A miniszter hiányolta, hogy a tavaly a Fidesz támogatásával induló volt főpolgármester-jelölt nem szólal meg a budapesti tömegközlekedésben tapasztalható problémákról. Vitézy Dávid válaszolt.
„Hetvenkedés, avagy a 2-es metró az alagútban áll meg, a 70-es trolit az utasok tolják helyre, a posztok meg valahogy most mégsem jönnek” – fogalmazott Lázár János, aki – bár nem említi meg név szerint – félreérthetetlenül Vitézy Dávidra célzott. „Minden fejlesztésnél ugrál, hogy anno még ő indította el, ő intézte, ő írta alá, ő beszélt róla először. Csak ilyenkor hallgat” – zárta rövid, de annál élesebb posztját a tárcavezető.
Hiába zajlik egymással párhuzamosan a jobboldali pártok kamukonzultációja, hiába a kormánypropaganda ukránellenes uszítása, bebizonyosodott, hogy a magyar emberek többsége támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. A Republikon Intézet friss kutatása szerint a magyarok többsége támogatja az ukrán EU-tagságot, és csak a kisebbség ellenzi. Ez a kutatás is azt bizonyítja, hogy ez egy valódi kérdés, amit érdemes népszavazással a magyar emberek döntésére bízni.
A magyar felsőoktatás alapja évszázadok óta az egyetemi autonómia. Az az elv, amely szerint a közösség - oktatók, hallgatók, dolgozók - maga dönt a legfontosabb kérdésekben, demokratikusan, az egyetemi szenátuson keresztül. Ennek az autonómiának vetett véget a fidesz, amikor gőgösen és erőből átalakította az egyetemeket alapítványi formába, saját politikai és gazdasági érdekkörei számára. Nem modellváltás történt, hanem a magyar felsőoktatás kiszervezése - mindannyiunk rovására.
Támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai tűzszünetre vonatkozó javaslatot, de ennek eléréséhez több kérdést is meg kell oldani - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz vezető szóvivője hétfőn újságíróknak.
"Putyin elnök valóban támogatja a tűzszünet szükségességének gondolatát. De előtte még számos kérdésre választ kell adni. Ezek a kérdések a levegőben lógnak, és egyelőre senki sem adott rájuk választ" - mondta Donald Trump amerikai elnök kijelentését kommentálva, amely a csapások leállítását sürgette
Állami látogatást kezd Olaszországban a brit uralkodó. III. Károly király és hitvese, Kamilla az eredeti tervekkel ellentétben nem találkozik Ferenc pápával, aki nemrégiben hetekig tartó kórházi kezelésre szorult tüdőgyulladás miatt.
Az Európai Bizottság további 10 millió eurós humanitárius segélyt különített el a Mianmart és a szélesebb régiót március végén sújtó 7,7-es erősségű, több mint kétezer ember életét követelő földrengés túlélőinek megsegítésére - közölte az Európai Bizottság hétfőn
Magas a roma gyerekek szegregációja a romániai magyar nyelvű oktatásban a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet új oktatási barométerének eredményei szerint, melynek roma jelenlétre vonatkozó vetületét hétfőn ismertették - közölte az MTI-vel Toró Tibor politológus, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) fellebbviteli tanácsa hétfőn elutasította Dominic Ongwen ugandai hadúr, az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű gerillacsoport egyik alvezérének fellebbezését és megerősítette az eljáró tanácsnak a jóvátételi kötelezettségre vonatkozó határozatát.
A nem kormányzati szervezeteknek (NGO-k) nyújtott uniós finanszírozás nem eléggé átlátható, bár érezhető javulás, továbbra is pontatlanok és hiányosak az információk az uniós belső politikák terén aktív NGO-knak nyújtott uniós finanszírozása terén - olvasható az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn bejelentette, hogy az EU kétoldalú vámmentességet ajánlott fel az Egyesült Államoknak az autókra és más ipari termékekre, annak érdekében, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút.
- mondta.
Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínész lesz a díszvendége a 78. cannes-i filmfesztivál május 13-i megnyitó ünnepségének, amelyen tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap - jelentették be hétfőn a szervezők.
"Nagyon erős érzéseim vannak a cannes-i fesztivállal kapcsolatban. Különösen manapság, amikor a világban oly sok minden elválaszt minket egymástól, Cannes összehoz minket. Olyan, mintha hazatérnénk" - idézte a 81 éves hollyvoodi sztárt közleményében a fesztivál
Hatvan napra eltiltották polgármesteri feladatainak gyakorlásától Soós Zoltánt, Marosvásárhely elöljáróját, a polgármesteri hivatal irányítását helyettese, Kovács Mihály Levente veszi át - közölte hétfőn este az MTI-vel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Mint írták, a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei kirendeltsége "újabb jogi intézkedést hozott a város polgármesterével kapcsolatban", és 60 napra eltiltotta hivatali teendőinek gyakorlásától.
Erőteljes mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
A londoni FTSE-100 mutató 4,38 százalék, a frankfurti DAX-index 4,26 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 4,78 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 4,41 százalékkal csökkent. Milánóban 5,18 százalékos, Madridban 5,11 százalékos indexcsökkenéssel zárult a kereskedés.
A Richter Nyrt. igazgatósága összesen 93 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a tavalyi eredménye után, ami részvényenként mintegy 509 forintnak felel meg - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett közgyűlési előterjesztésben.
Az osztalék mértéke az anyavállalat tulajdonosaira jutó, értékvesztéssel növelt és nem realizált pénzügyi nyereséggel csökkentett konszolidált adózott eredmény arányában 38,61 százalékos - írták.
Növelte a bevételét és az EBITDA-ját (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 2024-ben a WING – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett befektetői prezentációban.
Az ingatlanfejlesztő és ingatlanbefektető cég csoportszinten a nem auditált beszámoló alapján az árbevételét 172,3 milliárd forintról majdnem 198 milliárd forintra növelte tavaly. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény) 23,1 milliárd forintról csaknem 69 milliárd forintra nőtt éves összevetésben
A vámok kérdését érintő kereskedelmi tárgyalások indulhatnak az Egyesült Államok és Japán között - jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn, miután telefonon egyeztetett a japán kormányfővel.
Donald Trump a Truth Social közösségi oldalon megjelent bejegyzése szerint telefonon arról állapodott meg Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel, hogy magas szintű japán kormányzati küldöttség megy az Egyesült Államokba.
Közzétett a kormány egy törvénytervezetet, amely alapján a vállalkozásoknak július 1-jétől kötelezően biztosítaniuk kell fogyasztóik számára a készpénzfizetés lehetőségét. Egyedül a határon átnyúló online tevékenységek mentesülhetnek ez alól. Szintén július 1-jétől megszűnhet az az eddigi előírás a falusi CSOK és a CSOK Plusz esetében, hogy a lakás vételárának csak a 10%-át lehet készpénzben kifizetni.
Az Alaptörvényt is úgy módosítja az Országgyűlés, hogy alkotmányos joggá válik a készpénzhasználat, a csütörtökön megjelent jogszabály-változtatások ezt ültetik át lényegében a gyakorlatba.
Orbán Viktor ma reggeli rádiószózatában bejelentette, hogy a kormány tovább akarja szigorítani a gyülekezési törvényt, tehát nem csak a Pride betiltásáról, az LMBTQ-közösség jogainak korlátozásáról van szó, hanem mindannyiunktól el akarják venni a tiltakozás jogát - reagált sajtótájékoztatóján Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese Orbán ma reggeli rádióinterjújára.
"Aki ebben a helyzetben csöndben marad, az hozzájárul a gyülekezési jog korlátozásához, mert vétkesek közt cinkos, aki néma" - fogalmazott a DK képviselője, hozzátéve: a Demokratikus Koalíció kiáll az emberi jogok, az LMBTQ-közösség védelmében, "mi felemeljük a szavunkat az ellen, hogy korlátozni akarják az alapvető emberi jogainkat" - mondta.
A Kínai Agykutató Intézet (CIBR) és az állami tulajdonú NeuCyber NeuroTech közös fejlesztésű agyimplantátuma, a Beinao No.1-t már három páciensbe ültették be, és az év végéig további tíz embernél tervezik a beavatkozást - jelentették be hétfőn Pekingben.
A Beinao No.1 egy félig invazív, vezeték nélküli agy-számítógép interfész (BCI), amely bénulással élő pácienseknek nyújthat segítséget. A kísérleti páciensek a beültetést követően képesek voltak robotkart irányítani, vagy gondolataikat képernyőn keresztül kifejezni - közölte Lo Minmin, a CIBR igazgatója és a NeuCyber vezető tudósa
A Human Frontier Science Program (HFSP) pályázatán összesen 1,2 millió dolláros (több mint 440 millió forintos) kutatási támogatást nyert Varga Máté vezetésével az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a cseh Masaryk Egyetem és a japán Fukui Egyetem kutatóiból álló nemzetközi konzorcium - közölte az ELTE pénteken.
A HFSP által támogatott, három évre szóló projekt célja egyes halfajok egyedi légzési stratégiáinak vizsgálata, a kutatás során elsősorban a paradicsomhalakra (Macropodus opercularis) fókuszálnak.