Gyanúsítottként hallgatták ki a Döcher-gyilkosság egyik gyanúsítottját a dunaszerdahelyi leszámolás helyszínén a szlovák rendőrök, ehhez a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtökön adták át a szlovák Lynx különleges egység tagjainak az 56 éves férfit.
A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.
A világon 535 032 975 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 308 889 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint a németek elleni, 1-1-es döntetlenre végződött szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat ismét megmutatta, hogy a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt.
Meghalt a buszban felejtett kislány pénteken a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délután az MTI-vel.
- A német szövetségi parlament (Bundestag) után a törvényhozás parlamenti kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) is hozzájárult a kormány százmilliárd eurós haderőfejlesztési programjának elindításához szükséges alkotmánymódosításhoz.
A pénteki döntés révén a német hadsereg (Bundeswehr) lehet a legnagyobb konvencionális haderő a NATO-n belül Európában, a fejlesztést Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt indítják el.
Két év kényszerpihenő után ismét megrendezik júliusban a hortobágyi lovasnapokat: a háromnapos rendezvényen hatszáz lovas - mintegy ezer lóval - versenyez majd a pusztán - közölték a szervezők pénteken sajtótájékoztatón az eseménynek otthont adó mátai lovaspályán.
Első alkalommal végeztek magyar alapszakon kínai hallgatók a Debreceni Egyetem (DE) bölcsészettudományi karán. A magyar nyelven diplomát szerző tizenkét végzős kínai diák egy nemzetközi oktatási együttműködés keretében három éve kezdte meg tanulmányait Debrecenben.
- Határozottabb európai határvédelmi politikát, és az Európai Unión belüli határellenőrzés újbóli bevezetésének megfontolását szorgalmazta Gerhard Karner osztrák belügyminiszter Luxembourgban, az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácskozását megelőzően pénteken.Gerhard Karner a tanácskozásra érkezve azzal érvelt, hogy az EU menekültpolitikájával összhangban, meghatározott biztonsági követelményeknek egyensúlyba kell kerülniük az unión belüli szabad mozgást lehetővé tevő szabályozással.
"A mozgás szabadságának biztosítása fontos, elengedhetetlen része az Európai Uniónak, de a biztonságot is szavatolnunk kell. Ez olyan fontos, hogy bizonyos helyzetekben szükség lehet az EU-n belüli határellenőrzésre is" - fogalmazott.
- Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház; először adták át a Venczel Vera Emlékdíjat és az új társulati tagokat is bejelentették.
A csütörtöki társulati ülésen Csapó Attila, Horváth Szabolcs, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, ifj. Vidnyánszky Attila és Pater Sparrow munkáját is díjjal ismerték el.
- Nem jogerősen 4 év 6 hónap börtönre ítélték egy 70 milliós csalássorozat vádlottját; az ügynek több száz sértettje volt - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben pénteken.
- A magyar ingatlanfejlesztők öt arany- és egy ezüstérmet nyertek Párizsban a világ legrangosabb ingatlanfejlesztési versenyén, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán.
A többfunkciós épület és a fenntartható ingatlanfejlesztés kategóriákban aranyérmet nyert a Szervita Square Building, amely 14 500 négyzetméteren kínál prémium kiskereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat Budapest szívében.
Bár a magyarországi vállalatok többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H nagyvállalatok körében végzett felméréséből.
- Forradalmasíthatják a műanyagok újrahasznosítását egyes enzimek, amelyeket a gyászbogárlárvák emésztőrendszerében találtak - állítják ausztrál tudósok.
A Queenslandi Egyetem kutatói rájöttek, hogy a műanyagot kedvelő Zophobas morio, a szuperférgekként is emlegetett gyászbogárlárvák az emésztőrendszerükben meglévő enzimeknek köszönhetően akár úgy is életben tudnak maradnak, hogy pusztán az egyik legelterjedtebb műanyaggal, a polisztirollal táplálkoznak.
A felfedezés nagy előrelépést hozhat a műanyaghulladékok ártalmatlanításában - idézi a BCC a Microbial Genomics szakfolyóiratban pénteken publikált kutatás egyik szerzőjét, Chris Rinkét.
- Legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot a negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne csökkenteni a lakásállomány energetikai felújításával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
Csehországban májusban 16 százalékra emelkedett az éves infláció az áprilisi 14,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában. Leginkább a lakhatási költségek, az élelmiszer- és az üzemanyagárak növekedtek.
- A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.
A miniszter közleményében emlékeztetett arra, hogy a kormány a magyar családok védelme érdekében extraprofit-különadók kivetéséről döntött, más ágazatok között a légitársaságokra vonatkozóan is.
A kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel - olvasható a közleményben.
- Újabb majomhimlős fertőzötteket azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei.
- A háborús inflációt és gazdasági válságot is kezelni képes költségvetést fogadott el a kormány 2023-ra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol a benzinárstop kapcsán arról is beszélt, hogy a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek.
A kormányfő kiemelte: nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik, és a 2023-as év is "bizonytalan lesz és szorongásokkal teli", a világot "gyötörni fogja a háború és annak a gazdasági következményei". A magyarok ki fognak maradni a háborúból, de "nem húzhatjuk ki magunkat teljesen a következményei alól", és ilyen következmény az infláció és a gazdasági válság - magyarázta.
Kijelentette: "megvédjük azt, amit a kormányalakításkor vállaltunk", a nyugdíjakat és a teljes foglalkoztatást, továbbá a költségvetés meg fogja védeni a családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést is.
- Vonatpótló hajó is segíti a közlekedést - a pótlóbuszok mellett - a szobi vonalon, Nagymaros-Visegrád megálló és Zebegény között péntektől.A menetidő 30-35 perc a két kikötő között, a hajójáratokon a vasúti bérleteket, igazolványokat és vasúti menetjegyeket elfogadják.