Archívum

Eredmények megjelenítése 45641-től 45660-ig 68132 találatból.

Kajászói földügyek - Gazdatanács: nem volt jogtalan az őszi szántás akció

Belföld - 2012-11-13

Nem volt sem alaptalan, sem jogtalan az Őszi szántás elnevezésű akció - közölte a kajászói gazdatanács. A közlemény szerint a "jogtalanság vádja nem a kajászói gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni", az akcióval végképp nem bűncselekmény elkövetése volt a céljuk, és minden szempontból jóhiszeműen jártak el.

Közmeghallgatáson kérték számon a város helyzetét Esztergomban

Olvastuk - 2012-11-13

A választások óta először tartottak szabályos közmeghallgatást hétfőn Esztergomban. Az eseményen csaknem 120 ember jelent meg, többen számon kérték a Fidesz képviselőitől a város helyzetét.

 Tétényi Éva független polgármester elsőként az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesületének írásban érkezett kérdéseit ismertette a városi holding gazdálkodásáról.

OGY - A jövő évi adóváltozások közé kerültek a kormány 764 milliárd forintos költségvetési kiigazításai

Belföld - 2012-11-13

A kormánypárti képviselők  a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési kiigazító intézkedéseit.Az Országgyűlés így akár már következő ülésén dönthet például a bankadó fenntartásáról, a nyugdíjjárulék plafon eltörléséről, továbbá arról is, hogy a cafeteria után fizetendő egészségügyi hozzájárulás a tervezett 27 helyett csak 14 százalékra emelkedjen a jelenlegi 10 százalékról.

A KDNP törölné a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új Polgári törvénykönyvből

Ajánljuk - 2012-11-13

Elhagyná a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új Polgári törvénykönyvből a Kereszténydemokrata Néppárt. A kisebbik kormánypárt erről szóló módosító javaslatát hétfőn nyújtotta be.

OGY - Nem kampányolhatnak a pártok a kereskedelmi médiában

Belföld - 2012-11-13

Kereskedelmi médiumokban és az internetes hírportálokon sem hirdethetnek a pártok 2014-ben az új választási szabályok szerint, amelyeket hétfőn hagyott jóvá a parlament.

 Az Országgyűlés még nem a választási eljárási törvényjavaslatról, hanem az ahhoz benyújtott módosító indítványokról döntött, a zárószavazás egy hét múlva lesz.

Bajnai Gordon: egy erős politikai közép és 25 évre előretekintő program kell

Belföld - 2012-11-13

Egy 25 évre előretekintő programra van szükség, mert azok az országok képesek csodákra, ahol az elvi alapvetésekben megegyezés uralkodik a politikai centrumban, és azon belül zajlik a vita - hangoztatta  Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szocialista párt helyi szervezete által rendezett mosonmagyaróvári lakossági fórumon.

Bécsi Kezdeményezés: folytatódott a forráskivonás a régióból

Pénzügyek - 2012-11-13

Folytatódott a nyugati országok bankjainak forráskivonása az idén a második félévben is a közép-, kelet- és délkelet-európai országokból; 2011 júliusa és 2012 júniusa között közülük is Magyarországról vonták ki a legtöbb forrást e pénzintézetek - egyebek mellett ezt állapította meg a Bécsi Kezdeményezés jelentése, amelyet a szervezet pénteki brüsszeli közgyűlése tekintett át.

Segélykoncert a rászoruló újságírókért

Fontos - 2012-11-13

Segélykoncertet szervez hat hazai újságíró-szervezet a nehéz helyzetbe jutott kollégáik megsegítésére. A november 15-én 19 órakor kezdődő koncerten fellép többek közt Oláh Ibolya, Molnár Ferenc Caramel, Balázs Fecó, Benkő László vagy a Republic zenekar a budapesti a SYMA Csarnokban.

Példátlanul súlyos börtönbüntetésre ítélték a román futball nyolc vezetőjét

- Példátlanul súlyos, összesen 40 év börtönbüntetésre ítélték Romániában másodfokon a román futballvilág nyolc közismert személyiségét, akiket jelentős mértékű adócsalásban találtak vétkesnek.

A görög adósságrendezés kétéves meghosszabbítása megemeli a támogatási igényt is

...kontra - 2012-11-13

A deficitcsökkentő intézkedések végrehajtására Görögországnak adott több idő 2014-ig 15 milliárd euróval, 2016-ig pedig 17,6 milliárd euróval növelné meg a finanszírozási igényt - írja a Bloomberg hírügynökség egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva.

Víz alatt Olaszország jelentős része

Külföld - 2012-11-13

- A rendkívül heves esőzések vészhelyzetet teremtettek hétfőn Olaszország északi és középső vidékein. Víz alatt van Velence városának nagy része is, ahol százötven év óta nem volt ilyen magas a vízállás.Egy 73 éves férfi életét veszítette a toscaniai Capalbióban, amikor autójával elsodorta az ár. Toszkána tartományi elnöke a hadsereg segítségét kérte a kormánytól.

- Moody′s: egyharmados az esély Görögország euróövezeti távozására

Pro... - 2012-11-13

Egyharmadosra becsüli a görög eurótagság megszűnésének esélyeit a Moody′s Investors Service hétfőn Londonban ismertetett átfogó elemzése.A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának londoni közgazdászai által összeállított, 2012-2014-re szóló globális makrokockázati előrejelzés szerint "néhány közelmúltbeli biztató fejlemény ellenére" továbbra sincs látható jele az euróövezeti adósságválság gyors, rendezett megoldásának.

Pénzükért demonstráltak az Arcadom Zrt. alvállalkozói Szeged mellett

Gazdaság - 2012-11-12

Mintegy 200 millió forintos kintlévőségükért demonstráltak hétfőn az Arcadom Zrt. azon alvállalkozói, akik a szegedi CE Glass Industries szatymazi központjának építkezésén dolgoztak. Szabó Bálint, a károsult négy alvállalkozót képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője az 5-ös főúton Szeged határában tartott demonstráción elmondta: ügyfelei mintegy kétszáz millió forintos igazolt teljesítéssel és befogadott számlával rendelkeznek.

Együttműködésre kérte a debreceni 2-es villamos beruházás alvállalkozóit Kósa Lajos

Helyi - 2012-11-12

Együttműködésre kérte a debreceni 2-es villamos beruházás alvállalkozóit Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere hétfőn a városházán rendezett informális találkozón.A város ugyanis nem áll szerződésben az alvállalkozókkal, akinek az eddigi munkák elvégzéséért 600 millió forinttal tartozik az Arcadom Zrt. vezette ATK konzorcium - emlékeztetett a polgármester.

A kajászói gazdák akciója – a miniszter nem hazudhat a végtelenségig

A kajászói gazdák második, Őszi szántás elnevezésű akciója azt mutatja, hogy kezd betelni a pohár, mert az állami földek haszonbérbe adása kapcsán a kormány továbbra sem hajlandó kivizsgálni a nyilvánvaló visszaéléseket, és semmibe veszi az igazukért küzdő embereket. Az LMP nem fogja hagyni, hogy a miniszter a végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon. 

MSZP: ne az NFA ellenőrizze, hogy teljesültek-e a földbérletek nyerteseinek vállalásai!

Belföld - 2012-11-12

A szocialista párt azt kezdeményezi, ne a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrizze, hogy az állami földbérletek nyertesei teljesítik-e a pályázatukban vállaltakat. Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: sorozatosan kapnak olyan jelzéseket, hogy a földbérletpályázatok nyertesei nem teljesítik az állatállomány növelésére vonatkozó vállalásaikat.

Megtiltotta a bonusvédelmi biztosítások árusítását a PSZÁF

Fontos - 2012-11-12

Négy biztosítónak és egy alkusznak megtiltotta a bonusvédelmi biztosítás nyújtását, két további biztosítót pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjhirdetési hiányosságainak pótlására kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a hatóság hétfőn.

A zsírsejtek az agy "óramolekuláira" hatva befolyásolják az étvágyat

Tudomány - 2012-11-12

Amerikai kutatók egérkísérletekben megmutatták, hogy az "óramolekulát" kódoló gén hiánya a zsírsejtben az agyi molekuláris óra termelődésére hatva felborítja az állatok étkezési rendjét, ami elhízáshoz vezet.

OECD: még nincs pozitív gazdasági fordulat az euróövezetben

...kontra - 2012-11-12

Világgazdasági szinten stabilizálódtak, az euróövezetben tovább romlottak szeptemberben a gazdasági kilátások a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) által készített, a reálgazdasági ciklus változásait követő mutató szerint.

Aluljegyzés hozamcsökkenéssel a likviditásikincstárjegy-aukción

Pénzügyek - 2012-11-12

A meghirdetettnél kisebb érdeklődésre a tervezettnél kisebb összegben, de hozamcsökkenéssel értékesített likviditási kincstárjegyet hétfőn az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

  Az elsődleges forgalmazók mindössze 36,9 milliárd forint ajánlatot tettek az idén december 27-én lejáró papírra, amelyből az ÁKK 50 milliárd forintnyit kínált.