Archívum

Eredmények megjelenítése 60321-től 60340-ig 65260 találatból.

A Fidesz pártpolitikusokra cserélné a szakembereket

A Fidesz egy rozsdás lakatra akar lecserélni egy szuperbiztos széfet. Pontosan ilyen ugyanis a Fidesz által szorgalmazott, pártpolitikusokból álló eseti bizottság ötlete. Amellett ugyanis, hogy kisebb garanciát jelent a már eddig is működő, a Kormányzati Negyed előkészítésének minden korábbinál nagyobb átláthatóságot és tisztaságot garantáló megoldáshoz képest, a radikális ellenzék javaslata azzal a veszéllyel fenyegetne, hogy a pártpolitikai szempontok uralják el a Kormányzati Negyed – annak idején még Orbán Viktor által is támogatott – megvalósítását.

Kevés a pénze az önkormányzatnak: milliós segítség kellene

Helyi - 2007-05-09

 

Európai uniós és állami pályázati forrásokat venne igénybe Debrecen önkormányzata annak érdekében, hogy teljesen felújíthassa a Csapókerti Közösségi Házat. Mint azt Halász János, kulturális ügyekért felelős alpolgármester sajtótájékoztatón elmondta, Debrecen  12,5 millió forintos önrészt tud fordítani a közösségi ház rekonstrukciós munkálataira, a tervbe vett teljes felújítás azonban ennél jóval nagyobb ráfordítást igényelne.

100 új munkahely Debrecenben a T-Systems-nél

Helyi - 2007-05-09

Ha a ma aláírt szándéknyilatkozatban foglaltak megvalósulnak: még az idén száz új munkahelyet eredményező informatikai és kommunikáció-technológiai részleg lesz Debrecenben. Legalábbis ennek kialakításáról írtak alá szándéknyilatkozatot szerdán Debrecenben a város, valamint a T-Systems és a német cég 100 százalékos tulajdonában lévő IT Services Hungary Ltd. vezetői.

  Kívül férges, belül fényes avagy a városvezetés felelős gazdája-e a város peremkerületének?

Helyi - 2007-05-09

 Szaporodnak az illegális szemétlerakó-helyek városunk peremkerületein. Vannak, akik a lakásépítésből és átalakításból származó törmeléket mások pedig a saját nem használt kacatjaikat és a háztartásban keletkező hulladékaikat hordják ki a város félreeső területeire.

Így van ez Józsán is.

Módosítják a jegybanktörvényt, kevesebb tag lesz a monetáris tanácsban

Gazdaság - 2007-05-09

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére a kormány beterjeszti a jegybanktörvény módosítását, amely racionalizálja a jegybank működését, csökkenti a monetáris tanács tagjainak és az MNB alelnökeinek számát. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának létszáma öt-hét főre csökken, amely azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti.

Kevesebb panasszal éltek az emberek az ombusmannál 2006-ban

Jogtudor - 2007-05-09

A korábbi éveknél kevesebb panasszal éltek az emberek az ombudsmani hivatalnál - közölte Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, a tavalyi évre vonatkozó beszámolójában, szerdán a parlamentben.

Az MSZP fáklyás felvonulást rendez a zéró tolerancia jegyében

Belföld - 2007-05-09

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke lesz a fő szónoka a párt budapesti szervezete által ma estére szervezett Békelánc elnevezésű fáklyás felvonulásának. A szocialisták több ezer embert várnak a rendezvényre, amelyet a pesti alsó rakparton, a Lánchíd és Margit híd között tartanak, a fasizmus áldozataira emlékezve.

Veres: nem változik a lakástámogatás, lesz ingatlanadó

Vélemény - 2007-05-09

Veres János szerint nem változik a lakástámogatás rendszere, lesz ingatlanadó és nem törlik el a forint árfolyamsávját.

A történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák

Oktatás - 2007-05-09

A történelem írásbeli vizsgákkal folytatódnak ma a tavaszi érettségik, a diákok emelt és középszinten magyar és idegen nyelveken adnak számot tudásukról. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint középszintre 87.164, emelt szintre 8.810 diák jelentkezett.

Az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjai

Olvastuk - 2007-05-09

Ádám Veronika (rendes tag) 

idegtudományok, neurokémia

Orvosi Tudományok Osztálya

 

  Arató Péter (rendes tag) 

digitális technika, logikai szintézis

Műszaki Tudományok Osztálya

Júliusban tárgyalják a konvergenciaprogram végrehajtásáról szóló beszámolót

Fontos - 2007-05-09

Júliusban tárgyalják az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei azt a beszámolót, amelyet a kormány a konvergenciaprogram végrehajtásának első hat hónapjáról készített - jelentették be a pénzügyi tanács brüsszeli ülésén. Veres János pénzügyminiszter elmondta: előzőleg, júniusban az Európai Bizottság értékeli a jelentést.

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közleménye a tervezett Független Rendészeti Panasztestületről

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) üdvözli a rendőrségi törvény parlamenthez benyújtott azon tervezett módosítását, amelynek elfogadása esetén létrejönne a Független Rendészeti Panasztestület (Testület). Amennyiben megalakul, a Testület jelentős szerepet tölthet be a rendőrség civil kontrolljának megerősítésében, a jogvédők ugyanakkor figyelmeztetnek: elengedhetetlenül fontos, hogy olyan személyekből alakuljon meg a Testület, akiknek szakértelme és a rendvédelmi szervektől való függetlensége garantálja az új panaszmechanizmus hatékony működését.  

Hátrahagyta ügyfelei szerződését az Il Ferro budapesti irodája

Belföld - 2007-05-09

Több ezer ügyfél szerződéseit hagyta hátra az Il Ferro volt budapesti telephelyének udvarán; a szerződéseken az ügyfelek személyes adatai, bankszámlaszámok, személyi igazolványszámok is vannak - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában, kedden este. Az iratokra a Híradó stábja talált rá, egy interjút követően.

Ehud Barak volt izraeli kormányfő Olmert helyébe lépne

Ehud Barak volt izraeli kormányfő kedden kilátásba helyezte, hogy ha ő kerül a hónap végén a Munkapárt élére, a parlamenti választások előre hozatalán fog dolgozni, hacsak le nem mond Ehud Olmert jelenlegi miniszterelnök.

Oroszország és Türkmenisztán új gázvezeték építéséről tárgyal

Külföld - 2007-05-09

Oroszország abban bízik, hogy sikerül megállapodni Türkmenisztánnal egy új gázvezeték megépítéséről Európa felé, amely Oroszország területén halad majd át. A kérdés a legfontosabb téma lesz, amikor a héten Vlagyimir Putyin orosz államfő Türkmenisztánban tárgyal.

Kóka János: az SZDSZ célja, bezárni a kiskapukat

Belföld - 2007-05-09

Magyarországon még mindig sok a kiskapu, sok helyen még mindig gyakorlat a jogszabályok "elhajlítása", ezért az SZDSZ célja, hogy bezárja ezeket a kiskapukat - mondta Kóka János pártelnök, gazdasági és közlekedési miniszter az MTI-nek kedden Szombathelyen

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Debrecenben, 1 halott

Kékhírek - 2007-05-09

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Debrecenben kedden este; egy 30 év körüli férfi meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte az MTI-vel Ványi Lajos Zoltán rendőr alezredes. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjének tájékoztatása szerint egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból villanyoszlopnak ütközött a Faraktár utcában.

Új műfüves pálya Debrecenben

Sport - 2007-05-09

            Ünnepélyes keretek között átadták a 210 millió forintos műfüves focipályát az Oláh Gábor utcán.   A  FIFA*minősítésű, kerítéssel, villanyvilágítással, vízelvezető rendszerrel és- a pálya nyári hűtése érdekében - automata öntözőrendszerrel ellátott pálya egy 105 x 68 méteres- mérkőzések lejátszására alkalmas-  és egy 40 x 20 méteres bemelegítő pálya együttesből áll.

V. Nemzetközi Fazekasfesztivál

Ajánljuk - 2007-05-09

A Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet az idén ötödik alkalommal rendezi meg a nemzetközi fazekasfesztivált, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének Hajdú-Bihar megyei Szervezetével közösen. A fesztiválon részt vesz három fazekas Lengyelországból, két fazekas Erdélyből, Korondról és két fazekas Szabadkáról, Szerbiából. Egy szervező Lengyelországból, két szakember Finnországból tapasztalatcsere céljából, egy fazekas Svájcból pedig „megfigyelőként” tapasztalatszerzés céljából lesz jelen a rendezvényen.

Séta az éhezőkért

Helyi - 2007-05-09

Az ENSZ által 1963-ban létrehozott Világélelmezési Program (World Food Programme - WFP), melynek feladata az éhezés elleni küzdelem, 2005-ben indította útjára a "Walk the World" rendezvénysorozatot a világ közvéleményének mozgósítására. Felhívták a figyelmet az éhezés világméretű problémájára, annak következményeire azzal a nem titkolt céllal, hogy a WFP számára adományokat gyűjtsenek.