Befektetés

Eredmények megjelenítése 921-től 940-ig 1820 találatból.

Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby′s májusi aukcióján

Befektetés - 2016-04-21

Auguste Rodin Örök tavasz című márványszobra is szerepel a Sotheby′s májusi impresszionista és modern művészeti árverésének tételei között.

A május 9-i aukció egyik fénypontja lesz az Örök tavasz, amelynek terve az árverési ház katalógusa szerint 1884-ben született meg, a szobor pedig 1901-1902-ben készült el - olvasható az aukciósház oldalán.

GVH: új tulajdonosa van a Lukoil kutaknak

Befektetés - 2016-04-15

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy CEE Holding Group Limited (CHG) és az Olympic International Holdings Limited (OIH) közös, közvetlen irányítást szerezzen a Lukoil töltőállomásokat üzemeltető Normeston Group Cyprus Limited (NGC) és a Normeston Trading Limited (NTL) vállalkozások felett - közölte a versenyhivatal pénteken.

Megszavazta a 15 forintos osztalékot a Magyar Telekom közgyűlése

Befektetés - 2016-04-12

- A Magyar Telekom Nyrt. keddi éves rendes közgyűlése megszavazta a törzsrészvényenkénti 15 forintos osztalékot, amelyet az igazgatóság javasolt.A társaság a 15,635 milliárd forint osztalékot a magyar számviteli törvény szerinti 2015. évi 20,393 milliárd forint nettó eredményéből fizeti ki, a fennmaradó 4,757 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyezi.

    Az osztalék kifizetésének első napja május 25., a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja május 13.

Az unió jóváhagyta, hogy a Mol megvegye az Eni magyar és szlovén leányvállalatait

Befektetés - 2016-04-08

- A Mol megvásárolhatja az Eni szlovéniai és magyarországi üzemanyag-kereskedelmét végző leányvállalatait, miután az Európai Bizottság versenyhivatala az unió fúziós szabályozása alapján jóváhagyta a tranzakciót - tudatta közleményben az uniós bizottság pénteken.

A kínai HBIS megvásárolhatja a szendrői acélgyárat

Befektetés - 2016-04-05

A kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) vásárolhatja meg Szerbia egyetlen acélgyárát, miután a szerb kormány elfogadta a kínai cég 46 millió eurós (14,4 milliárd forint) ajánlatát - jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kedden.

A második negyedévben sem vásárol orosz gázt a Naftohaz

Befektetés - 2016-04-04

- A második negyedévtől sem vásárol földgázt a Gazpromtól Ukrajna, mivel az orosz gáz ára nem versenyképes az európai árral . A Naftohaz továbbra is kész tárgyalásokat folytatni az orosz gáz piaci kondícióknak megfelelő árának kialakításáról.

    Az orosz tranzitgáz szállítása az európai fogyasztóknak az érvényes szerződések és vonatkozó törvények értelmében zavartalanul folytatódik .

Negatívra rontotta Kína osztályzati kilátását a Standard & Poor′s

Befektetés - 2016-03-31

- Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína egyébként elsőrendű befektetői államadós-besorolásának kilátását csütörtökön a Standard & Poor′s, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy fokozatosan növekednek a kínai szuverén hitelképességet terhelő gazdasági és pénzügyi kockázatok.

A Richter igazgatósága 72 forint osztalékot javasol részvényenként

Befektetés - 2016-03-24

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a múlt évi eredményből a törzsrészvényekre 72 százalék, részvényenként 72 forint osztalék kifizetésének elfogadását javasolja az április 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésének - közölte a társaság csütörtökön a BÉT honlapján.

A Ford 200 millió eurót fektet romániai gyárába 2017-ig

Befektetés - 2016-03-23

Az amerikai Ford mintegy 200 millió eurót ruház be romániai üzemébe 2017-ig, ahol az Ecosport hobbiterepjárót fogja gyártani - írta szerdán a Ziarul Financiar című román napilap.A gazdasági-pénzügyi újság Jim Farleyt, a Ford európai részlegének ügyvezető igazgatóját idézte, aki Craiován - a Ford romániai telephelyén - elmondta: 2017 őszétől Romániában gyártják az európai piacra szánt Ecosport hobbiterepjárót, ezért válik szükségessé a beruházás.

A Mercedes-Benz 250 millió euróból épít új karosszéria üzemet Kecskeméten

Befektetés - 2016-03-22

- A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházással új karosszériaüzemet épít kecskeméti gyárában - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kedden. Ezzel a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra nőnek.

A Huawei világelső a nemzetközi szabadalmaztatásban

Befektetés - 2016-03-21
 A Huawei Technologies 2015-ben 3989 szabadalmi kérelmet nyújtott be a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (WIPO), amivel az első helyezést szerezte meg a legtöbb nemzetközi szabadalmat bejelentő vállalatok ranglistáján.

Folytatja az expanziót a Spar Magyarország

Befektetés - 2016-03-18

Folytatja az expanziót az idén is a Spar Magyarország, a cég modernizálást követően öt üzletét nyitotta újra márciusban, Tökölön pedig új szupermarketet adott át - közölte a társaság  pénteken.

 A tököli egységet egy korábbi üzlethelyiségből alakították át mintegy 135 millió forintból, a beruházással 21 új munkahely jött létre.

Csökkent a befektetési alapok vagyona februárban

Befektetés - 2016-03-17

A befektetési alapok összvagyona 124,7 milliárd forinttal, 2,2 százalékkal csökkent februárban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön.A hónap végén a Bamosz-tagok 5574 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

    Míg januárban a negatív hozamok miatt mérséklődött az alapok összvagyona, addig az év második hónapjában a visszaváltások domináltak több alapkategóriánál.

Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a Skoda autógyár

Befektetés - 2016-03-16

Rekordnagyságú, 708 millió eurós adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a Skoda Auto, amely a német Volkswagen konszern tagja. Éves szinten a nyereség 6,5 százalékkal emelkedett - közölte a Skoda menedzsmentje szerdai sajtóértekezletén.

Az autógyár forgalma éves szinten 6,2 százalékkal, 12,49 milliárd euróra emelkedett.

Londoni befektetői felmérés: Kína és a defláció a fő globális kockázat

Befektetés - 2016-03-15

A kínai gazdaság esetleges váratlan mértékű lassulását és a defláció meggyökeresedését tartja a globális intézményi befektetői közösség a világgazdaságot fenyegető fő kockázati tényezőnek a kedden ismertetett legfrissebb londoni felmérés szerint.

Pécsi biotechnológiai céget vásárolt meg egy dán vállalat

Befektetés - 2016-03-13

Az élelmiszerbiztonság területén dolgozó dániai FOSS Analytical nevű cég a napokban megvásárolta a Pécsett működő Soft Flow Hungary Kutató Fejlesztő Kft. biotechnológiai vállalkozást. Az 1996 óta pécsi székhellyel működő, 22 embert foglalkoztató kft. a mezőgazdasági termékek vizsgálatát segítő sejtanalitikai fejlesztésekben ért el eredményeket.

A világ legnagyobb óceánjáróját tesztelik Franciaországban

Befektetés - 2016-03-11

Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál.

 Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön Saint-Nazaire kikötőjében, hogy végignézze a hetven méter magas Harmony of the Seas vízrebocsátását. A 362 méter hosszú, 16 emeletes óceánjáró próbaútja vasárnapig tart.

Közösségi iroda nyílt startup vállalkozásoknak Debrecenben

Befektetés - 2016-03-10

Innovatív startup vállalkozásoknak nyitottak meg közösségi irodát csütörtökön Debrecen belvárosában, a kelet-magyarországi térségben egyedülálló inkubációs központot a Xanga cégcsoporthoz tartozó InnovAir Marketing Kft. működteti.

Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársaságává akar fejlődni az Eurowings

Befektetés - 2016-03-09

 Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársaságává akar fejlődni az utasszám alapján a Lufthansa-csoport leányvállalata, a Eurowings.

 Karl Ulrich Garnardt, a csoport Eurowingsért felelős vezetője Berlinben a Nemzetközi Turisztikai Kiállításon (ITB) tartott sajtótájékoztatóján elmondta, rövidtávú céljuk, hogy megőrizzék piacvezető szerepüket Németországon belül a diszkontok között, ezért rövid- és hosszútávú járathálózatukat is bővítik.

Kína devizatartalékai stabilak a jegybank szerint

Befektetés - 2016-03-07

Kína devizatartalékai stabilak, bőségesek, mértéke reális - jelentette ki a kelet-ázsiai ország jegybankjának kormányzó-helyettese a kínai parlament, illetve a népfront ülésszakához kötődő sajtóértekezletén Pekingben.

  Ji Kang kiemelte: Kína devizatartalékai a legmagasabbak a világon, megfelelnek a Nemzetközi Valutaalap likviditási szabványainak, gazdasági alapjai pedig szilárdak. A határokon átnyúló tőkemozgásokat kezelhetőnek tartják.