- Egy katari médiacsoport megvásárolta a Miramax filmstúdiót, amelyben a nyolcvanas-kilencvenes években olyan filmek készültek, mint a Síró játék vagy a Ponyvaregény.
A Variety.com értesülése szerint a beIN Media Group teljes egészében felvásárolta a stúdiót. A cég a Quatar Investment Authorityt és a Colony Capitalt magában foglaló befektetői konzorciumtól vette meg a stúdiót. A konzorcium 2010-ben 660 millió dollárért vásárolta meg a Miramaxot a Disneytől.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína egyébként elsőrendű befektetői államadós-besorolásának kilátását szerdán a Moody′s Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy folyamatosan romlanak a költségvetési mérőszámok, és a devizatartalékok csökkenésével növekszik a kínai gazdaság külső sérülékenysége.
- A biztosítók díjbevétele tavaly 2,2 százalékkal, 869 milliárd forintra nőtt, így már harmadik éve bővült a biztosítási piac - ismertette Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a portfolio.hu biztosítási konferenciáján kedden Budapesten. A nem életbiztosításokból származó díjbevétel 7,7 százalékkal, 409 milliárd forintra nőtt, míg az életbiztosítások bevétele, az egyszeri díjas biztosítások 12 százalékos visszaesése miatt, 2,6 százalékkal, 443 milliárd forintra csökkent.
Elkészült Magyarország egyik legnagyobb, 10 megawatt kapacitású naperőműve Pécsett. A sikeres próbaüzem után megtörtént a fotovoltaikus erőmű műszaki átadása, az új létesítmény várhatóan március első felében állhat kereskedelmi üzembe. A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból adta
- Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint tavaly az utolsó negyedévben 147,3 milliárd forint volt az újrabeszerzési árakkal becsült tisztított EBITDA, ami csaknem azonos az egy évvel korábbi 146,5 milliárd forinttal, és szinte megegyezik az elemzői várakozásokkal is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2015-ben hat százalékkal növelte díjbevételeit és éves adózott eredménye elérte a 928 millió forintot, ami a biztosító történetének eddigi legjobb teljesítménye - közölte a társaság.
A vállalatcsoport adózott eredménye tavaly 1,098 milliárd forinttal javult az előző évi 170 millió forint veszteséghez képest.
Több európai lap szerint is újabb kivételekre teremthet precedenst az Európai Unió és Nagy-Britannia múlt heti megállapodása. A The Wall Street Journal (WSJ) európai kiadása szerint a korábbi állapotokhoz most már akkor sem lehetséges visszatérni, ha végül az EU-pártiak győznek a brit EU-tagság sorsáról tartandó népszavazáson.
A kínai gazdaságot jellemző túltermelés ellen hosszú évek során nem sikerült hatékonyan fellépnie a pekingi gazdaságirányításnak, a teendők azonban mára elodázhatatlannak látszanak. Az ipari túltermelés következményeiért máris súlyos árat kell fizetnie Kínának, valamint a globális, köztük az európai piacoknak - állapította meg Jörg Wuttke az Európai Unió-Kína Kereskedelmi Kamara elnöke hétfőn Pekingben.
Leminősítette Szaúd-Arábia - a világ legnagyobb nyersolajtermelője - államadós-osztályzatait a Standard & Poor′s, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy az alacsony olajárak markáns és tartós hatást gyakorolnak a szaúdi költségvetési és reálgazdasági mutatókra.
Március 15-én lejár az új, megemelt tőkekövetelményekre vonatkozó türelmi idő, a késedelem bírsággal, végső esetben akár a társaság megszüntetésével is járhat. A tőkeemelést nem csak a tőke tényleges befizetésével lehet megoldani - hívja fel a figyelmet a LeitnerLeitner adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cégcsoport.
- Londoni pénzügyi elemzők szerint zéró felé indultak a héten a biztonságos befektetői menedéknek tekintett szuverén adósságeszközök hozamai, miután a piaci felfordulás elől menekülő tőke tömegesen áramlik ezekbe a papírokba.
A Walt Disney Co. a pénzügyi éve első negyedévében a Star Wars - Az ébredő Erő kasszasikerének köszönhetően történetének legnagyobb negyedéves nyereségét érte el - derül ki a Disney honlapján közzétett eredmény-beszámolóból.
- Az alacsonyabb olajárak miatt bevételének csökkenéséről és nagy veszteségről számolt be kedden a BP brit olajipari konszern a honlapján közzétett 2015-ös eredmény jelentésében.
A BP a 2015-ös negyedik negyedévben 49,233 milliárd dollár bevétel után 4,100 milliárd dollár adó előtti veszteséget, illetve 3,324 milliárd dollár nettó veszteséget könyvelt el.
- A mikrovállalkozások 41 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig az 57 százaléka pályázna uniós forrásra a mostani uniós költségvetési ciklusban - derül ki a Garantiqa múlt év végén készített felméréséből. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt tavaly év végi felmérése alapján a megkérdezett cégek úgy vélik: Magyarországon nehéz megfelelő munkaerőt találni.
Második legjobb eredményét érte el 2015-ben 250 éves fennállása alatt a Christie′s aukciósház: 4,8 milliárd font (1953 milliárd forint) összértékű műtárgyforgalmat bonyolított le, öt százalékkal kevesebbet, mint a 2014-ben.
- Erősíti jelenlétét Kínában a Richter Gedeon Nyrt., a cég felvásárolta partnerétől a Gedeon Richter Rxmidas Joint Venture Co. Ltd. vegyesvállalatban meglévő 50 százalékos tulajdonrészét - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
Nyereségének közel ötven százalékos csökkenéséről számolt be honlapján közzétett negyedik negyedévi előzetes jelentésében a Royal Dutch Shell PLC.
A szerdán kiadott előzetes mérlegjelentés szerint a 2015 decemberrel zárt negyedévben a konszern egyszeri tételektől mentesen 1,6-1,9 milliárd dollár nyereségre számíthat, éves nyeresége pedig 10,4-10,7 milliárd dollár lehet.