Archívum

Eredmények megjelenítése 7981-től 8000-ig 68117 találatból.

Új közös napijegyet vezet be a MÁV-Volán-csoport a Mátrába kirándulóknak

Új közös napijegyet vezet be a MÁV-Volán-csoport a Mátrába kirándulóknak - tájékoztatta a társaság vasárnap az MTI-t.

Férfi kosárlabda NB I - Vereséggel zárt a címvédő, lemaradt a negyeddöntőről az ASE

Sport - 2023-04-02

A címvédő és alapszakaszgyőztes Szombathely kikapott Székesfehérváron a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati zárásán.

Az már az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy a Falco nyeri meg alapszakaszt, a Szolnok a második, a Fehérvár pedig a harmadik lesz. Utóbbit pontszámban még beérhette a ZTE, de az egymás elleni eredmények az Albának kedveztek, így biztos volt, hogy a zalai csapat a negyedik helyen végez.

A nemzeti olimpiai bizottságok támogatják a NOB-ot az oroszok feltételes visszaengedésében

Sport - 2023-04-02

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) végrehajtó tanácsa bírálta az ukrán kormányt, miután bejelentette, hogy az ország sportolói bojkottálják a jövő nyári párizsi olimpiára selejtező versenyeket, amelyeken oroszok és fehéroroszok is részt vesznek.

Hatvankét művész a Miskolci Téli Tárlaton

Kiállítások - 2023-04-02

Megnyitotta kapuit a 26. Miskolci Téli Tárlat, amelyen hatvankét művész száznyolc munkáját tekinthetik meg a látogatók április 1-je és 30. között.A Miskolci Galéria tájékoztatása szerint az utóbbi négy évben kizökkent a megszokott ritmusából a kiállítás, hiszen 2020-ban a pandémia miatt nyárra csúszott a megnyitó, míg a tavaly az energiaválság miatt halasztották el a tárlatot.

LMP: az erdőket nem áldozhatjuk be a profitért

Vélemény - 2023-04-02

- Az erdőket nem áldozhatjuk be a profitért - jelentette ki sajtótájékoztatóján Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja.

AM: izgalmas látnivalók Észak-Magyarországon

Közérdekű - 2023-04-02

Tavaly az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. lillafüredi Zsófia-kilátója és turisztikai létesítménye nyerte el az Év Kilátója és az Év Turistaháza címet is. Országos szinten is közismertek és rendkívül népszerűek az erdőgazdaság által működtetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasutak - közölte az Agrárminisztérium (AM).

10. Színházi Olimpia-július 1-ig országszerte közel 100 helyszinen

Színházak - 2023-04-02

Szombaton kezdődött a 10. Színházi Olimpia, amelyen 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.

A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok szerte az országban zajlanak.Láthatók lesznek előadások Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, valamint műsorra tűzik dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkcióit is.

A Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz.

Ősztől kezdődhet meg a napelemes felfüggesztés fokozatos megszüntetése

Ajánljuk - 2023-04-02

- A háztartási méretű kiserőművekre bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás akár részleges feloldására elsőként a nyár végéig tesz javaslatot az Energiahivatal.

Dr. Tóth Bertalan: Szégyenletes, ami ma a parlamentben történt!

A Fidesz és a KDNP képviselői a mai napon nemet mondtak az ENSZ békepárti határozatára, amelyet az MSZP terjesztett elő. Így a kormánypárt képviselői leszavazták azt a nyilatkozatot, amelyet a világ háromnegyede támogatott! Ezzel szemben elfogadták Kocsis Máténak és társainak a háborús határozati javaslatát.

A mai napon lehetőség nyílt volna arra, hogy egységesen – kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt –, az igazságosság, az erkölcs és a tények talaján állva, kifejezzük a béke iránti elköteleződésünket. Azonban a kormánypárti képviselők egy hazugságokra épülő, "háborús határozati javaslatot" támogattak a valódi békepárti határozat helyett!

Cannes - A fesztiválon mutatják be Martin Scorsese új filmjét

Kultúra - 2023-03-31

Az idei cannes-i fesztiválon mutatják be Martin Scorsese új filmjét (Killers of the Flower Moon), amelynek főszerepeit Leonardo DiCaprio és Robert de Niro alakítják. Mindkét amerikai sztárt a vörös szőnyegre várják a május 20-i világpremierre - jelentették be pénteken a szervezők.

Az Apple TV által készített alkotást októberben a mozikban is bemutatják, mielőtt felkerül az internetre.

Technikai recesszióba került Csehország

Külföld - 2023-03-31

Technikai recesszióba került Csehország, miután a tavalyi utolsó két egymást követő negyedévben is csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez viszonyítva - mutatott rá a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken nyilvánosságra hozott pontosított statisztikai jelentésében.

Új programkínálattal nyitnak újra a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményei

Kiállítások - 2023-03-31

- Az átmeneti bezárások után új kiállítás- és programkínálattal nyitnak újra a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) tagintézményei szombaton.

Az MNM pénteki közleménye szerint sikeresen teljesítették, sőt többszörösen túlteljesítették a kormány által előírt energiafelhasználás-csökkentést. A tagintézmények átmeneti bezárása a fűtési időszakban nem érintette a szakmai munkát, a múzeumi munka zavartalanul folytatódott.

Rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban

EU - 2023-03-31

Rekordalacsony szinten stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben februárban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.

Februárban az euróövezetben szezonális kiigazítással a januárival megegyező 6,6 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki, elemzők előzetesen 6,7 százalékos februári adatra számítottak.

A 6,6 százalékos euróövezeti adat a legalacsonyabb az összehasonlító statisztikák vezetésének 1995-ös kezdete óta. Egy évvel korábban, 2023 februárban 6,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben.

DK: jól működő városi kórházak nélkül nincs magyar egészségügy

Belföld - 2023-03-31

- Jól működő városi kórházak nélkül nincs magyar egészségügy - mondták a Demokratikus Koalíció képviselői pénteki, Szentesen felvett, online közvetített sajtótájékoztatójukon.

Ráczné Földi Judit arról beszélt, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban bezárják a szülészetet. Kijelentette, a szülészetek bezárása maga után fogja vonni a gyermekosztályok bezárását.

Sikeresen tesztelték a Wigner FK szakemberei a szupravezető részecskegyorsító mágnest Svédországban

Tudomány - 2023-03-31

- A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai sikeres tesztet hajtottak végre az első, túlnyomó részben magyar cégek bevonásával készült szupravezető részecskegyorsító mágnes prototípussal a svédországi Uppsalai Egyetemen - közölte a kutatóközpont pénteken.

A Wigner FK közleménye szerint az eredmény új lehetőségeket nyit meg a sugárterápiás rákkezelés terén is, egyben fontos lépés az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) FCC projektjében.

LMP: tegyék közzé az akkumulátorgyárak monitoringadatait

Vélemény - 2023-03-31

- Az LMP határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy az akkumulátorgyáraknak kötelező legyen közzétenniük monitoringadataikat - jelentette be Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja pénteken.

A politikus online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja évek óta küzd, hogy a helyiek információhoz jussanak az üzemekről és dönthessenek arról, akarnak-e veszélyes gyárat a környezetükbe.

Javaslatukban ezért arra szólítanák fel a kormányt, hogy készítse el a szükséges törvénymódosítást annak érdekében, hogy a veszélyes üzemeknek kötelező legyen közzétenniük adataikat. Ha pedig ennek 90 napon belül nem tesznek eleget, az vonja maga után a működési engedély felfüggesztését.

Jogerősen tizenkét év fegyházat kapott egy nevelt lányát megerőszakoló férfi

Olvastuk - 2023-03-31

A Győri Ítélőtábla tizenkét évre súlyosította egy nevelt lánya ellen szexuális erőszakot elkövető férfi első fokon kiszabott hétéves fegyházbüntetését.


Pedofil képeket és videókat terjesztő férfi ellen emelt vádat az ügyészség

...kontra - 2023-03-31

Az ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfival szemben, aki 2021 júniusától, kiskorúakról készült, a gyermekeket súlyosan és durván szeméremsértő módon ábrázoló pornográf felvételeket gyűjtött, illetve osztott meg másokkal - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség pénteken

A felvételek között voltak olyan videók is, amelyeken 12 évesnél fiatalabb gyermekek sanyargatása, illetve erőszak alkalmazása szerepelt - tartalmazza a közlemény.

Elítélték azt a kazinbarcikai férfit, aki egy kiskorú lánytól kért intim felvételeket

Pro... - 2023-03-31

- A Kazincbarcikai Járásbíróság elítélte azt a helyi férfit, aki 2017 márciusában intim fotók küldésére vett rá egy kiskorú lányt - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék pénteken.

A közlemény szerint a férfi egy fiktív névvel létrehozott profillal lépett kapcsolatba a sértettel, akivel egy éven keresztül váltott rendszeresen üzenetet. A vádlott a beszélgetések alatt csaknem 150 intim felvételt kapott a lánytól, aki már az első képek, illetve videók elküldése után tiltakozott.

Kábítószerraktárra csapott le a rendőrség a fővárosban

Kékhírek - 2023-03-31

- Tíz kilogrammnyi, 39 millió forint értékű drogra bukkantak a rendőrök a fővárosban egy "kábítószerraktárként" használt lakásban - közölte a police.hu-n pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).