Új lemezzel jelentkezik hétfőn A Dal 2021 győztese, a Kaukázus, amely a tavalyi nyeremény részeként kapott lehetőséget egy tíz dalból álló CD elkészítésére.
- Az LMP szerint van alternatív megoldás a Mátrai Erőmű dolgozóinak, akiknek a megújuló energiaszektorban kellene munkát biztosítania a kormánynak - mondta az ellenzéki párt társelnöke vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
A Strauss Symphony of America élén vezényel először Vajda Gergely a New York-i Carnegie Hallban december 29-én.
A magyar karmester által dirigált Salute to Vienna című programban fellép a berlini Micaëla Oeste szoprán, Norman Reinhardt tenorista Bécsből, valamint a First State Ballet Theater táncegyüttese.Egy próbaprojekt keretében a jövő héttől azokat az egészségügyi dolgozókat is alávetik koronavírustesztnek Horvátországban, akik be vannak oltva, hogy valós képet kapjanak arról, az oltottak között mennyi a fertőzött - közölte a horvát egészségügyi minisztérium vasárnap.
Koncertekkel, meseelőadással és szakvezetéses túrával is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat december 12-én Mátraverebély-Szentkúton, a Nemzeti Kegyhelyen.
Az Advent a Muzsikál az erdővel című rendezvényen az egészséges életmód, a környezettudatosság jegyében több szakvezetéses túrát, valamint újdonságként a programsorozatban túraversenyt is hirdetnek - közölték a szervezők az MTI-vel.
Prakfalvi Péter geológus a Szent László-hasadékba vezet túrát, Szabó Lajos erdőmérnök, a Muzsikál az erdő főszervezője szakvezetéses erdei élménysétát indít, Babus Andrea tudáspróbákkal tűzdelt túraversenyre hívja a 4-6 fős csapatokat, családokat.
A Batyuszínház az Ezüsterdő lakói című ünnepváró mesét adja elő, emellett kézműves-foglalkozásokat tartanak, továbbá madáretető- és madárodú-készítés, adventi helyi termékek vására is szerepel a programban, amelynek része a Muzsikál az erdő idei fotópályázatának és gyermekrajzpályázatának kiállítása is.
Illegális demonstrációt tartott és újságírókra támadt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltást elutasítók egy több száz fős csoportja szombaton Berlinben.
A német főváros egyik központi negyedében, Friedrichshainban a rendőrség adatai szerint nagyjából ötszázan gyűltek össze a nem engedélyezett tüntetésen. Több embert őrizetbe vettek a járványügyi előírások megsértése és a rendőrökkel szembeni ellenállás miatt.
A tüntetők több újságírót is megtámadtak. Egyiküktől - aki mobiltelefonjával filmezte az illegális demonstrációt - elvették készülékét, amelyet dulakodás után sikerült visszaszereznie. A feltételezett elkövetőnek rablási kísérlet miatt kell felelnie.
A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a NAPCORE projekt elindulásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Montenegróban is megjelent a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron nevű változata - közölte a helyi sajtó vasárnap.
Vasárnap reggelre az országban többfelé alakult ki hóréteg; a Kékestetőn már csaknem 20 centiméteres a hóvastagság. Néhol újabb havazás várható.
- Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata, miután Dél-Afrikából visszatért két betegnél mutatták ki a kórokozónak ezt a variánsát.
- A világon 265 371 760 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 248 620 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 264 924 275 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 242 933 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a templom kápolnájában lehet megtekinteni december 9. és 12. között - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.
Karikó Katalin és két kutatótársa kapja Európa legjobban dotált kitüntetését, a transzlációs orvoslás 2022-es Jeantet-Collen-díját; az elismeréssel járó támogatásból Karikó Katalin, a BioNTech vezető alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora a SZTE-n induló kutatását finanszírozza.
Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban, ahol két külföldről hazatért műre, Schönberger Armand és Rippl-Rónai József egy-egy kiemelkedő festményére is lehet licitálni.
Csontváry Kosztka Tivadar mintegy 100 darabos életművéből alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt árverésen - hangsúlyozta az aukció keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kelen Anna művészettörténész.
A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullott vetési lúdból, amelyet a szombathelyi Csónakázó-tavon találtak - közölték a hivatal honlapján kedden.
A világon 262 143 965 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 207 160 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban 261 495 713 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 199 585 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Az Európai Unió mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a média betölthesse alapvető szerepét a demokráciában - hangsúlyozta Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az Európai Bizottság által létrehozott Európai Hírmédia Fórum hétfői konferenciájának záróbeszédében.
Számos kísérletet láttunk a kormányok részéről arra, hogy beavatkozzanak a médiába, aláássák a függetlenségüket - fogalmazott az uniós biztos. Majd kifejtette: "olyan közös elveken alapuló szabályokra van szükség, amelyek biztosítják a szerkesztői függetlenséget és a tulajdonosi viszonyok átláthatóságát. Minden európai polgárnak joga van hozzá, hogy a független médiára támaszkodva tájékozódjék - tette hozzá.
Thierry Breton a belső piacért felelős uniós biztos a konferencián elmondta: a bizottság jövőre előterjeszti az EurópaiUnió egészére érvényes médiaszabályozásról szóló törvényjavaslatát.
A Mol garanciavállalása mellett a Mol Group Finance Zrt. ("FinCo") hitelfelvevőként 575 millió euró rulírozó hitelszerződést írt alá hétfőn - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
- Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez - derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarban rendezett fórum résztvevőinek.
Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.