Archívum

Eredmények megjelenítése 45521-től 45540-ig 68132 találatból.

EU-büdzsé - Folytatódik a csúcstalálkozó

EU - 2012-11-23

Pénteken nem sokkal dél után folytatódott az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek az a célja, hogy a tagországok megállapodásra jussanak az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről.

 

    A tanácskozást éjfél után függesztette fel Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Transparency International: késik a kormány antikorrupciós programjának végrehajtása

Belföld - 2012-11-23

A Transparency International szerint a kormány nem teljesítette antikorrupciós programjában vállalt feladatait a megadott határidőkig, ezért felszólították a kabinetet, hogy hajtsa végre a programot.A korrupcióellenes civil szervezet közleményében emlékeztetett arra, hogy márciusban a kormány két évre szóló, a központi kormányzati szervekre vonatkozó korrupciómegelőzési programot fogadott el.

Monti nem maradhat olasz miniszterelnök

Külföld - 2012-11-23

Pánikot keltett a pénteki olasz sajtó szerint a tavaszi választásokra készülő itáliai pártok között Giorgio Napolitano államfő bejelentése, miszerint az örökös szenátor Mario Montit nem lehet miniszterelnöknek jelölni.

 

    Napolitano szavai meghökkentették az egész olasz politikát, bal- és jobbközépet és centrumerőket egyaránt - írta az olasz sajtó.

Balla Irma-gyilkosság - Felmentette a bíróság az áldozat gyilkossággal vádolt fiát

Belföld - 2012-11-23

Felmentette a bíróság az édesanyja, Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándort. A megismételt első fokú eljárásban hozott ítéletet Bakó József bíró hirdette ki péntek délelőtt a Debreceni Törvényszéken.

Tiltakozik az AICA magyar tagozata a Műcsarnok átadása ellen

Kultúra - 2012-11-23

- Elfogadhatatlannak tartja a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata "a kulturális intézményrendszer és a kultúrafinanszírozás még működőképes elemeinek szétzilálását". Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatukban tiltakoznak az ellen is, hogy a Műcsarnok tulajdonjoga a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerüljön.

"Kannibál" algára bukkantak, amely más növényekből is képes táplálkozni

Tudomány - 2012-11-23

Amikor szokásos táplálékforrásaihoz nem fér hozzá, akkor más növényi anyagokat bont le és fal fel egy gyakori zöldalga - állapították meg német kutatók, akik eredményükről a Nature tudományos magazinban számoltak be.Ez az első eset, amikor megmutatták, hogy a növények királyságának egy tagja egy másik növény cellulózát, a növényi sejtfal erősségét adó biopolimert bontja le, és használja fel energiaforrásként.

A román kormánypárt társelnöke felvetette az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét

Külföld - 2012-11-23

- Crin Antonescu, a romániai kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) társelnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) kérne támogatást az alkotmánymódosításhoz, ha az USL a választásokon nem szerezne kétharmados parlamenti többséget - derült ki a politikus tévéinterjújából, amelyet pénteken ismertettek a román lapok.

A hitelszerződések egyoldalú módosításának ítélkezési gyakorlatát vizsgálta a Kúria

Belföld - 2012-11-23

A pénzügyi szolgáltatók fogyasztói kölcsönszerződéseinek egyoldalú módosításával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot vizsgálta a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. A jelentéstervezet megállapítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége önmagában nem tisztességtelen, de a rendes üzleti kockázatokat minden félnek magának kell viselnie, és indokolatlan előnyszerzés érdekében senki nem élhet ezzel a joggal.

EU-büdzsé - Schulz szerint vétózhat az Európai Parlament

EU - 2012-11-23

Megvétózhatja az Európai Parlament a tagállamok által kötött kompromisszumot, ha nem ért egyet vele - jelentette ki Martin Schulz az Európai Parlament elnöke a tagállamok vezetőivel folytatott megbeszéléseken csütörtök éjszaka.

  Martin Schulz közölte: egyáltalán nem biztos, hogy ha a tagállamok vezetői megállapodnak, azt az EP is támogatja.

Soltész Miklós: Több mint hatezer foglalkoztatott rehabilitációs kártyával

Fontos - 2012-11-22

Szeptembertől Magyarországon 3800 vállalkozás több mint 6400 embert foglalkoztat rehabilitációs kártyával. Ebben a rendszerben nem kell megfizetni a szociális adót - jelezte a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiacon való megjelenését Soltész Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.

Kolosi Tamás: nem szabad csak a munkaerő-piaci igényeknek alávetni az oktatást

Vélemény - 2012-11-22

Kolosi Tamás, a Tárki elnöke szerint nem szabad az oktatást kizárólag munkaerő-piaci igényeknek alávetni. Álláspontja szerint az adatok nem azt mutatják, amit egyes politikai, gazdasági körök álláspontja kifejez, hogy a jelenlegi magyar iskolarendszerben nem éri meg igazából tanulni, túlképzés van a legtöbb területen.

Az MMA kapja meg a Műcsarnok és a Vigadó tulajdonjogát

Ajánljuk - 2012-11-22

A Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén; az MMA több művészeti testületbe is tagot delegálhat, illetve dönthet a létrehozandó Nemzet Művésze díj odaítéléséről.

Adócsalással vádolnak debreceni vállalkozókat

Kékhírek - 2012-11-22

Adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények ügyében folytat eljárást február óta a Debreceni Városi Bíróság több helyi vállalkozó ellen. Az ügynek kilenc vádlottja van - tájékoztatta Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A Ryanair január közepétől jelentősen csökkenti budapesti járatait

Belföld - 2012-11-22

A Ryanair  40 százalékkal csökkenti budapesti járatait január 10-től, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - jelentette be Michael O′Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Oszkó Péter: recesszióban marad a magyar gazdaság, de nőhetnek a beruházások

Gazdaság - 2012-11-22

A bruttó hazai termék (GDP) jövőre 0,2 százalékkal, a háztartások változatlan áron számított fogyasztása pedig 1,1 százalékkal esik vissza, ugyanakkor az export 4,4 százalékkal, a vállalati beruházások pedig 1,4 százalékkal nőhetnek - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány budapesti sajtótájékoztatóján.

Bod Péter Ákos: lefojtott állapotba került a magyar gazdaság

Gazdaság - 2012-11-22

A magyar gazdaság lefojtott állapotba került az elmúlt években, a folyamat jelenleg is tart, amelynek egyik alapvető oka és következménye a vállalati hitelállomány és a beruházások csökkenése - mondta Bod Péter Ákos, a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) professzora csütörtökön egy Budapesten a Világgazdaság által rendezett konferencián.

További kommunikációs tervei vannak a Miniszterelnökségnek

Belföld - 2012-11-22

- Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.

A Netrisktől csak apróbb pontosításokat kért a PSZÁF

Fogyasztóvédelem - 2012-11-22

A Netrisk.hu esetében a PSZÁF három apró pontosítást kért, ezek egyike sem volt olyan, amely a Netrisk.hu-n kötött szerződéseket, vagy a Netrisk.hu bármely ügyfelét érintette volna - közölte a biztosításközvetítő az MTI-vel szerdán, miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bejelentette, hogy kilenc online biztosításközvetítővel szemben hozott határozatot.

Globális felmelegedés - ENSZ: kivitelezhető a kibocsátáscsökkentés

Gazdaság - 2012-11-22

Műszakilag és gazdaságilag is kivitelezhető az a kibocsátáscsökkentés, amellyel a globális hőmérséklet-növekedést 2 Celsius-fok alatt lehet tartani a 21. században - áll az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által megjelentetett átfogó tanulmányban. Az évente készülő és immár másodszor kiadott, A kibocsátási rés áthidalása című tanulmány 15 ország 28 tudományos csoportjának 55 tudósának és szakértőjének közreműködésével készült el.

Fehér Könyv a vastagbélrák európai helyzetéről

Egészségügy - 2012-11-22

Elkészült a vastagbélrák európai helyzetét összefoglaló Fehér Könyv, amely a szűrővizsgálatok bővítését és a rákbetegek esélyegyenlőségének megteremtését sürgeti. Európában évente mintegy 450 ezer embernél diagnosztizálnak vastagbélrákot, amely így a leggyakoribb daganatos betegség a kontinensen - hangsúlyozza Eric Van Cutsem, a belgiumi Leuveni Egyetem professzora, az EuropaColon elnevezésű, 21 európai ország vastagbélrákos betegeit összefogó szövetség orvosi igazgatója a tanulmány bevezetőjében.