatkoztak be.
A Pusztavám határában lévő, 2014-ben bezárt Márkus-hegyi bánya kötelező rekultivációjával kapcsolatban Csárdi Antal bizonyítani tudja, hogy környezetvédelemként próbálnak eladni egy olyan beruházást, ahol mérgező anyagok tucatjait hordják a területre.
Ezen mérgező anyagok többségükben jól oldódnak a vízben, és a csapadék következtében bele fognak oldódni a vízbázisba, ezzel veszélyeztetve a helyi lakók egészségét.Lakossági bejelentésre Pusztavámon Csárdi Antal országgyűlési képviselő mintát vett a feltöltési talajból, mivel a helyiek penetráns bűzt érzékeltek a település mellett lévő tómederből, amit rekultivációs célból épp feltöltenek.