Archívum

Eredmények megjelenítése 61181-től 61200-ig 68102 találatból.

Sürgős ukrán-orosz tárgyalások a földgázról

Fontos - 2007-10-03

Ukrajna energiaügyi minisztere Moszkvába utazott azonnali tárgyalásokra a Gazprom orosz földgázipari monopoltársasággal, miután a Gazprom a szállítások leállításával fenyegetőzött, ha Ukrajna nem egyenlíti ki 1,3 milliárd dollárt kitevő tartozását.

MSZP: a Fidesznek papírja van róla, hogy a kegyencei maffiózók

Belföld - 2007-10-03

Az MSZP szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy kegyencei maffiózók voltak. A Fidesz-kormány utolsó napjaiban "példátlan sietséggel" kapott a Széchenyi-terv keretében közel 90 millió forintot a mosonmagyaróvári fürdő fejlesztésére egy olyan cég, amelynek tulajdonosait a kecskeméti maffiaperben ítélték el - közölte Nyakó István, szóvivő, utalva arra, hogy kedden a Legfelső Bíróság elutasította a kecskeméti maffiaperként elhíresült bűnügyben benyújtott felülvizsgálati indítványokat.

A brit sajtó szerint november 1-jén lehetnek az előre hozott választások

Külföld - 2007-10-03

November 1-jére valószínűsíti a szerdai brit sajtó az előre hozott nagy-britanniai választások megtartását. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap szerdai elsőoldalas főcíme szerint "megkezdődött a visszaszámlálás" a november 1-jei választásokra.

Januártól csökken a távfűtés ára Budapesten

Belföld - 2007-10-03

Januártól 10 százalékkal csökken Budapesten a távfűtéses lakásokban a számla összege az alapdíj és hődíj képletének megváltoztatása miatt - jelentette be Demszky Gábor szerdán. A főpolgármester elmondta, hogy a kormánypárti frakciók támogatják a Főtáv Zrt. által kidolgozott díjcsökkentési javaslatot, amelyről október 9-i rendkívüli ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés.

MDF-es egészségügyi kérdéscsomag a szakminiszternek

Egészségügy - 2007-10-03

Elküldte az MDF az egészségügyi miniszternek első kérdéscsomagját a biztosítási rendszer átalakításáról. Először a betegek életét leginkább érintő több mint tíz kérdésre vár választ a párt - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa.

Gazdasági bizottsági igen az adómódosításokra

Belföld - 2007-10-03

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők igen és az ellenzéki képviselők nem szavazatával általános vitára alkalmasnak tartotta az adótörvények módosításáról, illetve az áfáról szóló törvényjavaslatokat szerdai ülésén.

Továbbra is a "narancsos" erők vezetnek az ukrán választásokon

Pro... - 2007-10-03

Továbbra is a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok 99 százalékának összesítése után.

Az Ab-hez fordult három szervezet a vasárnapi munkavégzés miatt

Jogtudor - 2007-10-03

Az Alkotmánybírósághoz fordult a KDNP, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és Munkástanácsok Országos Szövetsége annak érdekében, hogy a Munka törvénykönyve csak a társadalmilag feltétlenül indokolt esetekben adjon lehetőséget a vasárnapi munkavégzésre - mondták el a három szervezet vezetői.

Sólyom: a klímavédelemben az EU-nak kell példával járnia

Ajánljuk - 2007-10-03

Az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemben az Európai Uniónak van a legnagyobb esélye arra, hogy az új tagállamoknak köszönhetően hiteles példát mutasson - mondta Sólyom László köztársasági elnök a témáról rendezett konferencián Budapesten. Az államfő szerint a klímaváltozás leküzdéséhez valamelyik globális szereplőnek mindenképpen meg kell teremtenie a gyakorlatban a fenntarthatóságot, hogy aztán egy világszintű összefogás létrejöhessen.

Fidesz: elfogadhatatlanok az áfa- és adótörvények

Vélemény - 2007-10-03

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza a 2008-as adó- és áfaváltozásokról szóló törvényjavaslatot, mert növeli a vállalkozók adó- és adminisztrációs terheit - mondta Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Az SZDSZ nem támogatja Gyurcsány javaslatát

Belföld - 2007-10-03

Nem támogatjuk, hogy a parlamenti képviselők kizárólag parlamenti képviselők legyenek - mondta az SZDSZ ügyvivője szerdán a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában. Horn Gábor ugyanakkor hozzátette, azt maguk kezdeményezték, hogy a parlamenti képviselők jelenlegi összeférhetetlenségét tágítsák a jelenleginél szélesebbre.

A Mol 2,1 milliárd eurós hitelmegállapodást kötött

Befektetés - 2007-10-03

A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. egy új, 2,1 milliárd euró összegű, többdevizás rulírozó hitelről szóló megállapodást írt alá október 2-án - közölte a Mol szerdán. A 2,1 milliárd euró összegű kereskedelmi banki hitelszerződés 3 éves futamidejű, a lejárat végén egy összegben törlesztendő.

A közelgő tájfun miatt kitelepítenek 500 ezer embert Vietnamban

A közelgő Lekima tájfun miatt szerdán Vietnam középső részének tengerparti vidékeiről elkezdtek kitelepíteni otthonából mintegy 500 ezer embert. A trópusi vihar érkezésére szerda este lehet számítani. Meteorológusok szerint óránként akár 120 kilométer sebességű szeleket is hozhat magával.

Földrengés Szumátra mellett, visszavonták a cunamiriadót

Külföld - 2007-10-02

A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés rázta meg kedden az Indonézia délnyugati részén található Szumátra sziget nyugati partvidékét, aminek hatására az indonéz meteorológiai intézet cunamiriadót rendelt el, majd kis idő múltán visszavonta azt. Egyelőre nem érkezett hír sem emberéletben, sem anyagiakban esett kárról

Beindult a bürokráciacsökkentő program honlapja

Jogtudor - 2007-10-02

Megkezdte működését a www.burostop.hu honlap, ahol egy helyen találhatóak meg a kormány bürokráciacsökkentő, ügyintézést egyszerűsítő programjával kapcsolatos jogszabályok, tanulmányok és szakértői javaslatok - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t.

Fidesz: ez a szociális érzéketlenség költségvetése

...kontra - 2007-10-02

A Fidesz alelnöke szerint a következő évi költségvetési törvényjavaslat a szociális érzéketlenség költségvetése. Varga Mihály hangsúlyozta: a pénzügyminiszter állításaival szemben a 2008-as büdzsé előterjesztésében egyetlen intézkedés sincs, amely megállítaná a magyar gazdaságot és társadalmat jellemző szociális válságot.

GKM: a hosszú távú fejlesztések kerülnek előtérbe

Pro... - 2007-10-02

Az idén elindult Új Magyarország Fejlesztési Program keretében elsősorban a hosszú távú fejlesztési terveket támogatják, szemben az első Nemzeti Fejlesztési Tervvel - mondta Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Megosztva adták az idei alternatív Nobel-díjat

Külföld - 2007-10-02

Bangladesi, kanadai, kenyai, és Srí Lanka-i személyek és cégek lettek a díjazottjai kedden Stockholmban a Right Livelihood Award (RLF) alapítvány 2007. évi Alternatív Nobel-díjának. A kitüntetést a bangladesi Gramin Sakti nonprofit cég, Christopher Weermantry, a Nemzetközi Bíróság korábbi alelnöke, Dekha Ibrahim Abdi kenyai muzulmán békeaktivista, valamint Percy és Louise Schmeiser kanadai gazdálkodók kapták.

Tarlós István levele Gyurcsány Ferencnek

Gyurcsány Ferenc Úr részére

A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön 2006 nyarán Demszky Gábor főpolgármester kíséretében látogatást tett a Római parton és nagy nyilvánosság előtt ígéretet tett az új árvízvédelmi műtárgy (gát) megépítésére (bár tudom, ez nem az Ön kötelessége volt).

Újabb őrizetbe vétel a Zuschlag-ügyben

Belföld - 2007-10-02

Kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség őrizetbe vette Katus Ferencet, akit a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben előzőleg gyanúsítottként hallgatott ki - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes. Az ügyészség javasolni fogja K. Ferenc előzetes letartóztatását - mondta a megyei vádhatóság helyettes-vezetője.