Archívum

Eredmények megjelenítése 581-től 600-ig 66004 találatból.

Humanitárius segélyszállítmányt és mentőcsapatot indított Erdélybe a Magyar Református Szeretetszolgálat

Külföld - 2025-05-29

Két tonna humanitárius segélyszállítmánnyal és vízszivattyúkkal indult útnak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) csapata csütörtökön a romániai Kovászna megyében található Nagyborosnyóra, hogy az árvíz elleni védekezésben segítsék a határon túli közösséget, és támogassák a kitelepített családok élelmezését.

Romániában nem lesznek többé publikusak a tisztségviselők vagyonnyilatkozatai

Jogtudor - 2025-05-29

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság (CCR) csütörtökön az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát, valamint azt a törvényi előírást, amely arra kötelezte a tisztségviselőket, hogy nyilatkozataikba a házastársuk és eltartott gyermekeik vagyonát illetve érdekeltségeit is belefoglalják.

Elon Musk kormányzati pozíciójának megszűnése után is folytatódik az általa vezetett kiadáscsökkentési testület munkája

Külföld - 2025-05-29

Elon Musk kormányzati pozíciójának megszűnése után is folytatódik az általa vezetett fehér házi testület munkája a kormányzati kiadások csökkentése érdekében - közölte csütörtökön az amerikai elnöki hivatal szóvivője.

Spanyolország és Szlovénia közös nyilatkozatban követeli a gázai erőszakos cselekmények megfékezését

Külföld - 2025-05-29

A két miniszterelnök megbeszélést folytatott csütörtökön Madridban.

Pedro Sánchez és Robert Golob megerősítette Spanyolország és Szlovénia elkötelezettségét a kétállami megoldás megvalósítása mellett, valamint sürgette a gázai humanitárius katasztrófa elkerülését és az emberi jogok megsértésével szembeni fellépést.

Fel kellett adni a föld alatti védekezést Parajdon, nem sikerült megóvni a Telegdy-bányát

Fel kellett adni a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál csütörtökön, miután nem sikerült megóvni a beáramló víztől a létesítmény legújabb részlegét, a Telegdy-bányát - mondta Nyágrus László parajdi polgármester a Maszol hírportálnak.

A bányavállalat az elmúlt napokban két szigetelőgát emelésével próbálta védeni az 1991-ben létrehozott Telegdy-bányát a megduzzadt Korond-patak beömlő vizétől, de erőfeszítései nem jártak sikerrel - erősítette meg az elöljáró az információt a sóbánya vezetőségével való egyeztetést követően. Ez volt a sóbánya azon része, amelynek víz előli megmentésére reményt láttak a szakemberek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának

Ajánljuk - 2025-05-29

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlése egyhangú döntése értelmében mintegy 300 ezer tag számára tagdíjkedvezményt adnak. Megemelték a vármegyei elnökségek részére rendelkezésre álló méltányossági keretet, amely összesen 1,6 milliárd forint értékű segítséget jelent a gazdáknak.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2024-ben

...kontra - 2025-05-29

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele 2024-ben 4,171 milliárd euró volt, ami több mint 904 millió euróval elmaradt a 2023-as értéktől, az autóipari vállalat adózott eredménye tavaly 57,596 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 95,661 millió euró nyereségről - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók

Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai Bizottság komoly elvonásokat tervez az uniós agrárforrásokból, továbbá megnyitnák az EU élelmiszerpiacait a harmadik országokból, így Ukrajnából, származó élelmiszerek előtt - állapította meg a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) csütörtöki országos közgyűlésén, amelyről a szervezet közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A Baromfi-Coop Kft. árbevétele meghaladta a 67 milliárd forintot tavaly

Pro... - 2025-05-29

baromfitenyésztéssel foglalkozó, debreceni központú Baromfi-Coop Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele meghaladja a 67 milliárd forintot, egy évvel korábban több mint 71 milliárd forint volt - olvasható a cég éves jelentésében, amely csütörtökön jelent meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az idei árbevételből 62,5 milliárd forint belföldi értékesítésből, 4,6 milliárd exportból származik.

A Békés vármegyei önkormányzat venné tulajdonba a szabadkígyósi kastélyt

Befektetés - 2025-05-29

A Békés vármegyei önkormányzat venné tulajdonba a szabadkígyósi kastélyt; a működtetést nonprofit gazdasági társaság keretében a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg – írták az érintett felek csütörtökön levélben Lázár János építési és közlekedési miniszternek

Fővárosi Közgyűlés - Elfogadták a fővárosi átláthatósági rendeletet

Fontos - 2025-05-29

lfogadta a fővárosi önkormányzatra, a Főpolgármesteri Hivatalra, valamint a főváros gazdasági társaságaira és költségvetési intézményeire kiterjedő átláthatósági rendelet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Karácsony Gergely főpolgármester által benyújtott javaslatot 22 igennel, a Fidesz-KDNP tíz fővárosi képviselőjének tartózkodása mellett fogadta el a testület.

Agrárminisztérium: a Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Olvastuk - 2025-05-29

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén. A Magyar Értéktárba került a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszere, valamint a Békés vármegyei szűcshímzés és a magyar nyereg.

A Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálása

Vélemény - 2025-05-29

A Bank of England kormányzója szerint mindent meg kell tenni a brit EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő negatív kereskedelmi hatások minimalizálásáért.

Andrew Bailey, aki csütörtök este egy dublini pénzügyi rendezvényen szólalt fel, a brit jegybank által Londonban ismertetett beszédében kijelentette: ha a kereskedelmi forgalom szintje "valamely történés hatására" visszaesik, az csökkenti a termelékenység javulásának ütemét, és ennek révén a gazdasági növekedést is lassítja.

Az EU stratégiát indít a sikeres start-upok Európában maradásának elősegítésére

Befektetés - 2025-05-28

Az Európai Bizottság stratégiát mutatott be a sikeresek start-upok támogatására és növekedésük elősegítésére, annak érdekében, hogy ezek a cégek Európában maradjanak.

A stratégia szorosan illeszkedik az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által korábban elindított "Válaszd Európát" kezdeményezéshez, amely elsősorban a tudományos kiválóság és a tehetségmegtartás erősítésére irányult - emlékeztetett a brüsszeli testület.

Eurobarométer: az európaiak további intézkedéseket várnak a biztonság és a védelem növelésére

Jogtudor - 2025-05-28

Noha az Európai Unió közös védelmi és biztonságpolitikája kiemelkedő támogatást élvez, az európaiak egy erősebb és határozottabb EU-t szeretnének látni, azaz további intézkedéseket várnak a biztonság és a védelem növelésére - közölte a legfrissebb Eurobarométer-felmérést ismertetve az Európai Bizottság szerdán.

Izraeli-palesztin - Szerdán folytatták a gázaiak segélyezését az elosztó pontokon

Fontos - 2025-05-28

A Gázai övezetben szerdán folytatták a gázai civilek segélyezését az elosztó pontokon; a Gázai Humanitárius Segélyalap (GHF) közel 850 ezer adag élelmet osztott szét.

Kedden káosz tört ki az egyik központnál, miután elterjedt, hogy a GHF közleményben tudatta, leállítja a segélyosztást. A várakozó emberek betörtek a központba, és a biztonságiak - az áldozatok elkerülése érdekében - hagyták, hogy az aznapi segélyeket elvigyék. A GHF nem sokkal később közölte, a neki tulajdonított közlemény álhír, amelyet a Hamász terrorszervezet terjesztett el

A Fekete-tenger térségének biztonságát és stabilitását célzó új stratégiát mutatott be az Európai Bizottság

EU - 2025-05-28

A Fekete-tenger térségének biztonságát, stabilitását és fenntartható fejlődését célzó új és átfogó stratégiát mutatott be szerdán az Európai Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse az Európai Unió geopolitikai szerepét a térségben, különös tekintettel Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújára - közölte a brüsszeli testület.

A bizottság szeretné elősegíteni a térség gazdasági és infrastrukturális fejlődését, valamint fokozni az EU és a térség országai - köztük Ukrajna, Moldova, Grúzia, Törökország, Örményország és Azerbajdzsán - közötti együttműködést - írták.

EP-képviselők tiltakozásukat fejezték ki, amiért az Európai Bizottság nem küldene biztosokat a Budapest Pride-ra

EU - 2025-05-28

Az Európai Parlament 60 képviselője nyílt levélben fejezte ki "mély csalódottságát és aggodalmát" amiatt, hogy a sajtóban megjelent információk szerint az Európai Bizottság elnökének hivatala arra kérte a biztosokat, ne vegyenek részt az idei Budapest Pride rendezvényen.

Az Euroactiv brüsszeli hírportálon közzétett levélben, amelyet Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek címeztek, azt írták: "a magyar kormány évek óta folytat kampányt az LMBTIQ+ közösség ellen, amely mostanra a budapesti Pride betiltásában tetőződött. Ez a tilalom sérti az uniós jogot és az Európai Unió Alapjogi Chartáját. Ezek az intézkedések nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában aláássák a jogállamiságot és az alapvető jogokat".

A levelet aláíró képviselők felszólították az Európai Bizottságot, "hogy határozottan és látható módon álljon ki a polgári jogok, az uniós jog, az egyenlőség, a gyülekezési szabadság és az emberi jogok mellett."

Hétórás munkanap bevezetését tervezi Montenegró

Külföld - 2025-05-28

Hétórás munkanap bevezetését tervezi a montenegrói kormány, az ország gazdasági kamarája azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy a rövidebb munkanap nagyobb terheket róna a gazdaságra, amely nem biztos, hogy készen áll a globális kihívásokra.

Az IPOSZ az ipartestületek megerősítésével támogatja a mikrovállalkozásokat

Vélemény - 2025-05-28

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az idén kiemelten foglalkozik az ipartestületek infrastruktúrájának megerősítésével, hogy az erre épülő szolgáltatásokkal helyben tudják segíteni a hozzájuk forduló mikrovállalkozásokat - mondta Németh László, az országos szövetség elnöke szerdán, az érdekképviselet éves közgyűlését követően az MTI-nek, miután a testület egyebek közt megvitatta a 2025. évi cselekvési programot