Ezúttal 16 különböző márkájú csemegeuborkát vett szemügyre a Kosár magazin tesztelő csapata. Az eredmény finoman szólva is lehangoló. A 16 termék közül 4 kapott jó, 8 közepes, 2 még megfelelő, 2 pedig nem megfelelő minősítést.
Ami az uborkák külsejét illeti: kellemetlen meglepetés, de tény, hogy a savanyúságok nagyobbik hányada barnás-sárgás színű volt, hírből sem ismerték a jellegzetes, olajzöld árnyalatokat.
Fogyasztói panaszok alapján a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége bejelentéssel élt a Gazdasági Versenyhivatalnál a Budapest Hitel és Fejlesztési Nyrt. (Budapest Bank) ellen, az általa kibocsátott hitelkártyák kamatmentességére vonatkozó tájékoztatás fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas volta miatt
Az év vége közeledtével fokozottabban jelentkezik fogyasztói társadalmunkban az az igény hogy tapasztaltabban, jogaik és kötelezettségeik tudatában, felvértezve mindezen ismeretekkel vághassunk bele a magyar ünnepkör egyik legszebb és legbékésebb eseményébe, a karácsonyba. Sajnos a megnövekedett kiadások és költekezés mellett nem árt figyelembe venni a legalapvetőbb fogyasztóvédelmi szabályokat is.
Tapasztalataink szerint a panaszok több mint fele a hibás teljesítésből eredő jótállási, szavatossági igényekkel függ össze, azonban a fogyasztók nincsenek tisztában, hogy ezt milyen módon érvényesíthetik jogaikat.
Fontos tudni, hogy ha a számlát bemutatjuk, akkor jótállási jegy hiányában is köteles a kereskedő jótállási igényünknek eleget tenni. Minőségi kifogásunkat a forgalmazó/kereskedő köteles intézni, ne fogadjuk el, ha a gyártóhoz akar küldeni bennünket.
Összesen 80 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchan, a Cora és a Metro kiskereskedelmi áruházláncra. A GVH szerint az áruházak akciós újságjaikkal megtévesztették a fogyasztókat, amikor az abban hirdetett termékeket egyáltalán nem, vagy nem az újságban szereplő áron lehetett megvásárolni áruházaikban.
Egy felmérés szerint a nők életének átlagosan 31, míg a férfiakénak 28 évét keseríti meg a diétázás. Egy másik kutatás szerint minden ötödik európai és amerikai próbálkozott az elmúlt két évben legalább egyszer fogyókúrával, de csak minden harmadik járt sikerrel – írja a Kosár fogyasztói magazin októberi száma.
E két felmérés is bizonyítja, hogy erre az elégedetlenségre milyen hatalmas iparág épül. Se szeri, se száma a tuti biztos diétáknak, fogyasztószereknek.
Tíz, a ránctalanítást kiemelten hirdető szemkörnyék ápoló krém tesztjét közli a Kosár magazin legújabb száma. Az eredmény csöppet sem nevezhető jónak, ugyanis a 10 termék közül összesen 4 került a jó, míg 6 a közepes kategóriába – ráadásul utóbbiak közül kettő csak 0,1 ponttal kerülte el az elégséges minősítést.
Illegális baromfivágást is működtető üzemre bukkantak a hatósági ellenőrök csütörtökön Örkényben, ahol 2 tonnányi húst foglaltak le - közölte a Helik Ferenc pénteken az MTI-vel. A Fővárosi és Pest megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának helyettes vezetője elmondta, hogy olyan, húsforgalmazásra engedéllyel rendelkező betéti társaság telephelyéről van szó, ahol a legális raktárhelység mellett működött a feketevágásra kialakított üzemrész.
Veszélyes vegyi anyagokat tartalmaz az iPhone - figyelmeztet a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet. Az Apple informatikai óriásvállalat első mobiltelefon modelljét a Greenpeace egy független minőségellenőrző céggel vizsgáltatta meg. A készüléket szétszedték és minden egyes darab összetételét elemezték.
Egy híján jól mosogattak, ugyanakkor árban jelentős különbséget mutattak – röviden így foglalható össze a Kosár – a fogyasztók magazinja mosogatógéptesztjének eredménye.
A 12 vizsgált (ebből 9 beépíthető, 3 szabadon álló) készülék közül ugyanis 11 jó, míg 1 közepes minősítést kapott a komoly laborháttérrel végzett, szigorú teszten.
4 kategóriában – újszülött kortól 12 éves korig –, 27 autós gyerekülés tesztjét közli a Kosár - a fogyasztók magazinja legújabb számában. Örvendetes, hogy akadt kiváló (1), emellett sok a jó (15), ugyanakkor volt elégséges (3) és elégtelen (1) minősítésű gyerekülés is, amely nem jelent biztonságot a kicsik számára.
Ahhoz, hogy egy gyerekülés a legjobb osztályzatot kapja, nemcsak optimális védelmet kell nyújtania baleset esetén, de könnyen kezelhetőnek és kényelmesnek is kell lennie.
Debrecen idegenforgalomi szempontból is legfrekventáltabb helyén, „mestercukrász” üzletében találtak az ellenőrök 80 ezer forint értékű, 10 fajta lejárt fagyit, további 4 féle lejárati ideje nem volt megállapítható. A Kerekestelepi fürdőben egy magánszemély mindenfajta engedély nélkül árusította a nyalánkságot, míg egy józsai cukrászdában a vanília fagylaltba fagyasztott légy volt a díszítés.
Örvendetes, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése Fogyasztóvédelmi eseti bizottságot hozott létre. Felelősségteljes munka vár a bizottság képviselőire, hogy olyan jelentést készítsenek és terjesszenek a Parlament elé, amely megfelelő javaslatokat ad a fogyasztóvédelmet érintő jelenlegi problémák megoldására.
Azonban hiba lenne, ha nem beszélnék a problémákról. Teszem ezt azért, mert hiszem, hogy a jogalkotók felismerve a gondokat, megteszik a szükséges lépéseket.
Az amerikai Mattel Inc. játékgyár világszerte több mint 800 ezer játékkészletet visszahív, mert - közleménye szerint - megengedhetetlen mennyiségű ólmot tartalmaznak. A cikkeket Kínában gyártották. Az Egyesült Államokban 522 ezer, másutt 322 ezer terméket vonnak ki a forgalomból, köztük háromféle Fisher-Price modellt és nyolcféle Barbie-kiegészítő készletet.
Hamisított luxusmárka-jelzéssel ellátott táskákat, pénztárcákat találtak a pénzügyőrök Kőbányán egy raktárépületben - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. A X. kerületi Jászberényi úti raktárépületben a járőrök egy vizsgálatnál két lezárt helyiségre figyeltek fel.
Guargumi alkalmazásával kapcsolatban eddig 389 magyarországi vállalkozás tett eleget bejelentési kötelezettségének. A bejelentési kötelezettségnek több multinacionális cég a központján keresztül tett eleget, így a ténylegesen bejelentkezett vállalkozások száma mintegy ezer.
Várhatóan már a hét végére ismét visszakerülnek a boltok polcaira a Friesland Hungária Zrt. sárgabarackos ízesítésű túrókrémjei - közölte a cég kereskedelmi igazgatója, Szautner Péter. A társaság néhány nappal ezelőtt önkéntesen visszahívta Túróvarázs és Krémes duó elnevezésű krémtúróit a boltokból, mert felmerült a gyanú, hogy az azokban használt sárgabarack lekvár esetlegesen dioxinnal szennyezett.
A Kosár magazin tesztelő csapata ezúttal a legnépszerűbb és a legtöbb helyen kapható száraztésztafajtákat vizsgálta, nevezetesen a spagettiket és az egyre kedveltebb masnit. A 10 spagetti közül 3 bizonyult kiválónak, 2 jónak, míg 5 csak közepesnek, a 3 masnitészta között pedig 1-1 kiváló, jó és közepes is akadt.
Az Indiából származó, esetlegesen dioxinnal szennyezett és így az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető guar-gumi (E-412) adalékanyaggal kapcsolatban az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a következőkre szeretné felhívni a fogyasztók figyelmét.
Az egyesület kiadásában már megjelent a Mivel E-tetnek minket? – E-számok könyve az élelmiszer- és kozmetikai adalékokról című kiadvány,