Az LMP szerint döbbenetes szavazási eredmény született az Európai Parlamentben, ahol egy szűk többség átengedte az új típusú génmódosított, ellenőrizetlen növények forgalomba hozataláról szóló javaslatot.
- A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt egy zebrán átkelő apát és gyermekét Kispesten - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Vármegyei Főügyészség azt az ukrán állampolgárságú testvérpárt és társukat, akik 2022 decemberében egy pápai munkásszállón rendeztek ámokfutást.
- Május elsejétől 14,9 százalékkal emeli műsorterjesztési, vezetékes internet és vezetékes hang szolgáltatások havidíjait a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. - közölte a vállalat a honlapján.
Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen.
Az ügyben több mint negyvenezer számlát, több száz bűnjelet elemeztek a nyomozók - írta a NAV csütörtöki közleményében.
- Az Európai Bizottság felszólító levél megküldésével kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Az uniós bizottság a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó közleményében azt írta, azt követően döntött az eljárás megindítása mellett, hogy alaposan értékelte a magyar Országgyűlés által 2023. december 12-én elfogadott és 2023. december 22. óta hatályos, a nemzeti szuverenitás védelméről szóló új törvényt.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a magyar jogszabály sérti az uniós jog számos rendelkezését, többek között az uniós demokratikus értékeket, a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát. Számos, az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített alapvető jogot sért, köztük a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát és az ügyvédi titoktartási kötelezettséget. Sérti továbbá a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket, valamint több, a belső piacra alkalmazni szükséges szabályt - írták.
Növelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport.
A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül 8 százalékos, azt figyelembe véve 4 százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el.
Emmanuel Macron francia államfő "századunk legnagyobb antiszemita mészárlásának" nevezte a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadását a 42 francia áldozat emlékére Párizsban rendezett állami megemlékezésen szerdán.
"Október 7-én hajnalban a történelem mélyéről felszínre tört a leírhatatlan" - mondta a köztársasági elnök az Invalidusok díszudvarán a francia áldozatok fotói és hozzátartozói előtt. "Reggel 6 óra volt, amikor a Hamász meglepetésszerű tömeges és aljas támadást indított, századunk legnagyobb antiszemita mészárlását" - jelentette ki.
"68 millió francia gyászol az október 7-i terrortámadások miatt. 68 millió mínusz 42 kioltott élet, 68 millió, köztük hat megsebesített élet, 68 millió, köztük négy, a fogságban örökre tönkrement élet, 68 millió, akik közül három élet még mindig túszul van ejtve, az ő szabadon bocsátásukért nap mint nap harcolunk. Az ő üres székeik itt vannak" - fogalmazott Emmanuel Macron.
- A Demokratikus Koalíció azt indítványozza, hogy a pedofil bűnözők és bűntársaik ne kaphassanak elnöki kegyelmet - közölte szerdai, online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.
Arató Gergely elmondta, "pedofilellenes" törvénycsomagot terjesztenek a parlament elé, amelyben azt is javasolják, hogy a pedofilokat és bűnsegédeiket örök életükre tiltsák el a gyermekekkel való foglalkozástól.
A kormány gátlástalanul használja a kiemelt beruházássá nyilvánítás gyakorlatát, ami teljesen elveszi a települések lakóitól azt a jogot, hogy beleszólhassanak életkörülményeik, lakókörnyezetük alakításába - mondta szerdai online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.
A képviselő hangsúlyozta: kiemelt beruházás esetén nem lehet helyi népszavazást tartani egy környezetszennyező beruházás megvalósításáról.
Felidézte, hogy az elmúlt években számos kiemelt beruházás kapcsán alakult ki jelentős lakossági tiltakozás, amire a kormány "fittyet hányt".
Hosszú távon is fenntartható mezőgazdaságot kell kialakítani - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.
Szabó Rebeka felhívta a figyelmet, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, a testület visszavon egy, a növényvédőszerek és az agrokemikáliák használatának csökkentéséről szóló javaslatot. Az egész EU-ra kiterjedő indítvány a mezőgazdaság fenntarthatóságát célozta, miközben 2030-ig ötven százalékkal csökkentette volna a vegyszerek használatát - tette hozzá.
Két huszonéves hevesi férfi ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdán.
Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken szerdán annak a férfinak a tárgyalása, akinek elszabadult kutyái 2021 nyarán halálra martak egy embert, egy nőt pedig súlyosan megsebesítettek.
A jelenleg 65 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés vétségével vádolják.
A Ferencváros sprintere a Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapjára felkerült lista szerint a GHRP-2 nevű teljesítményfokozóval bukott le és 2027. április 20-ig semmilyen versenyen, edzésen, edzőtáborban nem vehet részt, valamint sportszakemberként sem tevékenykedhet.
- A Kisfarsang programjaival, a többi között busócsoportok bemutatóival, kisbusók és gyermek maskarások farsangolásával, táncházakkal kezdődik meg a hat napon át zajló, 15 helyszínen több mint 160 programot kínáló mohácsi busójárás csütörtökön.
Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt.
Magyarországon nagyságrendileg 300 ezer ember, részben a regisztrált álláskeresők, részben az inaktívak tekinthetők munkaerőtartaléknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Czomba Sándor hozzátette, élethelyzetük eltérő. Ugyanis a mintegy 240 ezer regisztrált álláskeresőből 40-50 ezer olyan ember van, aki egyebek mellett a képzettsége miatt viszonylag könnyen elhelyezhető a munkaerőpiacon. Azonban sokan vannak, akik szociális, mentális, egészségügyi problémákkal küzdenek, így nem tudnak munkát vállalni. Ezért az érintettek közül lesz aki több lépcsőben jut el olyan állapotba, hogy munkát tudjon vállalni - ez lehet fél év, de akár egy is- Személyi szabadság megsértése miatt jogerősen 1 év 4 hónap - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt a Szigetvári Járásbíróság egy férfit, aki bántalmazta, fogva tartotta és megerőszakolta volt feleségét 2022 nyarán.
Az olasz állam nem hagyta magára a Magyarországon bírósági eljárás alá helyezett olasz állampolgárt, és minden lehetőt megtett az érdekében, de tiszteletben tartja más állam önállóságát, a magyar bíróság önállóan dönt az ügyben - hangoztatta Carlo Nordio olasz igazságügy-miniszter a Corriere della Sera napilapban megjelent interjúban szerdán.
Irán pénzzel és kiberhadviseléssel segíti a Hamász iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni harcában - jelentette az izraeli katonai szóvivő és a Microsoft elemző osztályának vezetője
"Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit - több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz" - közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedd esti nyilatkozatában.
"A Hamász 2023 októberi támadása óta az iráni kormányhoz kötődő csoportok kibertámadások és befolyásolási műveletek sorozatát indították el a Hamász megsegítése és Izrael és szövetségesei meggyengítése érdekében"- jelentette Clint Watts, a Microsoft elemző részlegének vezetője szerdán.
A szakember Irán lépései közül többet elhamarkodottnak és kaotikusnak ítélt, ami szerinte azt jelzi, hogy alig vagy egyáltalán nem egyeztetett a Hamásszal, de ennek ellenére egyre nagyobb sikereket ért el a kiberhadviselésben.
- Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.