- A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint illegitim szervezet illegitim kiadványa a pedagóguskar által kidolgozott pedagógus etikai kódex.
Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdai tanévkezdő sajtótájékoztatóján azt mondta: a kódex tervezete idejétmúlt, ósdi felfogású elvárásokat fogalmaz meg, szolgalelkű pedagógusokat feltételezve.
- Az LMP feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen banktitok megsértése, személyes adattal visszaélés miatt, mivel - álláspontjuk szerint - engedély nélkül hozták nyilvánosságra a Magyar Nemzet napilap egyik kritikus újságírójának folyamatban lévő hitelügyletét.
Számos törvénysértést és szabálytalanságot tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése - közölte az ÁSZ a hírportálján kedden. A www.aszhirportal.hu beszámolója szerint a számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását, ennek során ellenőrizte az Antall József Alapítvány 2012-2013. évi gazdálkodását is.
A feleslegessé vált írószerek, tanszerek lakossági börzéjét kezdeményezi az LMP a beiskolázás jelentette terhek könnyítése érdekében.
Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: noha most "a Minyon a menő" az iskolatáskák, tolltartók piacán, a társadalom túlnyomó többsége nem engedheti meg magának, hogy az újabb és újabb termékeket beszerezze
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket. A várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják.
Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi településÚjra feljelentést tesz a Széchenyi Bank ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A szóvivő elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített és nemrégiben kiszivárgott jelentésben, amely a Széchenyi Bank ügyeivel foglakozik az áll, hogy a pénzintézet több közvetítőn keresztül saját magának adhatott hitelt a tőkeemelésre.
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Hatszáz ember megkérdezésével - a Szeretlekmagyarország.hu portál bevonásával - készített online kutatást augusztusban a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation Kft., hogy felmérje, hogyan védekezik a lakosság a hőséggel szemben.
Az Együtt szerint Orbán Viktor kormányzása szembe megy Szent István hagyományával, mivel az ország vezetése és az ország érdekei ellentétbe kerültek egymással.
Az ellenzéki párt közleményében Szent István két, szerintük a mai napig érvényes intelmét ajánlja a kormányfő figyelmébe.
- A Párbeszéd Magyarországért augusztus 20-i üzenete az, hogy Magyarország nem elzárkózással, hanem nyitottsággal, nem kirekesztéssel, hanem befogadással és sokszínűséggel lesz erős, sikeres ország - mondta a párt szóvivője sajtótájékoztatón, a fővárosi Keleti pályaudvar előtt.
- Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ - méltatta az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kitüntetetteket az emberi erőforrások minisztere a kitüntetések szerdai átadásán.
Balog Zoltán kiemelte: az ország Szent István ünnepére készül, melynek során a keresztény magyar állam megalakulására emlékezik. Az ő életművéhez mérni magunkat dőreség, de tanulni belőle kötelező - hívta fel a figyelmet az első magyar király példájára.
Több mint száz helyen dolgoztak a fővárosi tűzoltók, szinte mindenhol vizet kellett eltávolítani vagy autókat kiszabadítani a fővárosra lecsapó hétfő esti vihar nyomán.A katasztrófavédelem kéri, hogy ha egy bejelentés már nem aktuális, hívják fel ismét a segélyszámot és mondják le a segélykérést, mert ezzel megkönnyítik a munkát.
Felhőszakadás veszélye miatt úgynevezett narancs, vagyis másodfokú riasztást adott ki keddre is az ország középső részére az Országos Meteorológiai Szolgálat . Erős szélre és rövid idő alatt lezúduló 30-50 milliméternyi csapadékra kell számítani hétfőn és kedden is . A közlekedőket arra kérik, hogy fokozott figyelemmel vezessenek, mert a vihar ágakat szaggathat le, fákat dönthet ki.
A hétvégén még sok helyen csaknem 40 Celsius-fokig melegszik a levegő, de egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok, s vasárnap néhol már 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az Energiaklub felmérése szerint a lakosság nyolcvan százaléka a mindennapjaiban is érzékeli az éghajlatváltozás hatásait, és aggódik a klímaváltozás miatt, tízből heten pedig védtelennek érzi magukat a klímaváltozás hatásaival szemben.Elsősorban a kisebb településeken élők tapasztalnak egyre forróbb nyarakat, egyre gyakoribb aszályokat és a kártevők elszaporodását, tízből hatan egyre gyakoribb heves zivatarokat és szélviharokat, és egyre enyhébb teleket észlelnek lakóhelyükön.
Az MSZP szerint az állam által írt etikai kódexet akarnak a pedagógusokkal elfogadtatni.
Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, diktatúrákban az állam, demokráciákban a szakma alkot etikai kódexet. A szabálygyűjteményt készítő Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) az állam "kreálmánya", szakmailag nem elfogadott szervezet - tette hozzá.
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség előzetes letartóztatásukat kezdeményezte, a bíróság házi őrizetbe helyezte őket.
Az elmúlt évek áfacsalásairól tett közzé jelenést honlapján az LMP. A legfontosabbnak azt tartják: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonnal állítsa vissza a kiemelt ügyek igazgatóságát.
A Vágó Gábor volt országgyűlési képviselő által készített dokumentumot a szerző Schiffer Andrással, az ellenzéki párt társelnökével közösen mutatta be pénteken, sajtótájékoztatón.
Az LMP szerint a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt megszilárdult egy aránytalan, rossz gazdasági szerkezet. Az LMP a multinacionális vállalatok helyett a kis- és közepes cégeket (kkv-k) tekintené stratégiai partnernek, és növelné adókedvezményüket. Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: míg a 2008-as válság előtt az autóipar átlagosan mintegy 20, az elmúlt másfél évben már 66 százalékkal.járult hozzá az ipari növekedéshez.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a felsőoktatásban tervezett átalakítások szakmailag megalapozatlanok, "pénzügyileg kiszámítatlanok", ráadásul az érintett oktatókkal és hallgatókkal sem egyeztettek róluk.
Ezt a párt oktatási szakpolitikusa, Arató Gergely mondta csütörtökön.