Ötből négy hazai internetező olvas naponta a világhálón, miközben az ilyen rendszerességgel tévézők aránya a 30 évesnél fiatalabbak körében már az ötven százalékot sem éri el - derül ki az eNET Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szerdán nyilvánosságra hozott kutatásából.
Feloszlatták és újjászervezik a Fidesz szombathelyi szervezetét - erről beszélt Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője, választókerületi elnök a Vas Népe megyei napilapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
A politikus közölte: a feloszlatásra azért volt szükség, mert a helyi Fidesz-szervezetben uralkodó állapotok veszélyeztették a párt 2018-as választási esélyeit.
Az Együtt szerint semmi nem támasztotta alá a rezsicsökkentést, egy uniós kötelezettségszegési eljárás pedig rámutathat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök becsapta az embereket. Szelényi Zsuzsanna független országgyűlési képviselő, a párt politikusa hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre úgy fogalmazott: mindig gyanúsnak tartotta azt az óriási rezsicsökkentési programot, amit a Fidesz megvalósított, semmi nem támasztotta alá, hogy a kormány olcsó energiaárakat ajánljon fel a lakosságnak.
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra Trócsányi László igazságügyi miniszternek az uniós energetikai biztosnak írt, rezsicsökkentéssel kapcsolatos levelét. Az állampolgároknak joguk van tudni, hogy milyen változások várhatóak az energiaárakban, a kormány nem titkolhatja el a tárgyalások részleteit - közölte Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselő hétfőn .
- A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Minden lehetőséget végigvesznek, ide értve a teljes fizikai határzár lehetőségét is – tette hozzá a kormányfő.
A parlament által kedden módosított versenytörvény szerint a kis- és középvállalkozások első jogsértésekor - egyes súlyosabb jogsértések kivételével - bírság kiszabása helyett elég figyelmeztetni őket - közölte a Gazdasági Versenyhivatal kedden.
A módosítás rögzíti a figyelmeztetéssel le nem zárható, súlyos jogsértéseket is.
Börtön fenyegeti azokat a hivatalos személyeket, akik nem tesznek haladéktalanul feljelentést a tudomásukra jutott korrupciós cselekményről egy büntető jogszabályokat módosító törvény szerint, amelyet kedden szavazott meg az Országgyűlés 126 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 57 tartózkodás mellett.
Az előterjesztés indoklása rámutat: a korrupciós bűncselekményeknél kiemelkedően magas a látencia.
Elhalasztotta a parlament a zárószavazását annak a kormányzati előterjesztésnek, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná.
Az indítvány zárószavazását azt követően halasztották el a kormányoldal kérésére, hogy az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. A kormánypártok 131 igen szavazata mellett az ellenzék nemet nyomott, illetve tartózkodott.
Magyarország saját devizán alapuló stabil pénzügyi rendszere is vonzó lehet az arab világból érkező befektetőknek - hangsúlyozta Orbán Viktor az Arab Bankok Szövetségének éves keddi közgyűlésén Budapesten. A miniszterelnök egyben leszögezte, hogy ez nem is változik, Magyarország nem fog kétes csatlakozási kalandokba bocsátkozni a következő időszakban.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal azonnali hatállyal felmentette hivatalából Sisák Imre osztályvezetőt - közölte a Miniszterelnökség kedden. A közlemény szerint a felmentés a Miniszterelnökség utasítására történt.
A 444.hu portál hétfőn tett közzé egy videofelvételt, amely feltételezésük szerint 2006 és 2010 között, Sisák Imre pásztói polgármestersége idején készülhetett.
Gyáva és sportszerűtlen tettnek nevezte Gömöri Zsoltnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökének a távolmaradását a sportért is felelős kulturális bizottság szerdai ülésétől Dúró Dóra, a testület jobbikos elnöke. Kunhalmi Ágnes (MSZP) alelnök mély megdöbbenését fejezte ki a sportvezető cselekedete miatt.
A kormány felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére adjon 1,5 milliárd forintot, az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósítására - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósításához szükséges kötelezettségvállalások megtételére pedig a belügyminisztert jelölte ki a kormány.
Uniós területalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 84 ember - köztük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) két volt vezető beosztású tisztségviselője - ellen emelt vádat az ügyészség.
- Megsemmisítette a földbizottságok állásfoglalásainak felülbírálhatóságára vonatkozó egyes korlátozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn nyilvánosan kihirdetett határozatával. A testület ugyanakkor nem találta alaptörvény-ellenesnek a bizottságok jogát adásvételi szerződések megakadályozására.
Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői nyilvános határozathirdetésén. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárásra utasított hétfőn kihirdetett másodfokú végzésével az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében.
Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.
Az MSZP jelen formájában nem támogatja az e-kártyáról szóló törvényjavaslatot - közölte Baja Ferenc, a szocialisták internet- és infokommunikációs tagozatának elnöke szombaton.
Az MSZP minden olyan kezdeményezéssel egyetért, amely egyszerűsíti és gyorsítja a közigazgatási ügyintézést az állampolgároknak, de csak abban az esetben, ha figyelembe veszik az emberek alapvető jogait, és megfelelő garanciákkal lehetetlenné teszik a visszaéléseket - írta közleményében az ellenzéki politikus.
A Budapesti Corvinus Egyetem a leghatározottabban elítéli mind a levélhamisítást, mind a valós tényeket mellőző pánikkeltés bármely formáját - olvasható a felsőoktatási intézmény közleményében. Az intézmény közölte továbbá, hogy kész a hatóságokkal mindenben együttműködni a nyomozás során, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma feljelentése nyomán indult.
A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.
Az elmúlt időszakban nőtt a dolgozói szegénység Magyarországon, ami összefüggésben van a szakszervezetek érdekérvényesítési lehetőségeivel – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán Szekszárdon.Kordás László a Tolna megyei szakszervezeti tisztségviselőkkel tartott találkozóját megelőző sajtótájékoztatón hozzátette: az MSZSZ bérfelzárkóztatási programot hirdetett, amit csütörtökön tárgyal a konföderáció elnöksége.