Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött zsugorodása, és lassú ütemben ugyan, de bővült a feldolgozóipar februárhoz képest – derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság legfrissebb elemzéséből. A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 54,4.
A BMI március havi indexe 1,6 százalékponttal alacsonyabb a februári értéknél (56,0), és 2010-ben ez már a harmadik 50,0 pont feletti érték.
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke üdvözölte a gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséről szóló ombudsmani jelentést. Kiemelte, hogy nélkülözhetetlen az egységes gyermekvédelmi standardok rögzítése, és hangsúlyozta a gyermekek védelmére összpontosító társadalmi szemléletformálás fontosságát is.
Az Európai Bizottság kifogásolja, hogy hazánk többszöri felszólítás ellenére sem tartja tiszteletben az adósemlegesség elvét az áfa-visszaigénylések ügyében. Brüsszel ezért ma az Európai Bíróság előtti eljárás megindításáról döntött.
Az oktatási és kulturális miniszter kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
kitüntetést adott át:
Csaknem 200 millió forintos hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztési projekt indul a Kodolányi János Főiskolán (KJF). A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően komplex pályakövetési, alumni, adattár alapú vezetői információs, valamint továbbfejlesztett humán szolgáltatói és tehetséggondozó rendszert alakítanak ki 2011 októberének végére - hangzott el a március 2-ai projektnyitó eseményen.
A magyar európai parlamenti képviselők üdvözölték az új mezőgazdasági biztos személyét. Tabajdi Csaba az EP mezőgazdasági bizottságának tagja szerint egy olyan ember került a tárca élére Dacian Ciolos személyében, aki érti a régi és az új tagállamok mezőgazdasági problémáit.
Jelöltet ajánlani hivatalos ajánlószelvényen lehet. Jelöltet az a választópolgár ajánlhat, akinek a lakóhelye a választókerületben van. Az értesítők és az ajánlószelvények választópolgárokhoz való eljuttatásáról a helyi választási iroda vezetője, azaz a település jegyzője gondoskodik úgy, hogy azok 2010. február 8. és 12. között megérkezzenek a választópolgárokhoz. Az értesítőket és az ajánlószelvényeket arra a lakcímre kézbesítik, amelyet a választópolgár a személyi adat- és lakcímnyilvántartásba lakcímként bejelentett.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy indokolással ellátott véleményt bocsát ki a Magyar Köztársaság részére, mivel a magyar szabályozás a más EGT-tagállamban letelepedett, de ideiglenesen Magyarországon tevékenykedni kívánó személy- és vagyonvédelmi szolgáltatóknak előírja a következő két kötelezettséget: egyfelől a magyar szakmai kamaránál történő nyilvántartásba vételt, másfelől a magyar hatóságok előzetes engedélyének megszerzését.
A válság következtében szerte a világban munkahelyek százezrei szűntek és szűnnek meg. Lengyelországban 11,9, Szlovákiában 12,66, Spanyolországban pedig közel 20 százalékos a munkanélküliség.
Ez alól a hatás alól sajnos hazánk sem vonhatja ki magát. A legfrissebb statisztikai adatok alapján Magyarországon jelenleg 10,5 százalékos a munkanélküliség, a válság miatt mintegy 70–80 ezer ember vesztette el a munkáját a versenyszférában.
500 millió forint keretösszegű központi munkahelymegőrző program indulását jelentette be Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Ezzel a tárca a tavalyihoz hasonló nagyságrendben mintegy 3500-4000 munkahely megőrzését kívánja ösztönözni.
Április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A 2009/2010 tanévben 24 természettudományos tanárképzést választó hallgató iratkozott be az egész országban, miközben a nyugdíjba menők száma évente 6-700 - írja állásfoglalásában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Fizikus Professzori Tanácsa. A 42 akadémikusból, illetve akadémiai doktorból álló csoport legutóbbi ülésén fogadta el a dokumentumot, melyben javasolják: a matematika (informatika)-természettudomány, természettudomány-természettudomány szakpárok kerüljenek vissza az egyívű, osztatlan ötéves képzésbe.
2010. január 1-jével a Büntető Törvénykönyvben a pénzbüntetés kiszabható legalacsonyabb összege 3000 forintról 75 000 forintra, legmagasabb összege 10 800 000 forintról 108 000 000 forintra emelkedik. Ez az emelés egyrészt megteremti a fokozatosságot a szabálysértési pénzbírság maximális összege (150 000 forint) és a pénzbüntetés minimuma között, másrészt hozzáigazítja a pénzbüntetés kiszabható összegét a megváltozott társadalmi és piacgazdasági viszonyokhoz.
Feloszlatta a Magyar Gárda egyesületet és a mozgalmat is a Legfelsőbb Bíróság kedden. Az ügyészség által a civilszervezet feloszlatása érdekében két éve indított polgári per felülvizsgálati eljárásában az LB elutasította a gárda ügyvédjének kérelmét, és helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla júliusban kihirdetett jogerős határozatát.