- Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát - közölte a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFFSZ) alelnöke sajtótájékoztatón a helyszínen.
A sztrájk lehetőségéről beszéltek a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tagszervezetei az érdek-képviseleti tömörülés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a kormánnyal folytatott idei tárgyalások eredményét értékelték.
Megerősítette a szlovák főügyészség, hogy a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében egy olyan tanút találtak a szlovák hatóságok, akinek érdemi információi lehetnek az ügyben.A szlovák főügyészség már novemberben eleget tett a magyar hatóságok ezzel kapcsolatos jogsegélykérelmének - mondta az MTI-nek Vladimíra Gedrová, a szervezet szóvivője csütörtökön.
Megvette az IKR Zrt. mezőgazdasági termékeket forgalmazó hálózatát a cseh Agrofert Holding - jelentette be az Agrofert csütörtökön Prágában. A tranzakció értékét az Agrofert nem hozta nyilvánosságra.
Az IKR Zrt.-től átvett részleg idei bevétele mintegy 2,7 milliárd korona lesz, s az Agrofert átveszi a magyarországi cég 445 alkalmazottját is.
- Megemelt összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az ÁKK az előző aukcióhoz hasonlóan 50 milliárd forintért kínált fel a 2013. november 13-án lejáró, D131113 jelű értékpapírból, a jegyzések összege pedig 114,34 milliárd forint volt.
A Die Zeit hosszabb elemzésben foglalkozott az Együtt 2014 mozgalommal, a Frankfurter Rundschau a Nemzeti Színház új igazgatójának kinevezéséről írt, a Le Monde pedig az általa új magyar kultúrpápának minősített Fekete György kapcsán az "ultranacionalistáknak" a kultúra területén érzékelhető térnyeréséről cikkezett csütörtöki számában.
– A Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ kérésére vizsgálódott a diákok és a tanárok körében a hallgatói tüntetésekkel összefüggésben a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatója. Ezt az érintett közölte az MTI-vel csütörtökön.
- Közép- és Kelet-Európa bankrendszereinek kilátása jórészt stabil, bár ez alól kivétel Magyarország és Szlovénia, amelyek pénzügyi szektoraira továbbra is negatív kilátás érvényes - közölte csütörtökön a Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
– Az LMP módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a büntető törvénykönyvbe (Btk.) önálló tényállásként emeljék be a családon belüli erőszak fogalmát – mondta Szabó Tímea, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
- Háromezer doboz, magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök egy Budapestre tartó InterCity vonaton Kisvárda és Nyíregyháza között - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
- Az MNB új inflációs előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 5,7 százalék lesz, a jövő évi 3,5 százalékra, a 2014-es 3,2 százalékra csökken, a 3,0 százalékos inflációs cél a stáb prognózisa szerint 2014 második felére érhető el - áll a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben.
- Fokozottan kell ügyelni a citrusfélék héjának felhasználásakor, mert a távoli helyekről Magyarországra kerülő gyümölcsökön felületkezelést végeznek, így a héj alkalmatlan lehet a fogyasztásra - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
- A tervezett március 31-i határidőig megvalósíthatatlan a kereskedők olyan pénztárgéppel való ellátása, amely on-line kapcsolatban áll az adóhatósággal - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerdán az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatcsökkentése kapcsán a magyar gazdasággal kapcsolatos aggályokról közöl írást a Financial Times.Kester Eddy budapesti tudósító a brit politikai-gazdasági napilap online változatának felzárkózó piacokkal foglalkozó blogrovatában (beyondbrics) azt írta: a kamatcsökkentés nyomán az elemzők "kórusban" adtak hangot aggodalmaiknak azzal kapcsolatban, hogy az MNB esetleg túl messze megy a monetáris enyhítéssel.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a jogi segítségnyújtásról szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely kizárta, hogy a rászorulók alkotmányjogipanasz-eljárásban jogi tanácsot, képviseletet kaphassanak - közölte a testület szerdán. A jogi segítségnyújtásról szóló törvény szerint az állam támogatást nyújt a szociálisan hátrányos helyzetben levőknek ahhoz, hogy jogaik érvényesítésére szakszerű jogi tanácsot és jogi képviseletet kapjanak.
Minden harmadik esetben problémát találtak az ellenőrök az idei karácsony előtti ellenőrzések keretében végzett próbavásárlások során, tavaly az arány még 55 százalékos volt - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Péterfalvi Attila szerint a pedagógusnak nincs joga arra, hogy bármilyen kérdésben nyilatkozattételre hívja fel a gyerekeket és véleményüket rögzítse - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke erről az MTI-nek nyilatkozott szerdán.
- A magyar gazdaság tartós pangást fog mutatni a következő években és a 2013-ra várt visszaesés után sem várható 1 százalékot meghaladó növekedési ütem - mondta Oszkó Péter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
A fejlődő országokban jelentős béremelések várhatók 2013-ban, míg a fejlett nyugati piacokon jóval kisebb lesz a bérnövekedés, Magyarországon pedig az idei után jövőre is reálbércsökkenésre lehet számítani - közölte a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég szerdán.
- Jávor Benedek bízik abban, hogy januárban neki tudnak állni rendezni az LMP belső vitáit, ha viszont nem sikerül megoldani a pártot feszítő konfliktusokat, akkor szerinte kérdéses, hogy érdemes-e mesterségesen együtt tartani a pártot - az LMP volt parlamenti frakcióvezetője erről szerdán beszélt a TV2 műsorában.