A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be. A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték.
Huszonöt éven belül több brit nő lesz rákos az elhízás miatt, mint a dohányzás miatt - állítja a brit rákkutató közhasznú szervezet, a Cancer Research UK. Nagy-Britanniában jelenleg a nőket érintő, megelőzhető rákos esetek 12 százaléka függ össze a dohányzással, és 7 százaléka azzal, hogy a páciens túlsúlyos vagy elhízott.
Mesterek és tanítványok címmel rendezi meg idei nagygyűlését a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a háromnapos tanácskozás csütörtökön kezdődött meg Debrecenben.
Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között nemzetközi kutatás. A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett nagyszabású, 21 ország több mint 130 ezer lakosának adatait feldolgozó kutatás szerint napi három adag tejtermék fogyasztása összefüggött a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás alacsonyabb arányával azokhoz képest, akik ennél kevesebbet tejterméket fogyasztottak.
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) öt egészségügyi intézménynél - közölte a számvevőszék kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
- Ha az emberek egészségesebb, több gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrendre térnek át, akár 55 százalékkal is csökkenhet a "vízlábnyom" egy új tanulmány szerint.
A hétvégén az ország nagy részén nagyon magas parlagfű pollenterhelés várható - írta az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) pénteken Facebook-oldalán.
Az előrejelzés szerint az Alföld egyes területein vasárnap extrém magasra is emelkedhet a parlagfű pollenkoncentrációja.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy zivatarok környezetében a kezdeti viharos időszak szintén jelentősen megemelheti a pollenkoncentrációt, az érzékenyebb allergiásoknál asztmatikus tünetek is felléphetnek.
A világon Magyarországon a legtöbb a parlagfű, és láthatóan képtelenség érdemben csökkenteni a számát - mondta Nékám Kristóf allergológus csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A szakember közlése szerint a parlagfű pollenje által okozott allergiás tüneteket fokozzák a szennyezett levegőben lévő részecskék; a pollenszám idén is jelentősen meghaladja az átlagot, ami arra utal, hogy rendszerszintű problémák vannak a növény visszaszorításában.
- Az átvonuló hidegfront és a csapadékos idő hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte jelentősen mérséklődött, az elkövetkező napokban azonban várhatóan ismét emelkedik és újra többfelé elérheti a nagyon magas szintet - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet a Facebook-oldalán hétfőn.
Mint írták, a csalánfélék, valamint a kevésbé jelentős allergének közül a kenderfélék pollenje általában közepes-magas koncentrációt ér el. Helyenként az üröm és a libatopfélék pollenje is közepes koncentrációban lehet jelen, míg a pázsitfűfélék és az útifű pollenkoncentrációja valószínűleg továbbra is alacsony marad.
Európa-szerte terjed az afrikai sertéspestis, az elmúlt két hónapban több európai országban is rosszabbodott az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében. Magyarországon eddig csak vaddisznóknál igazolta az ASP jelenlétét a Nébih laboratóriuma.
Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.
Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata
- Romániában már több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok az afrikai sertéspestis (ASP) rohamos terjedésének megfékezése érdekében, túlnyomó többségüket a Fekete-tenger és a Duna-delta térségében, ahol sokkal agresszívebb a járvány, mint a magyar határral szomszédos megyékben - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) pénteken. Az ASP egy évvel ezelőtt, 2017. július végén jelent meg Romániában, amikor Szatmárnémeti szélén két háztáji gazdaságban fedeztek fel fertőzött disznókat.
Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon, az interneten beszerzett pirulákat használva vet véget terhességének. Politikusok, orvosok és jogvédők azt szeretnék elérni, hogy Skóciához és Waleshez hasonlóan Angliában is engedélyezzék a nők számára, hogy otthon vehessék be a szükséges két pirula közül a másodikat. Jelenleg ugyanis csak a kijelölt klinikákon tehetik meg.
A hepatitiszes betegeknek csupán a 30 százaléka tudja, hogy hordozza a betegséget, és csak 20 százalékuk kap kezelést - mondta a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Werling Klára a hepatitisz közelgő világnapja alkalmából közölte: már elérhetőek azok az új gyógyszerek, amelyekkel gyógyítható a betegség. A cél az - az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szándéka szerint -, hogy 2030-ra a hepatitisz C-vel fertőzött betegek 80 százalékát meggyógyítsák - tette hozzá.
Kiemelte, a magyar betegek térítésmentesen juthatnak hozzá a legmodernebb gyógyszerekhez, ami azt jelenti, minden eszköz a rendelkezésre áll, hogy a fenti célt elérjék
Ismét fürdési tilalmat rendeltek el csütörtöktől a mártélyi Holt-Tiszában. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a kormányhivatal megrendelésére vízmintát vettek a holt-tiszai szabadstrandon,a cianobaktérium (kékalga) korábban tapasztalt túlszaporodása miatt.
Több helyen megjelent a levegőben a parlagfű és az üröm virágpora - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet kedden a Facebook-oldalán. Azt ajánlják, hogy a parlagfűre érzékeny allergiások keressék fel kezelőorvosukat.
Kiemelték továbbá, hogy a következő napokban a csalánfélék virágpora jellemzően magas koncentrációban lehet jelen. A kültéri allergén gombák spóraszáma pedig sokfelé elérheti a magas, illetve a nagyon magas szintet.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) engedélyezte egy Hajdú-Bihar megyei, tejtermékeket előállító üzemnek a működését, miután a cég pótolta azokat a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő műszaki és élelmiszer-higiéniai hiányosságokat, amelyek miatt a hatóság még június végén az üzem tevékenységét felfüggesztette - közölte a Nébih kedden.
A közlemény szerint a hivatal szakemberei első alkalommal június végén tartottak helyszíni ellenőrzést az érintett Hajdú-Bihar megyei létesítményben, ahol megállapították, hogy a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt az üzem élelmiszer előállítására alkalmatlan, ezért működését akkor azonnali hatállyal felfüggesztették