Még bátrabb intézkedések szükségességéről írt a magyarországi költségvetési csomagról közölt keddi szerkesztőségi cikkében a Financial Times, amely szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fidesz jelenlegi állapotát tekintve akár a radikális fellépést is megengedhetné magának.
Váratlanul az iraki fővárosba látogatott George Bush - közölte az iraki állami televízió. Az amerikai elnök a megszállás kezdete óta most másodszor látogatott az arab országba.
Balatonkenese, illetve Pápa volt a helyszíne a hétvégén az Országos Erdészeti Egyesület idei Vándorgyűlésének, amely Magyarország legrégebbi, 1851-ben alapított egyesületének legnagyobb eseménye.
Kiskunmajsa és Szank után a megfigyelési zónába tartozó Móricgáton is találtak madárinfluenza gyanúja miatt megbetegedett állatokat, melyeket azonnal megsemmisítettek - közölte Bács-Kiskun megye főállatorvosa.
Ezidáig húszezer választó kérte kisebbségi névjegyzékbe vételét - közölte az Országos Választási Iroda. A legtöbben, 10122-en a cigány, 5312-en a német, 1810-en a szlovák, 1062-en a horvát, 417-en a román nemzetiség jegyzékébe kérték felvételüket. A 2001. évi népszámlálás szerint 443 ezren vallották magukat a 13 kisebbség egyikéhez tartozónak.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn bemutatta a tárca új vezetését, a nemzetközi kapcsolatokért Bogyay Katalin, a felsőoktatásért Manherz Károly, a közoktatásért Szüdi János, a kultúráért Schneider Márta felel majd.
Már 1448 beteg jelentkezett az orvosoknál a fertőzött víz okozta panaszokkal. Az első megbetegedések még csütörtökön jelentkeztek a Miskolci Egyetemen. Majd Hejőcsabáról, Tapolcáról, Görömbölyről és a belvárosból is egyre többen fordultak orvoshoz, hányingerrel, hasmenéssel, lázzal járó tünetekkel.
"Döglött ügyet" oldottak meg sikeresen a Tolna megyei rendőrök - hangzott el a hétfő délelőtt Szekszárdon tartott sajtótájékoztatón. A rendőrök még 2004 januárjában gyanúsítottak meg egy 17 éves fiút emberöléssel, de akkor az ügyészség bizonyíték hiányában nem emelt vádat.
A Fidesz szerint drasztikusan növeli az emberek terheit a "Gyurcsány-csomag". Varga Mihály úgy véli, a kormányzati intézkedések összességében ártanak a gazdaságnak. Hozzátette, az állam eddig is túl sok pénzt vont el a vállalkozóktól és a lakosságtól.
Alapos, könyörtelen rendcsinálásra utaló címmel közölt beszámolót a müncheni liberális Süddeutsche Zeitung az új magyar kormány gazdasági-pénzügyi elképzeléseiről, az alcímben azt emelve ki, hogy "Magyarország új miniszterelnöke országának kőkemény takarékossági kurzust rendel el, amely elsősorban a széles tömegeket érinti".
Különleges díszletekkel és reprezentatív szereposztással mutatják be Erkel Ferenc Bánk Bán című operáját augusztus 18-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az idén hetvenöt éves Szegedi Szabadtéri Játékok egyik fő produkciója a Szikora János által színpadra állított, világhírű énekesek előadásában hallható Bánk bán lesz.
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) 2004-ben kezdte meg az úgynevezett párhuzamos akkreditációs vizsgálatokat, melyek keretében különböző felsőoktatási intézményekben folyó azonos képzések egyidejű értékelését végezte el a történelem, pszichológia, orvos, fogorvos-, gyógyszerész- és jogtudomány képzési területeken.
Második hazai mérkőzését is megnyerte a Dallas Mavericks az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) nagydöntőjében, így már 2:0 arányban vezet a Miami együttese ellen.
A német sztárpilóta a szebb folytatásban bízik, miután Fernando Alonso nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei nyolcadik futamát, a Brit Nagydíjat. A Ferrari hétszeres világbajnoka szerint Alonso éppúgy elveszítheti előnyét, ahogy megszerezte.
Az Unió külügyminiszterei megoldást találtak a ciprusi ellenvetések ügyére
Az osztrák Der Standard arról ír, hogy 10 éves szünetet tört meg Gyurcsány reformprogramja, amely 2007 végére 1350 milliárddal könnyítené az államháztartás terheit, és 2008-ra megteremtené a maastrichti kritériumoknak megfelelést, így 2010-ben az euróbevezetés lehetőségét.
Hivatalosan elismerte az Európai Unió Montenegró függetlenségét, egyúttal felszólította az új államot, hogy törekedjen egészséges kapcsolatokra Szerbiával.
A Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola munkáiból nyílik kiállítás ma délután 5 órakor az Újkerti Közösségi Ház Galériájában. A tárlat június 30-ig látogatható.