A kormány szeptember 6-i ülésén döntött róla, hogy támogatja az ENSZ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakosított szervezetének, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) új budapesti központjainak a létrehozását.
Három vizsgálóbizottság létrehozására adott megbízást a miniszterelnök a kormány szerdai ülésén: Gyurcsány Ferenc független szakértőktől kér elemzést az energiapiacról, a lakossági banki szolgáltatásokról és a kiskereskedelemi láncok tevékenységéről.
Óvatosságra intik a szakértők azokat a pácienseket, akik előjegyezték magukat az úgynevezett őssejt "csodakúrákra".
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az augusztus 29-én tartott tárgyalásán elmarasztalta az Euronicset, és jogsértő magatartásáért 3 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
A Bihar megyei magyarverők maguk is magyarok - árulta el az Új Magyar Szónak (ÚMSZ) Liviu Popa, Bihar megye rendőrfőkapitánya. A rendőrségi tisztségviselő egy sajtóértekezleten közölte ezt az információt a bukaresti napilap többször is elhangzott kérdésére.
A móri ügy koronatanújaként számon tartott Kiglics Attila, akit a rendőrség korábban "együttműködő gyanúsítottként" jellemzett, a Hajdú László elleni per szerdai tárgyalásán kommandósok gyűrűjében, símaszkban és golyóálló mellényben tett vallomást.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, ahogyan a norvégok ellen váratlan vereséget szenvedett együttesünk, úgy Boszniában is okozhat meglepetést. De most pozitívat.
Soha nem fogják bemutatni azt a filmet, amely megörökítette Steve Irwin, az ausztrál "krokodilvadász" halálát. Ezt a természetbúvár-filmes menedzsere közölte.
Az ország eddigi legnagyobb slágerkutatásán, az alomslager.origo.hu oldalon százhúsz nap után megszületett a végeredmény. Magyarország kedvenc slágere, az Origo szavazói szerint Máté Péter Elmegyek című szerzeménye lett.
Kisfiú született a japán császári családban, így nem kell megváltoztatni az évezredes örökösödési rendet.
Az Európai Bizottság fontolgatja, hogy felkéri az uniós tagállamokat az amerikai diplomatákkal szembeni vízumkötelezettség bevezetésére, megtorlásul amiatt, hogy az Egyesült Államok halogatja a vízummentesség kiterjesztését az összes uniós tagországra - közölték brüsszeli tisztségviselők.
A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével megsemmisítette kedden azt a két határozatot, amellyel megvonták nyáron az FTC NB I-es licenszét. A Magyar Labdarúgó Szövetség várhatóan fellebbez az ítélet ellen.
Támogatták az Európai Parlament képviselői a személygépkocsik regisztrációs adójának eltörléséről szóló európai bizottsági jogszabályjavaslatot a témáról a strasbourgi plenáris ülésen szeptember 5-én tartott szavazáson. Kovács László adóügyi és vámuniós biztos a szavazás után bejelentette, hogy a tervezet ősszel a tagországok pénzügyminiszterei elé kerül.
Megalakult a Nemzeti Fejlesztési Tanács, amely a kormány külső stratégiai, társadalmi tanácsadó testülete - közölte Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szeptember 5-én, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A Magyar Orvosi Kamara támogatja a traumatológusok kezdeményezése alapján, a törvénytelen és mértéktelen túlmunka megtagadása kapcsán kibontakozó mozgalmat.
A kormány nem tud több pénzt adni a traumatológusok béremelésére, mert nincs - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az egészségügyi szakma képviselőinek tartott előadása után, egy hozzászólásra reagálva.
Egyetemi tanári kinevezéseket adott át a köztársasági elnök. Sólyom László a felsőoktatási reformra utalva azt mondta, csak akkor lesz értelme a bolognai folyamatnak, ha az európai kompatibilitást, a hallgatók mobilitását, a diplomák egyenértékűségét szolgálja.
Minden, a birkózócsarnokkal kapcsolatos nyilatkozatot a Megyei Önkormányzat elnöke által aláírt szerződés alapján tettünk, ha ez valótlanságokat tartalmaz, arról nem mi tehetünk.
Az idén csökkennek a lakossági vásárlások, a háztartások várhatóan felélik meglévő megtakarításaikat - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet MTI-hez eljuttatott kiadványában. A GFK az idén mindössze 2%-os lakossági fogyasztásnövekedést prognosztizál.