Nincs egyetértés a tagállami vezetők között azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene - derült ki az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból.
A német álláspont szerint a strukturális támogatások elosztási szempontjaiban annak is tükröződnie kellene a jövőben, hogy egyes tagországok mennyire veszik ki a részüket a menekültválság közös kezeléséből, illetve betartják-e a jogállamisági elveket.
- Megkezdődött az uniós tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozója pénteken Brüsszelben, az ülés középpontjában az esetleges intézményi reformok, illetve a következő hétéves költségvetési keret kérdései állnak.
A szokásos kétnapos csúcsértekezlet helyett a résztvevők ezúttal csak pénteken ülnek össze. A brit miniszterelnök nem lesz jelen, mindössze az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után bennmaradó országok állam- és kormányfői.
Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) ad az Európai Unió a kohéziós forrásokból a magyar-román határon lévő Curtici (Kürtös) települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.
A fejlesztés nyomán jelentősen gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás a Curtici (Kürtös) és Simeria (Piski) közötti 185 kilométeres szakaszon, tizenhárom állomást felújítanak, javítják az utastájékoztatási rendszert, illetve hidakat és alagutakat építenek - tájékoztatott a bizottság.
- Történtek előrelépések, a vizsgált közösségi médiavállalatok közül kettő, a Facebook és a Twitter működése azonban továbbra sem felel meg teljes mértékben az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület tavaly márciusban felszólította a Facebookot, a Twittert és a Google+-t, hogy mihamarabb hozzák összhangba működésüket az uniós előírásokkal a felhasználók megtévesztésének visszaszorítása érdekében, és az érintett cégek most tették közzé módosított szolgáltatási feltételeiket.
- Nils Muiznieks, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban, amely véleménye szerint tovább súlyosbítja a szabadságjogok helyzetét Magyarországon.
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.
A bizottság decemberben jelentette be, hogy - mivel nem történt előrelépés - harmadik szakaszba lépteti a júliusban megindított jogsértési eljárást a civil törvény ügyében, amely a testület értékelése szerint indokolatlan beavatkozást jelent az uniós alapjogi chartában garantált jogokba, különösen az egyesülési szabadság, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme terén.
- Az Európai Bizottság (EB) téli gazdasági előrejelzésében a tavalyi kiemelkedő gazdasági teljesítménynél is gyorsabb bővülést vár idén: a korábban prognosztizált 2,1 százalék helyett 2,3 százalékos, 2019-re pedig 1,9 százalék helyett 2 százalékos növekedést jelez előre az euróövezetben és az unió egészében is.
A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szerint a brit kormánynak most már sürgősen tisztáznia kell, hogy pontosan milyen célokat kíván elérni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről Brüsszellel folyó tárgyalásokon, mivel a kormány nem szűnő belső megosztottsága miatt fogy a vállalati szektor türelme.
A jövőben a fogyasztók szabadon választhatnak, hogy honnan rendelnek a neten, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást és nem irányíthatják át őket az online kereskedők más weboldalakra - erről szóló jogszabályt szavazott meg keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP).
Az erről szóló sajtóközlemény szerint egy uniós bizottsági tanulmány azt mutatta ki, hogy a felmérésben részt vevő weboldalak közel kétharmada nem engedte a más uniós tagállamból származó vevőket vásárolni, miközben az elmúlt tíz évben az interneten vásárlók száma Európában csaknem megduplázódott.
A brit belügyminiszter szerint "helyénvaló", hogy London különbséget akar tenni a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után tervezett átmeneti időszakban Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési jogosultságai között.
Amber Rudd a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: a brit kormány tervei szerint az unióban maradó országok állampolgárai, akik a Brexit utáni átmeneti időszakban érkeznek, szintén munkát vállalhatnak Nagy-Britanniában, de nekik már regisztrációs kötelezettségük lesz, annak érdekében, hogy bizonyítsák a hatóságoknak nagy-britanniai jelenlétüket.
Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek nem szabad kizárnia, hogy Nagy-Britannia hasonló kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi részével.
May pénteken véget ért, elsősorban a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra összpontosító hivatalos kínai látogatása után adott interjút a BBC rádiónak. A brit kormányfő megerősítette: London olyan szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az EU-val, amely a lehető legszélesebb körű vámmentességgel biztosítja a további "súrlódásmenetes" kereskedelmet az unióban maradó országokkal.
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület.
Az Európai Bizottság december elején jelentette be, hogy szerinte nem történt előrelépés, s ezért harmadik szakaszba lépteti a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása miatt Magyarország ellen áprilisban megindított kötelezettségszegési eljárást, és a bírósághoz fordul.
A brüsszeli testület szerint a módosított törvény sérti a letelepedés, a szolgáltatások nyújtásának, a tudományos tevékenység, az oktatás, illetve a vállalkozás szabadságát garantáló uniós jogot.
A Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató, az amerikai befektetővel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélésen ismételten hangsúlyt kapott a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség - közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
- Theresa May brit miniszterelnök szerint különbség lesz a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési és munkavállalási jogosultságai között.
May, aki hivatalos kínai látogatáson tartózkodik, a kíséretében lévő brit újságíróknak a BBC szerda éjjeli beszámolója szerint azt mondta: amikor London decemberben megállapodott az Európai Unióval a brit kilépés feltételeiről, köztük az uniós állampolgárok jogosultságairól, ezt abból a meggondolásból kiindulva tette, hogy azoknak, akik még a brit EU-tagság idején érkeznek Nagy-Britanniába, "vannak bizonyos elvárásaik" az őket megillető jövőbeni jogosultságokkal kapcsolatban.
Kilencéves mélyponton maradt a munkanélküliségi ráta decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban is, ami arról tanúskodik, hogy Európa gazdasági növekedése erős alapokon áll.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 8,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta decemberben, csakúgy mint novemberben, ami 2009 januárja óta a legalacsonyabb érték. 2016 decemberében 9,7 százalékon állt a mutató.
Megfelelő válaszlépések hiányában bíróság elé visz az Európai Bizottság kilenc uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt - jelentették be kedden Brüsszelben, az érintett országok képviselőinek részvételével zajló rendkívüli találkozó után.
Az ülésre azon tagországokat - Csehországot, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Magyarországot, Németországot, Olaszországot, Romániát, Spanyolországot és Szlovákiát - hívták meg, amelyekkel szemben már második szakaszba lépett a magas légszennyezettség miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárás.
Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztos arra figyelmeztette a tanácskozás résztvevőit, hogy az Európai Bírósághoz fognak fordulni, amennyiben a jövő hét végéig nem mutatják be, miként tervezik mielőbb orvosolni a problémát.
- Körülbelül másfél évvel az Egyesült Királyság tervezett európai uniós kiválása után, 2020. december 31-én zárnák le a bennmaradó tagállamok a Brexitet követő esetleges átmeneti időszakot, melynek során a szigetországnak továbbra is teljes körűen be kellene tartania a közösségi jogot, a döntéshozatalban viszont már nem vehetne részt.
Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.A brüsszeli testület szerint a Qualcomm határozottan visszaélt piaci erőfölényével, mivel 2011 óta dollármilliárdokat fizetett az Apple informatikai óriáscégnek, hogy az ne vásároljon a konkurensektől, és kizárólag a vállalat által gyártott processzorokkal szerelje okostelefonjait és táblagépeit.
Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé az uniós tagállamok országos és regionális hatóságai számára, amely az integrációs stratégiák és kezdeményezések tervezésében, valamint a megvalósítást finanszírozó uniós források közötti eligazodásban nyújt segítséget - közölte Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosa szerdán Brüsszelben.