Közel hat hónap múltán eljutottunk oda, amit március 20-án jeleztem: vészhelyzet van. Az érdem nem csak az enyém, mások, másutt is sokszor kongatták a harangot. Pusztán azért jelzem, hogy „szó szerint idézve” rovatunkban szó szerint ismét közöljük az akkori jegyzetet, mert kísértetiesen hasonló szóhasználatot alkalmazott a minap a miniszterelnök.
Ha az egészségügy problémáit meg lehetne azzal oldani, hogy a kormány kiutal néhány milliárdot, azt bármelyik kormány megtenné - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Kiskunfélegyházán, a városi kórház rehabilitációs központjának átadásán.
Ehud Olmert izraeli kormányfő akár azonnal kész találkozni Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, de nem hajlandó engedményre, amíg Gilad Salit izraeli tizedes palesztin fogságban van - közölték izraeli illetékesek.
Trükkös autólopást tervelt ki egy autótolvaj csapat az orosz fővárosban. Kihasználva a kánikulát, a Moszkva folyó partján a csapat két hölgy tagja levetkőzött, majd erotikus mutatványukat egymás mosdatásával folytatták
A vasúti személyszállítás újra szervezésének tántoríthatatlanul, de nem ész nélkül állunk hozzá - mondta Kóka János sajtótájékoztatón pénteken, Zircen, miután megszemlélte a Veszprém-Zirc-Győr közötti vasúti szárnyvonal Bakonyon átvezető szakaszát.
Szeptember 8-a az UNESCO 1965-ben meghozott döntése óta az Írástudatlanság Elleni Küzdelem Nemzetközi Napja. Magyarországon ma már a fiatalok megtanulnak írni, olvasni és számolni, de a nemzetközi felmérések azt bizonyítják, hogy sok esetben nem képesek használni ezeket a képességeket.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy nem hívja vissza elnöki posztjáról Schmitt Pált. A jelen lévő 141 tag közül 69 szavazott igennel és szintén 69 nemmel, 3 pedig tartózkodott. Az elnök leváltásához 50 százalék plusz 1 szavazat kellett volna. "Izgultam, mint a versenyen a szavazás során, de ez így volt fair, az ember méresse meg magát" - mondta Schmitt Pál a voksolás után
Bírságolt az MBI Befektetési és Jövőszámla miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A fogyasztók megtévesztése miatt az MBI, az Union biztosító, valamint a K & H Bank százmillió forintos bírságot fizet. A 2000 és 2002 között jegyezhető életbiztosítás és számla kapcsán a fogyasztók azt hihették, hogy kedvezményes hitelfelvételre is lehetőségük lesz, erre azonban valójában nem volt lehetőség.
A külkereskedelmi termékforgalom 1,424 milliárd euró hiánnyal zárt júliusban az előzetes adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 1,616 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
George Bush amerikai elnök szerdán elismerte, hogy a CIA "kisszámú" - a Fehér Ház tájékoztatása szerint "száznál kevesebb" - külföldi gyanúsított kihallgatását az Egyesült Államokon kívül folytatja, közvetve beismerve ezzel, hogy helytálló volt a The Washington Post tavaly novemberi értesülése, miszerint a hírszerzés titkos fogva tartási helyeket tart fenn külföldön.
Bob Dylan Modern Times (Modern Idők) című legújabb albuma egy hét alatt az első helyre ugrott az eladási listákon - jelentette be a Columbia Records lemezkiadó. A Modern Times csak egy hete jelent meg, és máris több mint 192 ezer példányban adták el az Egyesült Államokban, nem csoda, hogy vezeti a Billboard 200-as toplistáját.
Meglehetősen érdekesnek tartjuk, hogy egy ártalmatlan lakossági kezdeményezés ilyen mértékben felkeltette a rendőrség figyelmét. S természetesen nem feltételezzük, hogy ennek hátterében azok az érintett városi vezetők - Kósa Lajos polgármester úr és Pajna Zoltán alpolgármester úr - állnának, akiktől adófizető és választópolgárként a korábban tett ígéreteik betartását próbáljuk meg számon kérni.
Öt pontban, a felsőoktatás szerkezetének és finanszírozásának, továbbá a hallgatói juttatások rendszerének átalakításában, valamint az infrastruktúra megerősítésében és a minőségbiztosításban jelölte meg a korszerű felsőoktatás jövőbeni garanciáját Hiller István oktatási és kulturális miniszter az országos felsőoktatási tanévnyitón.
Háromszorosára bővült a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi épülete, amely már a Schengeni Egyezményben rögzített követelményeknek is megfelel. A 800 millió forintba került új épületet Kósa Lajos polgármester adta át.
A Debreceni Rendőrkapitányság az előző évek gyakorlatának megfelelően ismételten kiemelt figyelmet fordít a sajtón keresztül az idős korú személyek sértetté válásának megelőzésére, hiszen ismét olyan időszakhoz érkeztünk el (pl: fűtési szezon kezdődik), amikor olyan személyek jelenhetnek meg náluk, akik jóhiszeműségüket, szűkös anyagi körülményeiket kihasználva bejuthatnak lakásaikba, s onnan értékeket tulajdoníthatnak el.
Tizenegy kelet-szibériai aranybányászt holtan találtak a mentők, akik pénteken folytatták a küzdelmet a kínai határ menti Csitai területen lévő daraszuni bánya mélyén rekedt 22 társuk kimentésére - közölte az orosz katasztrófavédelmi tárca.
Hatalmas robbanás vetett szét egy katonai járművet csütörtökön az Egyesült Államok kabuli nagykövetségénél, négy személy meghalt, közte két szövetséges katona - közölte a rendőrség és szemtanúk.