- ENSZ-jelentéstevő látogat Törökországba a tavaly októberben az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában.
Kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol két váci férfit a járási ügyészség - közölte Szabó Ferenc, Pest megye főügyésze szerdán. A lefoglalt drogok - nagyrészt úgynevezett gina - több ezer adagra elegendő mennyiséget képviselnek.
Új módszerrel gyógyítják a májdaganatot a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján - mondta Bánsághi Zoltán, az intézmény igazgatóhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
Az eljárás lényege, hogy mikroszkopikus méretű sugárzó szemcséket juttatnak a véráramon keresztül a daganatba, amelyek elpusztítják azt.
- Matera lakosai is aktív szereplői voltak a város képviselte Európai Kulturális Főváros hétvégén kezdődött Open Future című programsorozatának, amelynek látványos megnyitóján az olasz államfő, Sergio Mattarella mondott beszédet.
Európainak lenni a nemzeti identitás részét képzi és éppen a kultúra az, amely szoros kapocsként köti egymással össze az európaiakat - hangsúlyozta szombat este Sergio Mattarella.
Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma, tavaly tizenhárom repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében - közölte a HungaroControl Zrt. pénteken.
Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung emblémát és matricát, valamint hamis Mercedes felnit foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az áremeléssel a benzin literje 345 forintra, a gázolaj literje 379 forintra drágult.
A benzin ára legutóbb január 4-én változott, 10 forintos csökkenéssel 341 forintra mérséklődött. A gázolaj ára utoljára múlt szerdán módosult, 4 forintos csökkenéssel 371 forintra mérséklődött.
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között
Egy hét alatt több mint 62 ezren töltötték le a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) január 8-án elindított digitális kárbejelentőjét - közölte a szervezet kedden.
A nyomozók 2018 végén arról szereztek információt, hogy F. Árpád 46 éves szentendrei lakos Hollandiában kábítószert vásárol, amelyet Magyarországra szállíttat és értékesít.
A drogot F. M. Éva 69 éves csanádpalotai lakos egy bérelt autóval szállította, míg a kábítószert F. F. Krisztián 26 éves budapesti autószerelő rejtette el a gépkocsiban. A drogot egy III. kerületi ingatlanban tárolták, amelyre P. Rudolf 28 éves budapesti lakos felügyelt.
A rendőrök szombat este egy óbudai társasház mélygarázsában éppen az elrejtett kábítószer kiszerelése közben érték tetten a bűnszervezet tagjait. Az autó mellett két zacskóban - összesen 4 kilogrammnyi - ecstasy tablettát, külön csomagolva pedig 1,1 kilogramm kokaint találtak a nyomozók. A jármű első lökhárítójából további 13 zacskóban több tízezer darab - összesen 16,1 kilogrammnyi - ecstasy tabletta került elő.
A levegő magas szálló por (PM10) tartalma miatt az ország jelentős részén tovább romlott a levegőminőség. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint Putnokon veszélyes a levegő minősége, további 16 településen kifogásolt.
Oroszország kétli, hogy az Egyesült Államok maradéktalanul kivonná erőit Szíriából, mert az amerikai katonai jelenlét fenntartásának erős a támogatottsága Washingtonban - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdai újdelhi sajtótájékoztatóján.
- Törökországnak van terve a béke helyreállítására Szíriában - ezzel a címmel jelentetett meg Recep Tayyip Erdogan török államfő véleménycikket, amely a The New York Times című napilap internetes oldalán jelent meg hétfő délután.
Megkezdődött hétfőn Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek a pere, akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak, hogy több mint 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak.
Az érsek és öt további egyházi vezető elleni pert egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezte.
A meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy "az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket", ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását.
Vádat emeltek egy százhalombattai férfi ellen, aki minősített emberölés miatt korábban kiszabott fegyházbüntetése elől menekülve álnéven, hamis okmányokkal bujkálva kábítószer-termesztésből és -kereskedelemből élt
Tavaly 462 magyar gyerek született Kolozsváron, ami a városban anyakönyvezett 6.667 újszülött kevesebb mint hét százalékát teszi ki - derült ki abból az összesítésből, amelyet Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája juttatott el pénteken a Maszol.ro hírportálnak.
A Vatikánban zajló reformmunka, a fiatalokról szóló püspöki szinódus és a pápai állam nemzetközi diplomáciai munkája is háttérbe szorult 2018-ban a papi pedofíliának a múltból folyamatosan és egyre nagyobb erővel előtörő problémájával szemben, amely többek között a chilei püspöki kar testületi lemondásához vezetett.
Huszonöt kilogramm Kínából érkező, elektronikusan rendelt gyógyszeralapanyagot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szer megrendelője - egy vidéki patika tulajdonosa - nem rendelkezett a behozatalhoz szükséges gyógyszerhatósági engedéllyel.
A NAV pénzügyőrei két műanyag kannába csomagolva ismeretlen eredetű folyadékot találtak, amelyről a szakértők megállapították, hogy polikezulént tartalmaz. Az anyag gyógyszerhatóanyagnak minősül, ezért behozatalához az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélye szükséges.
A hatóanyag nőgyógyászati fertőzések elleni szerként és antiszeptikumként használatos.
Ha a karácsony túlságosan az ajándékokról szól, elvész a lényeg - hangsúlyozta Monostori László plébániai kormányzó az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Hozzátette: a lényeg, hogy legyünk ajándékok egymás számára. Isten is megajándékozta a világot azzal, hogy eljött a földre. Fontos, hogy ne az határozza meg gondolatunkat, mi az, ami nekünk jó lesz. Ne az önzőség, hanem az önzetlenség legyen az életünk - fogalmazott.
A karácsonyi ünnepkör kapcsán a kormányzó elmondta, a karácsony ünneplése a 4. század első felében alakult ki. Szólt arról, hogy igazából azt sem tudni pontosan, melyik évben, vagy az év melyik időszakában született Jézus. Azért a téli napfordulóhoz kötötték az ünnepet, mert úgy tartották, Jézus a "világosságunk", általa jött el a fény - fűzte hozzá.
- Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból. A The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump elnök már meghozta a döntését erről.
Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.