- Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szeptemberben hat hónapról kilenc hónapra módosította a Pfizer vakcinájának lejárati idejét - közölte az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYÉI) hétfőn.
- Olyan univerzális, újrafelhasználható űrhajót fog létrehozni Oroszország az új orbitális állomás számára, amelyűrhajósok és rakomány szállítására is egyaránt képes lesz - jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában.
- Naftali Bennett izraeli miniszterelnök "iráni nukleáris zsarolásra" figyelmeztetett a Teherán és a nagyhatalmak közötti nukleáris tárgyalások újrakezdésekor a Twitter fiókjában is közzétett videóüzenetben hétfőn.
A koronavírus omikron variánsának megjelenését és a járvány gyorsabb terjedését megelőzendő Lengyelországban szerdától újabb korlátozásokat vezetnek be, így csökkentik a felső létszámkorlátot például a vendéglátásban, a kulturális és sportintézményekben - jelentette be hétfőn Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.
Kétezer éves zsidó otthont és temetőt találtak a Javnében folyó ásatásokon Izraelben - jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja hétfőn.
Az Izraeli Régészet Hivatal (IAA) szakemberei a Tel-Avivtól délre fekvő Javne városnál folyó ásatásokon a Szanhedrin, a zsidó törvényhozó tanácsok idejére (i.sz. 70-től i.sz. 425-ig) datált épületet találtak, amelynek lakói zsidók lehettek az ott előbukkant, a 2000 évvel ezelőtti kóserséget, a zsidó tisztasági törvényeket követő mérőpoharak és kőedények alapján.
Az épület maradványaitól alig hetven méterre egy ugyanebből a korszakból származó temetőt ástak elő, melyben a sírok tetején több mint 150 üvegfiolát helyeztek el
Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztattak egy büntetés-végrehajtási őrmestert és egyik rokonát - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
- Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy hétfő reggel találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a minisztérium épületében.
A főpolgármester a megbeszélést követő sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy a 12 milliárd forint, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára.
Hozzátette: nem érti, hogy ehhez miért volt szükség "látványpékségre", üzengetésre és a főváros részéről politikai nyomásgyakorlásra, hiszen a támogatás normatív kifizetése eddig évről évre automatizmus mentén történt, és az összeg szerepel az állami költségvetésben.
Közlése szerint ezek után megszüntetik a járatokon azokat a figyelemfelhívásokat, melyek szerint nem történt meg a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásának kifizetése.
Meghalt 460, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 27 830 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 6 120 959 embert oltottak be, közülük 5 839 078-an a második, 2 477 399-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 1 096 718-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 34 326 ember, a gyógyultak száma 877 251-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 185 141.
Kórházban 7438 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.
A világon 261 495 713 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 199 585 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 261 266 072 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 194 517 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott csütörtökön.
A közlemény szerint az ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) a koronavírus elleni vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlása szerint minden 5 évesnél idősebb gyermekesetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére.
- Befejeződött a Derecskei-főcsatorna korszerűsítése: a fejlesztést az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) konzorciuma a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pályázatán elnyert 3 milliárd forint európai uniós és magyar állami forrásból valósította meg - hangzott el csütörtökön, a projektzáró eseményen a helyszínen.
Az ukrán rendvédelmi szervek lelepleztek az ország déli részén lévő Herszon megyében egy több mint húszezer hamis fiókkal rendelkező botfarmot, amelyet az orosz titkosszolgálatok megrendelésére építettek ki - jelentette csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
- Az eddig véltnél évtizedekkel korábban, már a 20. század elején melegedni kezdett a Jeges-tenger egy kutatás szerint. A melegedést az Atlanti-óceánból a törékeny sarkvidéki ökoszisztémába befolyó melegebb víz okozta.A tengeri mikroorganizmusokban lévő kémiai jelek elemzése nyomán a tudósok arra jutottak, hogy a Jeges-tenger gyors melegedésbe kezdett a múlt század elején, amikor melegebb és sósabb víz áramlott be az Atlanti-óceánból - ez a folyamat az úgynevezett atlantifikáció.
A vidéki árcsökkenés miatt országosan tovább lassult, a fővárosban viszont gyorsult a bérleti díjak év eleje óta tartó emelkedése októberben; országosan 0,4, Budapesten 1,4 százalékkal drágultak a kiadó lakások az előző hónaphoz képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
- Az Európai Bizottság a nyílt demokratikus vita védelmét célzó intézkedések részeként javaslatot terjesztett elő csütörtökön a politikai reklámtevékenységek átláthatóságáról, megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy megerősítse a választások tisztaságát a tagállamokban.
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte: a javasolt szabályok előírnák, hogy minden politikai reklám esetében egyértelműen fel kell tüntetni, hogy politikai reklámról van szó, és például azt is, hogy ki és mennyit fizetett érte.
A forint jelenleg lélegeztetőgépen van, az árak pedig elszabadultak - jelentette ki Párbeszéd párt frakcióvezető-helyettese.
Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról.
A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről.
Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner "lelki terrort" alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.
Meghalt 185, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 12 165 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte csütörtökön a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 072 192 embert oltottak be, közülük 5 816 050-en a második, 2 153 117-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
1 057 017-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 33 704 ember, a gyógyultak száma 857 451-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 165 862. Kórházban 6858 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 680-an szorulnak lélegeztetőgépre.
Hatósági házi karanténban 64 002-en vannak, a mintavételek száma 8 249 524.
Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében 2021. december 1-jétől csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a szakképzési intézményekbe.