- A klímakutató szerint az emberiség kétféle módon tud cselekedni a klímakatasztrófa elkerülése érdekében: fékezni a változást, vagyis drasztikusan csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását és alkalmazkodni hozzá, megpróbálni mérsékelni a következményeit.
Több mint százezer látogató volt kíváncsi a vasárnap zárult Michelangelo kiállításra a Szépművészeti Múzeumban - közölte az intézmény kedden.Az április elején nyílt, A test diadala - Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlaton a reneszánsz mester csaknem harminc, a világ legrangosabb gyűjteményeiből, többek között a londoni British Museumból, a firenzei Uffiziből, a Casa Buonarrotiból, a párizsi Louvre-ból, a bécsi Albertinából és a haarlemi Teylers Museumból kölcsönzött alaktanulmányát láthatta a közönség.
Németország a holokauszttúlélők özvegyeinek is folyósít járadékot és a szükséget szenvedő Világ Igazainak is folyósít nyugdíjat 2020-tól - jelentette be helyi idő szerint hétfőn a New York-i székhelyű Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciája.
A közigazgatási bíróságokról szóló, tavaly decemberben megszavazott törvény hatálybalépésének elhalasztásáról döntött kedden az Országgyűlés.
A kormány kezdeményezését egyhangúlag, 187 igen szavazattal hagyták jóvá a képviselőkA parlament kedden döntött az országgyűlési és az európai parlamenti (EP-) képviselőjelölteket megillető mentelmi jog szabályozásának módosításáról, így a jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek.
- A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
Távozó elnökként Antonio Tajani vezette le a rövid alakuló ülést, amely az Európai Unió himnuszának a meghallgatásával kezdődött. Amint az Örömóda felcsendült, a brit Brexit Párt képviselői hátat fordítottak a pulpitusnak, egyes euroszkeptikus politikusok pedig ülve maradtak.
A magyar tudományosság és Magyarország gyásznapjáról beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózatának átalakításáról szóló parlamenti döntést kommentálva.
Arató Gergely a változtatást az akadémiai kutatóintézetek államosításának, megszállásénak nevezte. A tét szerinte nem az intézetek működésének szervezeti rendje, hanem az, "ki felügyelje a magyar tudományt és ki felügyelje azokat az uniós forrásokat, amelyek a magyar tudományba érkeznek".
- Elhalasztotta az Országgyűlés kedden a köznevelési törvény módosítására vonatkozó kormányzati törvényjavaslat zárószavazását.
- Egyre később adják át az új építésű lakásokat, a csúszás elsődleges oka pedig, hogy nincs elegendő szakmunkás az ütemtervek betartásához - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Koji László hozzátette: további probléma, hogy a megrendelők és kivitelezők közötti gyakran árviták alakulnak ki.
s New Roman","serif"'> Az alelnökökről az EP elnökének megválasztása után döntenek. Dobrev Klára az EP alelnökeként tagja lesz az Európai Parlament Elnökségének is - közölték.Az Európai Parlament (EP) alelnökének jelöli Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjét a szervezet baloldali-demokrata frakciója. A képviselőcsoport erről hétfő este döntött - közölte a DK kedden.
A közleményben azt írták, hogy magyar baloldali politikus még soha nem töltött be ilyen magas közjogi tisztséget az Európai Parlamentben. Ez nemcsak a magyar demokratikus ellenzék, hanem egész Magyarország számára is hatalmas siker - tették hozzá.
Az alelnökökről az EP elnökének megválasztása után döntenek. Dobrev Klára az EP alelnökeként tagja lesz az Európai Parlament Elnökségének is - közölték.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök támogatja a 2032-es nyári olimpia rendezési jogának megpályázását, egyben felkérte a Queensland államot vezető kormányt, hogy álljon a kandidálás mögé.
Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szerint az 51 éves Morrison a G20 országcsoport múlt hét végén Oszakában tartott csúcsértekezletén találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, valamint John Coates NOB-taggal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével.
Hatvanmillió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor nevű adománygyűjtésén, amelyet a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására indítottak májusban.
Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, a rekordnak számító összegből nyári táborokat szerveznek, és kétezer hátrányos helyzetű gyermek felzárkóztatását végzik egész évben.
Ismertette, a szervezet idén először indít saját tábort.
Donald Trump amerikai elnök hajlandó kölcsönös engedményekre Észak-Koreával - írta internetes oldalán a The New York Times című lap keddre virradóra, meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn aláírásával jóváhagyta az amerikai-mexikói határon kialakult migránsválság enyhítését célzó, 4,6 milliárd dolláros segélycsomagot.
Stabilra változtatta kedden a magyar bankrendszer kilátását az eddigi pozitívról a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő.
Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben - mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere.
A hőség és a zivatarveszély miatt is országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.
A hőség miatt Békés és Csongrád megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Kiemelték továbbá, hogy az UV-B sugárzás kedden is elérheti az extrém szintet.
A zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A hétfőn ismertetett legfrissebb mérőszámok szerint második hónapja folyamatosan csökken, és immár csaknem hat és fél évi mélyponton jár a brit gyáripar aktivitása, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására.
Nyitott, közvetlen, emberséges ombudsmani hozzáállásra törekszik megválasztása esetén az alapvető jogok biztosának jelölt Kozma Ákos, aki hétfőn az Országgyűlés igazságügyi és fenntartható fejlődés bizottságának együttes ülésén kijelentette: "ki kell jönni az elefántcsonttoronyból!"
Mindenki ombudsmanja szeretne lenni - hangoztatta bizottsági meghallgatásán a jelölt, kiemelve: megválasztása esetén elsőbbséget adna a gyermekjogok, a klímavédelem és a biológiai sokféleség ügyének.
Peking felszólította Washingtont, hogy ne engedje Caj Jing-ven tajvani elnököt az Egyesült Államokba, amikor karib-tengeri szövetségeseit utazik meglátogatni - mondta Keng Suang külügyi szóvivó hétfői sajtótájékoztatóján.