Archívum

Eredmények megjelenítése 61641-től 61660-ig 65260 találatból.

 MSZP-kongresszus: nem zárták ki Sipos Józsefet

Belföld - 2007-02-25

Az MSZP-kongresszusa megsemmisítette a párt etikai bizottságának döntését, és nem zárta ki az MSZP-ből Sipos Józsefet, akinek segítségével jutott be ősszel a Magyar Rádió munkatársa a párt zárt választmányi ülésére.

 Jordánia: a palesztin kormánynak eleget kell tennie a kvartett elvárásainak

Külföld - 2007-02-25
Széles körű egyetértés él az arab országok körében, hogy a leendő palesztin egységkormánynak eleget kell tennie a közel-keleti kvartett elvárásainak - jelentette ki II. Abdalláh jordániai király egy izraeli tv-csatornával készült interjújában.

 Gyurcsány: nemzeti és polgári Magyarország áll szemben egymással

Belföld - 2007-02-24

Gyurcsány Ferenc szerint a Magyarországon egymással versengő két nagy politikai irányzat egymást kizáró alternatíva, és ez okozza a feszültséget az országban. A miniszterelnök az MSZP tisztújító kongresszusán úgy fogalmazott: szemben áll egymással a nemzeti Magyarország és a modernizációs, polgári Magyarország képe, amelyek között egyenlőtlen a politikai küzdelem.

Az olasz államfő nem fogadta el Prodi lemondását

Külföld - 2007-02-24

Az olasz államfő nem fogadta el Romano Prodi miniszterelnök lemondását, s arra kérte őt szombaton, hogy maradjon meg posztján, és a jövő héten a parlament kérjen bizalmi szavazást. Giorgio Napolitano így próbálja meg megoldani a belpolitikai válságot, amelyet Prodi szerdai lemondása idézett elő.

 Kormányellenes demonstrációk útlezárásokkal országszerte

Belföld - 2007-02-24

Félpályás útlezárásokkal és forgalomlassításokkal kormányellenes demonstrációk kezdődtek szombat reggel a fővárosban és az ország több megyéjében is. A Civil Kontra nevű szervezet a budapesti Andrássy úton szimbolikus útlezárással demonstrált: egy két méter átmérőjű kartonkeréken minden olyan szervezet neve szerepelt, amely kormányellenes demonstrációt tartott múlt évben.

PDSZ-fórum: elégedetlenek a pedagógusok a keresetmegállapodással

Oktatás - 2007-02-24

Elégedetlenségüknek és csalódottságuknak adtak hangot a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság közötti keresetmegállapodás miatt a pedagógusok azon a fórumon, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezésében tartottak.

A demokrácia megcsúfolása

...kontra - 2007-02-24

Herman István, a polgári frakció elnökjelöltje a demokrácia megcsúfolásának nevezte a történteket. Mint mondta, derült égből villámcsapásként érte a képviselői döntés.

Szocialista elnöke van a Heves megyei közgyűlésnek

Pro... - 2007-02-24

 Ambrus Zoltán, a polgári frakció képviselője, a Heves megyei közgyűlés tagja bejelentette, hogy kilép a Fidesz vezette képviselőcsoportból, és függetlenként foglal helyet a testületben; majd megszavazta az elnök és a tisztségviselők személyét.

MDF: Vegyük vissza a politikától március 15-ét!

Félelem nélkül, gyermekeinkkel ünnepeljünk! A Magyar Demokrata Fórum felhívása a nemzethez A Magyar Demokrata Fórum arra kéri Magyarország polgárait, hogy március 15-én mindenki vigyen egy szál virágot a lakóhelyén található ’48-as emlékhelyhez, Kossuth-vagy Petőfi-szoborhoz.

Erős középpárttá tenné az SZDSZ-t Fodor Gábor

Vélemény - 2007-02-24

Erős középpárttá tenné az SZDSZ-t Fodor Gábor, a liberálisok egyik elnökjelöltje. A politikus szombati sajtóértekezletén mutatatta be programjának újabb elemét, Felelős politika címmel.

 Bemutatták Vitányi Iván új könyvét az MSZP-kongresszus megnyitása előtt

Belföld - 2007-02-24

 Vitányi Iván Új társadalom - új szemlélet című könyvét Bayer József akadémikus mutatta be szombaton Budapesten, az MSZP-kongresszus megnyitója előtt; az eseményen megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök is.

 Egy hétig élt halott édesanyjával egy szegedi kislány

Belföld - 2007-02-24

Öt, de az is lehet, hogy hét napig élt halott édesanyjával egy hétéves kislány egy szegedi panellakásban; végül a szomszédtól kért segítséget, így fedezték föl az esetet - írta a Délmagyarország című napilap. A cikk szerint a kislány az édesanyja halála utáni napokban evett, ivott - a hűtőjükben bőven volt élelmiszer - és éjszakánként aludt is.

 NNI: igazoltatták az egyik móri gyanúsítottat a bankrablás után

Belföld - 2007-02-24

Igazoltatták az egyik gyanúsítottat a móri bankrablás után - mondta Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója a Nap-keltében. Mint mondta, 2002. május 9-én nem sokkal a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás után pár perccel "átlagos rendőri intézkedés" történt, ennek során igazoltatták az egyik gyanúsítottat.

A brit sajtó szerint Izrael Washington jóváhagyására vár, hogy megtámadja Iránt

Külföld - 2007-02-24

Izrael csak Washington jóváhagyására vár, hogy repülőgépekkel megtámadjon iráni atomlétesítményeket - írta izraeli forrásokat idézve szombaton a The Daily Telegraph konzervatív brit napilap.

 Választmányi ülést tart ma a Fidesz

Belföld - 2007-02-24

Ülést tart ma a Fidesz országos választmánya, amelyen Navracsics Tibor frakcióvezető értékeli a belpolitikai helyzetet.

Tisztújító kongresszust tart az MSZP

Belföld - 2007-02-24

Ma kezdődik a budapesti SYMA-csarnokban a Magyar Szocialista Párt kétnapos tisztújító kongresszusa, amelyen az alapszabály módosításáról is döntenek. A tanácskozáson várhatóan Gyurcsány Ferencet választják a párt elnökének. A kongresszuson 650 küldött, 128 tanácskozási jogú meghívott vesz részt.  

 Csak a kedvezőtlen helyzetű álláskeresők után jár járulékmentesség

Fontos - 2007-02-24

A múlt év végéig még általánosan igénybe vehették az egy éves járulékmentességet a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket alkalmazó mikro-, kis-, és közepes cégek, civil szervezetek.

Tender az M44-es út előzetes környezetvédelmi hatástanulmányára

Gazdaság - 2007-02-24

A Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki az M44-es gyorsforgalmi út előzetes környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítésére - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.

Már 15 engedélyt adtak ki gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra

Egészségügy - 2007-02-24

Eddig 90 kérelem érkezett gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra vonatkozóan az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz, ebből 15-öt elfogadtak, 46 pedig hiánypótlás alatt áll - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium az MTI-t. A Mol öt töltőállomásánál forgalmaz vény nélkül árusítható gyógykészítményeket január 23-a óta.

Újabb külföldi újságíró működési engedélyét vonták vissza Kubában

Külföld - 2007-02-24

Az amerikai The Chicago Tribune és a mexikói El Universal című újság tudósítói működési engedélyének visszavonása után a kubai hatóságok nem hosszabbították meg a BBC brit televízió és rádió munkatársának akkreditációját sem, a Reuters brit hírügynökség tudósítói pénteken még a döntésre vártak.