Egészségügy

Eredmények megjelenítése 601-től 620-ig 1303 találatból.

A kormány támogatja a betöltetlen háziorvosi praxisok pótlását

Egészségügy - 2016-09-30

A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az elnyerhető támogatási összeg 6 és 10 millió forint között alakul, és szabad felhasználású. Emellett a praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok részére, vissza nem térítendő támogatás formájában idén is 250 millió forint áll rendelkezésre, a háziorvosok által elnyerhető összeg pedig akár 4 millió forint is lehet.

Huszonöt éve végezték el az első veseátültetést Debrecenben

Egészségügy - 2016-09-23

Huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első veseátültetést a debreceni 1. számú belgyógyászati klinikán, ebből az alkalomból tudományos ülést rendeztek pénteken a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.

Asztalos László nyugalmazott főorvos, aki 1991. június 27-én hajtotta végre az első kadáver donoros (halott szervét felhasználó) veseátültetést és 2013-ig vezette a helyi transzplantációs tanszéket, felidézte: az 1980-as években emelkedett a veseelégtelenségben szenvedő betegek száma, s ezzel nőtt a vesepótló kezelések és a transzplantáció iránti igény.

Szívünk napja - Kardiológusok társasága: még mindig késve kérünk segítséget

Egészségügy - 2016-09-16

Magyarországon még mindig többségben vannak azok, akik hiába tapasztalják magukon az infarktusra utaló jeleket, mégis késve hívnak orvosi segítséget - mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

Tóth Kálmán hozzátette, Magyarországon még mindig túl hosszú az úgynevezett hezitálási idő, amely a tünetek jelentkezése és az orvosi segítségkérés között eltelik, holott minden, segítség nélkül töltött félóra 7-8 százalékkal növeli a szívinfarktust követő halálozást.

A hosszú szieszta a cukorbetegség jele lehet egy kutatás szerint

Egészségügy - 2016-09-15

Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú japán kutatás szerint - írta a BBC hírportálja. Több mint 300 ezer ember adatait tartalmazzák azok a tanulmányok, amelyeket a Tokiói Egyetem tudósai elemeztek, eredményeiket az Európai Diabétesz Társaság (European Association for the Study of Diabetes) müncheni ülésén ismertették csütörtökön

A "szuperöregek" agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával

Egészségügy - 2016-09-14

- A "szuperöregek", vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával - állapították meg amerikai kutatók.

Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek - írta a BBC News.

Pollenhelyzet - a hétvégén is magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja

Egészségügy - 2016-09-09

A hétvégén a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan továbbra is országszerte a magas-nagyon magas tartományban alakul, és magas szintet érhet el még helyenként a csalánfélék virágporának mennyisége is - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal hivatalos Facebook-oldalán pénteken.

Ónodi-Szűcs: több ütemben emelkedik az egészségügyben dolgozók bére

Egészségügy - 2016-09-04

Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett, az ágazati érdekvédelmi szervezetekkel történt nyári bérmegállapodás eredményeként idén szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt.

Fokozott szénanáthás tünetek fordulhatnak elő a klímaváltozás miatt osztrák kutatók szerint

Egészségügy - 2016-08-25

Fokozott szénanáthás tünetek fordulhatnak elő a klímaváltozás miatt, és 2050-ig a parlagfű pollenjére allergiások száma 33 millióról 77 millióra növekedhet Európában - közölte a bécsi orvostudományi egyetem kutatócsoportja csütörtökön.

A kutatók szerint az éghajlatváltozás magasabb pollenkoncentrációhoz és a parlagfűszezon meghosszabbodásához járulhat hozzá. Európa bizonyos részein szeptember közepétől október közepéig tarthat majd a parlagfűszezon - olvasható a kutatási beszámolóban Európa bizonyos részein szeptember közepétől október közepéig tarthat majd a parlagfűszezon - olvasható a kutatási beszámolóban.

Koronavírus - Elhunyt 132 beteg, 1985 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Egészségügy - 2021-12-21

Meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1985 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 6 232 575 embert oltottak be, közülük 5 945 349-en a második, 3 114 011-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 1 230 385-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 028 ember, a gyógyultak száma 1 054 288-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 138 069.

Kórházban 5527 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 501-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 31 543-an vannak, a mintavételek száma 9 021 858.

Kiemelték, hogy Magyarországon is jelen van már az omikron vírusvariáns, ezért továbbra is kérik a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást, mert "minden variánssal szemben nagyobb az esély az oltással, mint anélkül". A korábban oltottakat pedig továbbra is a megerősítő oltás felvételére kérik, mivel az ismét 80-90 százalékosra emeli a védettséget.

Hozzátették, a hétfői laboradatok szerint már tizenöt omikronesetet igazoltak és további omikrongyanús mintákat vizsgálnak

Kapcsolatot találtak a rendszeres húsfogyasztás és betegségek hosszú sora között

Egészségügy - 2021-03-03

Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás. Erős bizonyítékok utaltak már arra, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével. Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát.

A kérdést csaknem 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzésével tisztázták a tudósok. Az alanyok a 25 leggyakoribb, kórházi kezelést igénylő, nem rákos megbetegedését vizsgálták meg.

Több mint száz kilogrammot fogyott 25 nap alatt a világ legkövérebb nője

Egészségügy - 2017-03-09
150w led corn lamp led corn bulb review cheap led corn bulbs

- Több mint száz kilogrammot fogyott 25 nap alatt a világ legkövérebbnek tartott nője, az egyiptomi Eman Ahmed Abd al-Ati, aki ezután sikeres gyomorszűkítő műtéten esett át - közölte az operációt végző mumbai egészségközpont szóvivője.

A 36 éves egyiptomi korábbi súlya 500 kilogramm volt, amikor Indiába érkezett, 488 kilogrammot mértek. A gyomorszűkítő műtétet Muffazal Lakdavala sebészprofesszor és csapata végezte kedden - írta az indiatoday.com.

A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia,

Egészségügy - 2017-03-03

A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia, és számuk évről-évre 2-4 százalékkal növekszik - mondta Nékám Kristóf allergológus az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön hívta fel a figyelmet, hogy megkezdődött a pollenszezon. Azt írták, a következő napokban a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a tüneteket okozó, közepes tartományban alakul, sőt helyenként - elsősorban a Dunántúlon és az Alföld déli részén - a magas szintet is elérheti.

Hatályba lépett a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet

Egészségügy - 2016-08-20

Hatályba lépett szombaton a dohánytermékek csomagolását is szabályozó kormányrendelet, amelynek értelmében az új cigaretta- és cigarettadohány-termékek csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra. A már forgalomban lévő márkák 2019. május 20-ig átmeneti mentességet kapnak.

Nőtt az egyéni egészségpénztári befizetések aránya

Egészségügy - 2016-08-01

- Nőtt az egyéni befizetések aránya az egészségpénztárakba idén az első fél évben a tavalyihoz képest, a tagok főleg gyógyszerekre és gyógyhatású készítményekre költöttek és egyre tudatosabban használják ki az adókedvezményt - derült ki az OTP, az MKB és a Generali egészségpénztárának adataiból.

Harminc év fölé emelkedett a szülő nők átlagéletkora Angliában és Walesben

Egészségügy - 2016-07-14

A feljegyzések kezdete óta először emelkedett 30 év fölé a szülő nők átlagéletkora Angliában és Walesben, és 70 év után tavaly fordult elő ismét, hogy több 40 év fölötti nő hozott világra gyermeket, mint 20 év alatti.  A statisztikai hivatal által szerdán közzétett adatok szerint 2015-ben 697 852 gyermek született Angliában és Walesben, és a szülő nők átlagéletkora elérte a 30,3 évet. 1996 ez még 28,2, 1986-ban 27,4 év volt - adta hírül a BBC News.

Szakértő: a hidegfrontbetörés a szívritmuszavarok kialakulásának kedvez

Egészségügy - 2016-07-14

A hidegfront-betöréseknél, mint amilyen most is van, hirtelen megemelkedik a vérnyomás, így ez az időjárási helyzet kedvez a különböző szívritmuszavarok kialakulásának - mondta Merkely Béla klinikaigazgató, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az egészségügyi kancellári rendszer az adósságproblémát nem oldja meg

Egészségügy - 2016-07-13

- Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke szerint az bevezetni tervezett kancellári rendszer az ágazat permanens adósságproblémáját nem fogja megoldani. Molnár Attila az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, abban egyetértenek a kormánnyal, hogy valamilyen változtatásra szükség van a hatékony gazdálkodásért.

A legtöbb várandósnak pénzkidobás a terhesvitamin egy új kutatás szerint

Egészségügy - 2016-07-12

A legtöbb várandósnak pénzkidobás a terhesvitamin, mert nincs rá szükség egy új kutatás szerint, melyet a BBC hírportálja idéz. A Drug and Therapeutics Bulletin című szaklapban megjelent tanulmány szerzői elemezték az eddigi kutatásokat és azt találták, hogy az étrendkiegészítők nem javítják a kismamák és babáik egészségét. Hozzátették azonban, hogy a várandós nőknek szüksége van folsavra és D-vitaminra, valamint kiegyensúlyozottan kell táplálkozniuk.

Orvostechnikai beszállítók: ötvenmilliárd forint volt áprilisban a kórházak adóssága

Egészségügy - 2016-06-15

Több mint ötvenmilliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi hatvanmilliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét - mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Az elégtelen táplálkozás miatti elhízás a legfenyegetőbb táplálkozási probléma a világon

Egészségügy - 2016-06-14

    A világ tápláltsági állapotáról szóló legújabb jelentés (Global Nutrition Report 2016) szerint a malnutríció világjelensége egyrészt az éhezés, másrészt az elhízás formájában jelentkezik.

    A felmérésben részt vevő 129 ország 44 százalékában tapasztalták az alultápláltság vagy az elhízás "igen súlyos mértékét". A tanulmány szerzői attól tartanak, hogy a malnutríció "az új normális" állapot.