- Bizonyítottan botrányos volt az adatkezelés a koronavírus-járvány alatt - mondta Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön, miután kézhez kapta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálati jelentését.
Az EP közegészségügyi bizottságának tagja a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, közel egy éve fordult a NAIH-hoz, mert az illetékes kormányzati intézmények a sokadik közérdekű igénylése ellenére is visszatartották koronavírus-adatokat.
Gyorsabb és kiszámíthatóbb lett a buszközlekedés a dugó nélküli Lánchídon.
A mostani tesztidőszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy jól működik az új forgalmi rend - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely bejegyzése szerint "a lánchídi buszokon utazó napi több mint 12 ezer ember egy nap alatt összesen 368 órával kevesebb időt kell, hogy eltöltsön utazással".
Példaként említette, hogy a Krisztina térről a József nádor térig a felújítás kezdete előtt átlagosan több mint 8 percig tartott az út, ma pedig ugyanezt az utat három perccel gyorsabban, alig több mint 5 perc alatt teszik meg a buszok.
A múlt héten harmincezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint.
- Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük.
A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - jelentette be csütörtöki közleményében a GFM.
2023. április 30-tól - tehát kellő felkészülési időt hagyva - a törvénymódosítás értelmében új, az ügyfelek érdekeit szolgáló változások lépnek életbe - írták.
Az Electrolux a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva 2024. januártól nem folytatja tovább a szabadonálló hűtőszekrények gyártását a 650 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi gyárában - közölte a társaság szerdán.
Közleményükben ismertetik: a döntést megelőzően a svéd tulajdonú háztartásigép-gyártó óriásvállalat 2022 utolsó negyedévében hatástanulmányban vizsgálta a nyíregyházi telephely versenyképességét, amelynek legfontosabb szempontjai a kapacitás kihasználtsága, valamint a hűtőszekrény termékkategóriákban készített jövőbeli mennyiségi előrejelzések voltak.
Az utóbbi évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Angliában és Walesben a meredeken emelkedő megélhetési költségek miatt.
A legnagyobb számban ezúttal a tanárok sztrájkolnak, de a szerda délutáni adatok alapján rajtuk kívül 124 állami fenntartású vagy kormányzati intézmény 100 ezer munkavállalója csatlakozott az akcióhoz.
Ismét sztrájkolnak a brit határrendészeti hatóság (UK Border Force) alkalmazottai. Az ő munkabeszüntetésük érinti a külföldről érkezők útlevélellenőrzését, bár a legnagyobb brit repülőtér, a London nyugati határában működő Heathrow szerdán arról számolt be, hogy ezúttal minimális mértékű a fennakadás.
) - Az LMP szerint a kormány nem képes válaszolni a lakosság akkumulátorgyárakkal kapcsolatos kérdéseire.
Megkezdte az áramtermelést a mohi atomerőmű harmadik blokkja nem sokkal kedden éjfél előtt, az előírt tesztek befejezése után.
Az atomerőmű harmadik blokkjának jelenlegi áramtermelése nominális teljesítményének 20 százalékát éri el, a következő hónapokban - újabb teljesítményteszteléseket követően - a termelés elérheti a száz százalékot, 471 megawattot.
- Ítéletet hirdettek annak a három férfinak az ügyében, akik a vád szerint 2019 májusában Szentendrére csaltak, majd megöltek egy újpesti autókereskedőt - közölte szerdán a Fővárosi Törvényszék .
Az ítélet nem jogerős. Mint írták, az elsőrendű vádlottat emberölés, a másodrendűt felbujtóként elkövetett emberölés, a harmadrendűt pedig bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek kedden a Fővárosi Törvényszék, továbbá mindhármuk bűnösségét megállapította társtettesként, csoportosan elkövetett kifosztás bűntettében is.
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Azt írták: a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja az országos átlagot tekintve a 4. héten számottevően nem változott.
A vizsgált városok háromnegyedét stagnáló tendencia jellemzi. Csökkenés figyelhető meg a budapesti agglomerációs települések közös mintájában, Pécsen, Szekszárdon és Szolnokon, emelkedő tendencia Egerben és Kaposváron tapasztalható - írták.
Több mint egy kilogramm heroint és más kábítószereket találtak egy házaspár újpesti lakásában és egy üzemben.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 498, közülük 6 208 088-an a második, 3 904 558-an a harmadik, 422 103-an pedig már a negyedik oltását is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását.
A megrendelőnek kedden átadott szállítórepülő sorrendben az 1574. volt, amely a Boeing Washington állambeli gyárában elkészült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, megjelenésével olyan távoli városok közvetlen összeköttetése valósult meg légi úton, ami korábban nem volt lehetséges. Különlegességei közé tartozik, hogy kétszintes, és csaknem 500 utas elszállítására képes. Használják áruszállításra, valamint az elnöki repülő, az Air Force One szintén Jumbo Jet, és ezt a modellt használták a NASA űrsiklójának szállítására is.
Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese, a Facebookon számolt be róla, hogy a másfél éves huzavona és két elvesztett per után sem hajlandó a Külügy kiadni a lélegeztetőgépekkel kapcsolatos nyilvános adatokat, hanem inkább a Kúriához fordulnak fellebbezéssel.
- Megöltek egy 54 éves férfit a hajdú-bihari Furtán, a gyilkossággal gyanúsított négytagú társaságot 24 órán belül elfogták a rendőrök - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.).
Megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat - közölte
a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel. Az eMAG tudomásul vette a
hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet - közölte a cég.
Lassan, de biztosan növekszik a médiatudatosság, a fogyasztókban életszerű és erőteljes igények mutatkoznak a médiatudatosság használatában és társadalmi fejlesztésében - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közelmúltban végzett kutatásából, amelyről az NMHH Kommunikációs Igazgatósága hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla egy férfit, amiért kiskorú fiúgyermekével szemben éveken keresztül szexuális erőszakot követett el.
- Nagy az érdeklődés romániai Midia-térségben működő fekete-tengeri földgázkitermelésben 70 százalékos részesedéssel rendelkező Black Sea Oil and Gas (BSOG) iránt. A cégre 800 millió euróért keres vevőt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az amerikai Carlyle magántőke-befektető csoport - írta hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.
A cég dokumentációs csomagjához 11 érdeklődő, köztük a Romgaz román állami földgáztársaság és az osztrák OMV-Petrom kért hozzáférést, amelyek a - Midia-térségnél ígéretesebb, de csak jelentős beruházások után kitermelhető - mélytengeri Neptun-térségben rendelkeznek 50-50 százalékos részesedéssel. A lap szerint a környező országok (Magyarország, Bulgária és Ukrajna) állami energiavállalatai és kisebb helyi vállalatok is az érdeklődők között lehetnek.
A Profit.ro némiképp meglepőnek tartja a Romgaz vásárlási szándékát, tekintettel arra, hogy a román állami vállalat frissen fizetett 1 milliárd eurót a Neptun Deep földgázmező 50 százalékáért, ahol még kétszer ennyit kell befektetnie a termelés megkezdése érdekében. A Romgaznak ráadásul jövőre mintegy 900 millió lej (72 milliárd forint) extraprofitadót is kell fizetnie, míg az OMV-Petrom a napokban jelezte, hogy értékelése szerint nem tartozik azok közé az energiacégek közé, amelyeknek be kéne fizetniük a "szolidaritási alapba" többletnyereségük 60 százalékát.