A világon elsőként ültettek át egyszerre szívet és csecsemőmirigyet azonos donortól - jelentették be amerikai orvosok.
Az úttörő eljárással egy Easton nevű kisfiú életét akarják megmenteni, de egyben forradalmasíthatják a szervátültetés területét.A donor csecsemőmirigy-szövete segít megakadályozni, hogy a szervezet kilökje az új szívet.
Easton orvosainak egyike, Joseph Turek, a Duke Egyetemi kórház tudósa a BBC-nek kedden elmondta: "Nagyon izgatottak vagyunk. Az idegen szerv tolerálásának ez a koncepciója a szervátültetés Szent Grálja már egy ideje, most a küszöbén állunk annak, hogy teljesen megváltoztassuk a transzplantációt a jövőben".
Az Ukrajna elleni orosz háború miatt felfüggeszti tevékenységét Oroszországban a JCB, Japán legnagyobb hitelkártya-kibocsátója.
A cégek közel háromnegyede, 72 százaléka véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben Az áremelésre készülők aránya az átlagosnál is magasabb a 20-49 fős cégek körében, ahol 84 százalék, a kereskedelmi vállalatok között, itt 82 százalék és a tisztán hazai tulajdonú vállalkozásoknál, ahol 80 százalékos - erre az eredményre jutott felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).
Kedd reggelig 178 894 ember érkezett Magyarországra Ukrajna felől az öt határátkelőhely valamelyikén - közölte a kormányszóvivő kedden Budapesten a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
Szentkirályi Alexandra azt mondta: az országba érkező menekültek ellátása folyamatos, akár átutazóban vannak, akár hosszabb ideig tartózkodnak Magyarországon.
- A német szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére - jelentette be a német szövetségi igazságügyi miniszter egy keddi lapinterjúban.
Az év első két hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 1433,7 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
- Izraelben ötezer alá csökkent a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma, hetek óta fokozatosan és folyamatosan javul a járványhelyzet az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatok szerint.
Huszonkét ember ellen emeltek vádat Szigetváron, mert internetes megrendelésekre mintegy 20 ezer csomag új pszichoaktív anyagot adtak postára, amellyel csaknem 350 millió forintos bevételre tettek szert 2018 és 2020 között.A Baranya Megyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy a Szigetvári Járási Ügyészség - egyebek mellett - bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat a banda tagjai ellen.
A Gazprom időben, hétfőn visszafizette eurókötvényét, a Rosznyefty hitelezői viszont vasárnap óta várnak a pénzükre - írta a The Wall Street Journal.
Magyarországon a beoltottak száma 6 397 623, közülük 6 176 191-en a második, 3 822 108-an a harmadik, míg 226 299-en már a negyedik oltást is megkapták. 1387 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 807 285-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
- A világon 447 881 420 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 007 227 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Egyes EU-tagországok gátolnák Ukrajna uniós tagjelöltségét - ezzel a címmel közölt információkat hétfői elemzésében a Bloomberg amerikai hírügynökség, diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Meghaladta az ötvenezret a háború miatt Ukrajnából Németországba menekült emberek száma a szövetségi kormány hétfői adatai szerint.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a hazájuk elleni orosz támadás megindulása óta 50 294 ember menekült Ukrajnából Németországba. A menekültek száma így majdnem megduplázódott az előző adathoz, a szombaton közölt 27 491-hez képest. Az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint az ukrajnai menekültek száma továbbra is meredeken emelkedhet, és akár a 225 ezret is elérheti Németországban.
Öt városrészben kezdődik el a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 9 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően - amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi - mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása.
Kóbor Balázs, a Szegedi Távfűtő Kft. ügyvezetője a fejlesztéseket bemutató hétfői rendezvényen hangsúlyozta, soha nem volt ennyire aktuális az importfüggetlen, tiszta energia biztosítása.
A városban 28 ezer lakást és intézmény ellátó távfűtési rendszer működik. Az évente korábban fölhasznált 26-28 millió köbméter gáz elégetése 50-60 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátással járt, ezzel a cég Szeged levegőjének legnagyobb szennyezője. A városban elindult beruházássorozatnak köszönhetően mintegy felére csökken a cég gázfelhasználása és szén-dioxid-kibocsátása - közölte -, amivel jelenlegi árakon évente 6-7 milliárd forintnyi gáz felhasználása spórolható meg.
Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút illetően Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, és a nyugalom és észszerűség megőrzésére intett a válság rendezése érdekében.
Miközben Kína mind ez idáig elutasította az "invázió" megjelölést az orosz hadsereg Ukrajnában folytatott katonai hadműveleteit illetően, Vang a széles körű humanitárius válság elkerülésére szólított. A kínai külügyi tárca vezetője közölte: a kínai Vöröskereszt humanitárius segélyt fog nyújtani Ukrajnának.
Tekintettel az ukrajnai helyzet alakulására és "Moszkva felelőtlenségére az ukrajnai polgári lakossággal szemben", az Európai Unió további szankciókon dolgozik - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn délelőtt Brüsszelben, Mario Draghi olasz miniszterelnökkel folytatott tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatójukon.
Az elnök elmondta: három kemény szankciócsomag van már érvényben Oroszországgal szemben, "arra kell koncentrálni, hogy ne maradjanak kiskapuk, és a szankciók hatása maximális legyen". Mint mondta, "a hatályos büntetőintézkedések valóban harapósak, már tapasztalni lehet az orosz gazdaság (...) zavarait".
Az ellenzéki pártok azt kérik, hogy az állam fizesse ki azt a pénzt, amivel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek tartozik - közölte a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Varju László azt mondta, hogy az erről szóló javaslatot a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem tudták megvitatni a bizottság ülésén. Hozzátette, az ülésen arról is beszélni kellett volna, hogy az euró árfolyama "soha nem látott értéket ér el".
A DK alelnöke megjegyezte, hogy a kormánypártok négy év alatt a költségvetési bizottsági ülések harminc százalékán nem jelentek meg.
A sajtótájékoztatón részt vett Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, aki emlékeztetett, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 1981-ben kapta meg a bevett és elismert státuszát. A jelenlegi kormány azonban megvonta egyházi státuszunkat és "hajszát indítottak ellenünk" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság szerint az egyházi státuszukat vissza kell adni, de ezt a döntést a kormány nem veszi figyelembe, ezért nem kapják meg a kiegészítő támogatást. Iványi Gábor azt mondta, a kormány 2016 óta mintegy 12 milliárd forint tartozást halmozott fel velük szemben, amiből ki tudnák fizetni a saját hárommilliárd forintos tartozásukat.
Az Európai Unió minden tagországa, így Magyarország is felkerült az orosz kormány által hétfőn jóváhagyott, Oroszországgal szemben barátságtalan országok és területek listájára.
Elsőfokú ítélet született a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó, Takszöv-ügyként ismerté vált csalási ügyben hétfőn a Szegedi Törvényszéken.
A bíróság húsz vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mint tettest, illetve mint bűnsegédet. Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a törvényszék, egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, sikkasztás, csődbűncselekmény és magánokirat-hamisítás bűntettében is bűnösnek mondtak ki
- A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sikerként értékeli, ugyanakkor megkésettnek tartja a kötelező oltásról szóló rendelet módosítását.
Az érdekvédelmi szervezetek közös állásfoglalásukban kifejtették: a kötelező oltásról szóló rendelet eddig is "hihetetlen károkat okozott", mivel e nélkül is egyre nagyobb, immár "drámai a szakemberhiány".