Archívum

Eredmények megjelenítése 4921-től 4940-ig 67238 találatból.

Tavaly 8,2 százalékkal csökkent a globális chipeladás

Fontos - 2024-02-07

- Tavaly csökkent a globális chipeladás, miután 2022-ben még rekordszintű volt.

A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról.

Megkezdődött a Lufthansa földi személyzetének sztrájkja

A korábbi bejelentéseknek megfelelően, szerdán kora reggel megkezdődött a Lufthansa légitársaság földi személyzetének munkabeszüntetése.

A szerda reggel 4 órától csütörtök reggel 7:10 óráig tartó figyelmeztető sztrájk miatt járatokat töröltek, ami többek között Budapestet is érinti. A Lufthansa becslése szerint a munkabeszüntetés miatt szerdai járatainak 80-90 százalékát törölheti, ami mintegy 100 ezer utast érinthet.

Donald Trump fellebbez, miután a bíróság elutasította az elnöki immunitásról szóló beadványát

Külföld - 2024-02-06

- Donald Trump volt amerikai elnök fellebbez az elnöki immunitásról kedden hozott elutasító bírói döntés ellen, amely szerint nem élvez teljes jogi mentességet az elnöki hivatali ideje alatt hozott intézkedésekkel kapcsolatban.

Döntés született az idei Térey-ösztöndíjasokról

Kultúra - 2024-02-06

Döntés született az idei Térey-ösztöndíjasokról: a középgenerációs alkotók munkáját segítő irodalmi ösztöndíjat idén harmincan kaphatják meg - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden.

Ukrán hadsereg: az orosz fekete-tengeri flotta egyharmada vált működésképtelenné

Külföld - 2024-02-06

Az ukrán erők az orosz fekete-tengeri flotta hadihajóinak mintegy 33 százalékát tették működésképtelenné az Oroszország által Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta - közölte az ukrán fegyveres erők stratégiai kommunikációs osztálya kedden a Telegramon.

Cseh kormányfő: ne feledjük, ki az agresszor és ki az áldozat az izraeli-palesztin konfliktusban

Külföld - 2024-02-06

Bár megoszlanak a vélemények a közel-keleti izraeli-palesztin konfliktusról, nem szabad soha elfeledni, hogy ki az agresszor és ki az áldozat - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden Prágában, amikor találkozott a külföldi diplomáciai képviseletek vezetőivel. Hangsúlyozta, hogy Csehország a konfliktusban egyértelműen Izrael oldalán áll.

Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány

Külföld - 2024-02-06

A spanyol kormány öt százalékkal, havi bruttó 1134 euróra (421 ezer forint) emelte a minimálbért keddi ülésén Madridban.Az emelt összeget 14 havi kifizetésben kapja meg januártól visszamenőleg mintegy 2,5 millió munkavállaló.

Az Európai Bizottság Zupkó Gábort nevezte ki magyarországi képviseletének új vezetőjévé

Jogtudor - 2024-02-06

Az Európai Bizottság Zupkó Gábort nevezte ki magyarországi képviseletének új vezetőjévé, a kinevezés hatálybalépésének időpontjáról később születik döntés - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.

Ukrajnai háború - Ursula von der Leyen: Ukrajna győzni fog és Európa minden lépésnél mellette fog állni

...kontra - 2024-02-06

"Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatásokról szóló vitában a bizottsági elnök elmondta: két éve annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna, "egy vasakarattal és a jövőbe vetett jó reménnyel rendelkező nemzet ellen", ezzel a támadással Vlagyimir Putyin orosz elnök szembeszállt a szabadsággal, az önrendelkezéssel és a demokráciával.

"Az EU a két év folyamán minden téren támogatta Ukrajnát, azonban itt az idő arra, hogy mélyebben megvizsgáljuk, hogyan jutottunk el idáig, és merre kell mennünk" - jelentette ki.

Mint mondta, Putyin legnagyobb tévedése az volt, amikor Ukrajna lerohanása mellett döntött, és ezt a hibát azért követte el, mert nem érti, hogy az emberi szabadságvágy mindig győzedelmeskedni fog.

Charles Michel: az Ukrajna támogatására mozgósított forrásokat saját biztonságunkba fektetjük be

Pro... - 2024-02-06

A kétségek és gyanakvás eloszlatása végett hangsúlyozom, hogy minden egyes euró, amelyet Ukrajna támogatására mozgósítunk, saját biztonságunkba és jólétünkbe fektetjük be, az Európai Unió stabilitásába - jelentette ki Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke kedden Strasbourgban.

Michel az Európai Parlament plenáris ülésén, a múlt heti EU-csúcs következtetéseit tárgyaló vitában hangsúlyozta: az, hogy a tanácsülésen egyhangú döntés született végül Ukrajna négyéves időszakon át tartó, 50 milliárd eurós támogatásáról, azt mutatja, hogy a tagállamok nem hagyják magunkat megfélemlíteni Oroszország által, amely brutálisan megsértette Ukrajna szuverenitását és a nemzetközi jogot

MSZP: lapít a Fidesz egy pedofil bűntársnak nyújtott kegyelem ügyében

Belföld - 2024-02-06

Az MSZP szerint három napja "lapít" a Fidesz egy pedofil bűnöző bűntársának nyújtott köztársasági elnöki kegyelem ügyében.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője keddi online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindenkinek vállalnia kell a fellességet, aki közreműködött a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének adott kegyelemi eljárásban.

Párbeszéd: nincs engedélykérelme a Sóskútra tervezett akkumulátorbontónak

Vélemény - 2024-02-06

- Nem adott be engedélykérelmet akkumulátorfeldolgozó tevékenységre a Sóskútra tervezett üzemének beindításához a szlovén tulajdonú Andrada cégcsoport - erről a Párbeszéd társelnöke beszélt egy keddi, online sajtótájékoztatón.

Szabó Rebeka hangsúlyozta: ez azután derült ki, hogy Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója adatigényléssel fordult a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz.

Többmilliós bírságot szabott ki az RTL két műsora miatt a médiatanács

Fontos - 2024-02-06

Az emberi méltóság megsértéséért és egy show-műsor helytelen korhatárbesorolása miatt szabott ki többmillió forintos bírságot az RTL tévécsatornára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Újabb e-cigaretta forgalmazó tevékenységét vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

Fogyasztóvédelem - 2024-02-06

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy elektromos cigarettákat forgalmazó szlovák céggel szemben, mivel az feltehetően illegálisan, megtévesztő módon hirdeti a termékeit.

A GVH keddi közleménye szerint az Airbox s.r.o. szlovák székhelyű vállalkozás a magyar nyelvű honlapján valószínűsíthetően azt a hamis benyomást kelti, hogy az általa forgalmazott, nikotint tartalmazó elektromos cigaretta, valamint a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök jogszerűen forgalmazhatók.

Az időskori szellemi és fizikai frissesség megőrzését támogató életmódprogramot indít a HUN-REN TTK

Olvastuk - 2024-02-06

Az időskori szellemi és fizikai frissesség megőrzését támogató életmódprogramot indít a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) Agyi Képalkotó Központja.

A nyolc hónapon át tartó csoportos programba a szakemberek 65 és 75 év közötti önkéntesek jelentkezését várják. A program során egyidejűleg támogatják a fizikai és szellemi aktivitás megőrzését, a társas kapcsolatok létesítését és fenntartását, valamint az egészséges táplálkozási szokások elsajátítását. A legújabb kutatási eredmények ugyanis azt mutatják, hogy a demencia kialakulása egyénre szabott életmód-intervenciók megváltoztatásával késleltethető, és akár meg is akadályozható - hangsúlyozták a közleményben.

Pszichiátriai beteg fogvatartott gyilkolta meg társát a tököli börtönben

Kékhírek - 2024-02-06

Meggyilkolta társát egy pszichiátriai beteg fogvatartott a tököli börtönben - közölte Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs vezetője kedden.

Elmondta: kedd reggel a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben két fogvatartott összeverekedett a pszichoszociális részleg egyik kétszemélyes zárkájában

Megugrottak az új megrendelések a német feldolgozóiparban

Ajánljuk - 2024-02-06

- A novemberi stagnálás után decemberben erőteljesen nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.

Januárban 19 százalékkal nőtt a személykocsieladás Csehországban

Januárban 20 361 új személyautót adtak el Csehországban, 18,8 százalékkal többet, mint egy éve - közölte a cseh autóipari szövetség kedden Prágában.

KSH: 13,7 százalékkal csökkent az ipari termelés decemberben

Gazdaság - 2024-02-06

2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2022 decemberében - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

NŐK 40 FIGYELEM!

Oktatás - 2024-02-05

Új front nyílt a pedagógus perekkel kapcsolatos küzdelemben. Mivel nagyon fontos kérdésről van szó, így Tisztelettel arra kérek minden kedves csoport tagot, hogy ossza meg ezt a posztot, annak érdekében, hogy az érintett pedagógusok méltatlan helyzetén segíthessünk.

A probléma, ami jogi megoldásra vár a következő: Mint ismeretes minden 40 éves munkaviszonyt igazoló nő esetében adott annak lehetősége, hogy kérje nyugdíjazását, aminek eredményeképp lehetősége nyílik arra, hogy nyugdíja mellett tovább dolgozzon, akár óraadóként külön plusz díjazás fejében, akár más munkáltatónál, másféle jogviszonyban, vagy akár nyugdíja mellett elkezdje a jól megérdemelt pihenést. Aki megszerzi az ehhez szükséges jogosultságot és kérelmet nyújtott be, annak – a jogszabály szerinti felmentési idő leteltével – a jogviszonya megszűnik. Nyilván sokan éltek és eztán is fognak élni ezzel a lehetőséggel. A státusztörvény azonban speciális helyzetet teremtett azzal, hogy ha az eredetileg közalkalmazotti státuszban lévő pedagógusok még a státusztörvény hatálybalépése előtt kérelmezték, hogy a nők 40 program keretében nyugdíjazzák őket, akkor a felmentési idő közben hatályba lépő státusztörvény miatt megváltozott az ő jogviszonyukat szabályozó törvény.

Nyilván az lenne a természetes, ha az, aki jogot szerzett közalkalmazottként a nők 40-re, azt azért ne érje hátrány, hogy mire letelik a felmentési ideje semmiféle hátrány ne érhesse.