Archívum

Eredmények megjelenítése 65321-től 65340-ig 66153 találatból.

Lesiklópályán a forint, 275-ön az euró

Gazdaság - 2006-08-15

Folytatódott ma reggel a forint zuhanása, az euró kurzusa a tegnap késő délutáni és ma reggeli 273 forint körüli szintről rövid idő alatt 275,20-ig jutott.

Ezermilliárd forint távmunkára a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben

Gazdaság - 2006-08-15

Ezermilliárd forintos nagyságrendű összeg áll rendelkezésre távmunkahelyek létrehozására a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben - közölte Simon Gábor. Az MSZP-s képviselő elmondta: a távmunkát interneten keresztül végezhetik a fogyatékkal élő emberek is, tehát elősegíti a munkahelyteremtést.

Visszavonulás közben saját csapdájukba estek a Műegyetemen a tűzoltók

Belföld - 2006-08-15

Visszavonulás közben a saját csapdájukba estek a Műegyetem alagsorában a tűzoltók - mondta Kiss László a Nap-keltében; a tűzoltási csoportvezető közvetlen közelről élte át azt a drámát, ami bajtársai halálához vezetett, s a mentés során maga is füstmérgezést szenvedett.

III. Hármashegyalja Fesztivál

Könnyű program - 2006-08-15

A Debreceni Dósa Gyalogos Bandérium idén is megrendezi a már hagyománnyá vált Hármashegyalja Fesztivált. Harmadjára lehetünk szemtanúi nemes haditorna csapatok felvonulásának és versengésének.

Férfi kézilabda

Sport program - 2006-08-15

Nemzetközi férfi kézilabda-torna lesz augusztus 26-27-én Debrecenben a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Kezdődik a Bartók Béla út felújítása, korszerűsítése

Helyi - 2006-08-15

Aláírták a Bartók Béla út rekonstrukciójáról szóló kivitelezői szerződést hétfőn a városházán. A munkát közbeszerzési eljáráson nyerte el a Bartók 2006 Konzorcium, melynek tagjai a Betonút Zrt., a Debmut Zrt. és a Vegyépszer Zrt.

A Debreceni Virágkarnevál programja  

Könnyű program - 2006-08-14

A cívisvárosba látogató közönséget a virágos programokon kívül színvonalas kulturális és zenei produkciók várják a karneváli héten.

Holnaptól karneváli hét

Helyi - 2006-08-14

A százéves múltra visszatekintő, ingyenes rendezvénysorozat idén ünnepli újkori történelmének 40. születésnapját. Igaz, az idei a 37. a sorban, hiszen előfordult, hogy egy-egy év kimaradt. A cívisvárosba látogató közönséget a virágos programokon kívül színvonalas kulturális és zenei produkciók várják a karneváli héten.

A Vadkakasok közleménye

Sport - 2006-08-14

A Debreceni Városi-Egyetemi Kosárlabda Zrt. Igazgatósága az alábbi közleményt adja ki a múlt héten megjelent hír kapcsán

A Férfi Kosárlabda Liga (továbbiakban Liga) Versenybizottsága 2006. augusztus 7-én határozatban első fokon, nem jogerősen elutasította a Debreceni Városi – Egyetemi Kosárlabda Zrt. sportszervezetének a 2006/2007. évi nevezését. A Debreceni Városi – Egyetemi Kosárlabda Zrt. Igazgatósága értetlenül áll a döntés kapcsán.

Természetbeni juttatás, reprezentáció

Pénzügyek - 2006-08-14

Változás 2006. szeptember 1-jétől:az adóköteles természetbeni juttatás utáni adó 44 százalékról 54 százalékra nő. A megemelt adót először a 2006. augusztus 31-ét követően kezdődő adóévre kell megfizetni, vagyis a naptári év szerint működő adóalanyoknak első ízben 2007-re, a naptári évtől üzleti évben működő kifizetők közül azoknak, amelyek üzleti éve 2006. augusztus 31-e és december 31-e között kezdődik, 2006 még hátralévő részére.

Magyar filmek sikere a Locarnói Filmfesztiválon

Kultúra - 2006-08-14

Szemző Tibor Az élet vendége - Csoma-legendárium című filmje elismerő oklevelet nyert az 59. Locarnói Filmfesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t. Az elismerést Szemző Tibor személyesen vette át a Svájcban megrendezett, szombat este véget ért A-kategóriás filmfesztiválon.

Nem sikerült kiemelni a mamutot Baranyában

Tudomány - 2006-08-14

Nem sikerült kiemelni a földből a baranya megyei Zók mellett megtalált gyapjas mamutot. A mamutmaradványokra egy falubéli figyelt fel, egy földből kilátszó agyardarabot vett észre. A szakemberek úgy gondolják, hogy a 10-18 ezer évvel ezelőtt élt mamut valamilyen sérülésbe halt bele és egy mélyebb árokba, vagy verembe zuhant, ahol eltört a hatalmas állat egyik agyara.

Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója

Belföld - 2006-08-14

Szombaton Kolozsvárott megkezdődött a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója. „Kezünk munkáját tedd maradandóvá"- ezt a mondatot választották a rendezvény fő üzenetévé. Az eseménysorozat augusztus 22-én Debrecenben zárul.

Elmaradt a Szigeten a telt ház az eddigi legerősebb napon

Kultúra - 2006-08-14

Kétezer ember híján elmaradt a sokak által szombatra várt telt ház a Sziget fesztiválon; az idei év legnagyobb sztárzenekarának, a Radioheadnek koncertjén így is 50 ezer ember szórakozott.

Sok a kábítószerrel való visszaélés a Sziget fesztiválon

Belföld - 2006-08-14

Sok a kábítószerrel való visszaélés az idei Sziget fesztivál félidejében; a 15 gyanúsított mellett más bűncselekmények miatt még 11 ember ellen indított eljárást a rendőrség - közölte  Óbuda rendőrkapitánya. Vasárnap délelőttig összesen 26 ember ellen indult valamilyen szabálysértési eljárás.

Az al-Kaida elleni "lefejezési" taktika nem vált be a Wall Street Journal szerint

Külföld - 2006-08-14

Nem vált be az al-Kaidával szemben alkalmazni próbált "lefejezési" taktika, vagyis hogy a vezetők kiiktatásával rombolják szét a terrorszervezetet - írta a The Wall Street Journal a hétvégén.

Újabb merénylet Bagdadban

Külföld - 2006-08-14

Legkevesebb negyvenheten meghaltak és 148-an megsebesültek, amikor rakéta csapódott be, majd pokolgép robbant vasárnap este Bagdad délkeleti részén, Zafaraníja negyed piacán - közölték biztonsági források.

Az MDF tisztázza szerepét és helyét a jobboldalon

Közérdekű - 2006-08-13

Több debreceni jelöltünknek feltették a kérdést, hogy az MDF miként viszonyul a szélsőjobboldalhoz az országos híradásoknak köszönhetően. Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Ami már vállalhatatlan, a szocialista frakció megdöbbenését fejezi ki Franka Tibor fideszes támogatása miatt

Közérdekű - 2006-08-13

A Fidesz szövetségi politikája a jelek szerint végkifejletéhez közeledik. Az 1994-es választási vereséget követően a párt fegyelmezett jobbra át!” -ot hajtva végre, az MDF -fel és a KDNP-vel keresett politikai kapcsolatot.

Halle Berry negyven éves

Kultúra - 2006-08-13

Negyven éve, 1966. augusztus 14-én született Halle Berry, Oscar-díjas amerikai filmszínésznő. Halle Maria Berry Clevelandban született, afro-amerikai apától, és fehér anyától. Szokatlan keresztnevét egy clevelandi áruházról kapta.