Fontos

Eredmények megjelenítése 1221-től 1240-ig 3143 találatból.

EU-Afrika Fórum - Orbán: a segítséget kell odavinni és nem a bajt idehozni

Fontos - 2018-12-18

- Jó esély van a magyar stratégiai irányvonal megerősítésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök érkezésekor tett nyilatkozatában az EU-Afrika Fórum előtt kedden Bécsben.

A kormányfő kiemelte: a magyar álláspont megerősítését várja a találkozótól. "A mi álláspontunk az, hogy a segítséget kell Afrikába vinni, és nem pedig a bajt behozni ide, Európába, és különösen nem Magyarországra" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: ezt a "stratégiai irányvonalat szeretnénk megerősíteni, és erre jó esélyünk is van".

Az ENSZ globális migrációs csomagjával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: többen vannak az ENSZ-ben azok, akik kibocsátó országok, vagyis olyan országok, ahonnan migránsok érkeznek Európába. Ezért nagyon valószínű, hogy az ENSZ többsége a migráció támogatása mellett foglal állást - vélekedett.

Újabb RMDSZ-elnöki mandátumra pályázik Kelemen Hunor

Fontos - 2018-12-17

Kelemen Hunor újabb elnöki mandátumra pályázik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) élén - tájékoztatott internetes oldalán a Krónika napilap.

Állatvédők: életmentő lehet az áttelelő madarak etetése

Fontos - 2018-12-16

- Az összefüggő hótakaró idején az áttelelő madarak etetése életmentő lehet - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Klímaegyezmény - Legalább szombatig meghosszabbítják az ENSZ katowicei klímacsúcsát

Fontos - 2018-12-14

- Legalább szombatig meghosszabbítják az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 24. ülését (COP24) Katowicében - közölte pénteken a lengyel közszolgálati rádióban Marcin Krupa katowicei főpolgármester.

Uniós bíróság: az Európai Bizottság nem módosíthatja az Euro 6 motorokra vonatkozó kibocsátási határértéket

Fontos - 2018-12-13

Az Európai Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az új vizsgálatok esetében módosítsa az Euro 6 motorokra vonatkozó kibocsátási határértékeket a valós vezetési feltételek mellett - közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.

Az uniós törvényszék ítéletében helyt adott a Párizs, Brüsszel és Madrid városa által benyújtott kereseteknek, és részben megsemmisítette az Európai Bizottság azon rendeletét, amely az új könnyű személy- és haszongépjárművekre vonatkozó vizsgálatoknál a nitrogén-oxidra vonatkozó, túl magas kibocsátási határértékeket határoz meg.

OGY - Az agrárkamara foglalhat állást a földadásvételi szerződésekről

Fontos - 2018-12-12

Az agrárkamara területi szervei foglalhatnak állást a jövőben a földadásvételi szerződésekről, a kialkudott ár megítélésekor pedig figyelembe kell venni a föld jövedelemtermelő képességét - döntött szerdán az Országgyűlés.

Az alapvető jogok biztosa az iskolaérettség megállapítására irányuló szakértői bizottsági eljárások anomáliáiról

Fontos - 2018-12-11

Az óvodás gyermekek iskolaérettségét megállapítani hivatott szakértői eljárások jelentős elhúzódását eredményezhetik a szabályozás ellentmondásai és hiányosságai, a jogi bizonytalanságok pedig oda is vezethetnek, hogy a szülőket indokolatlan gyámhatósági procedúrának teszik ki - állapította meg az alapvető jogok biztosának vizsgálata. Székely László jelentésében több ajánlást is megfogalmazott a szaktárca és a hatóságok számára is.

Felmérés: az európai zsidók 90 százaléka szerint erősödött az antiszemitizmus az elmúlt években

Fontos - 2018-12-10

- Az európai zsidók körülbelül 90 százaléka úgy látja, hogy hazájában erősödött az antiszemitizmus az elmúlt öt évben - derült ki az Európai Unió alapjogi ügynökségének (FRA) hétfőn bemutatott felméréséből.

A közel 16 400 válaszadó több mint negyede számolt be arról, hogy az elmúlt évben legalább egyszer érte zaklatás, nagyjából 10 százalékuk pedig azt mondta, hogy hátrányos megkülönböztetés sújtotta a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás vagy az egészségügyi ellátás terén.

"Mélységes aggodalommal tölt el az antiszemitizmus növekedése. Elengedhetetlen az erőteljes és közös fellépés ezen veszedelem ellen. A zsidó közösségnek otthon, biztonságban kell magát éreznie Európában. Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor Európa megszűnik Európa lenni" - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság elnöke.

- Brexit - A Konzervatív Párt tagjainak háromnegyede elveti a megállapodást

Fontos - 2018-12-09

A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem háromnegyede elutasítja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, és azt szeretné, ha az egyezményről kedd estére meghirdetett alsóházi szavazáson a konzervatív képviselők is ezt tennék.

A megállapodás parlamenti elutasításának esetére a párttagság csaknem kétharmada indokoltnak tartaná Theresa May miniszterelnök lemondását.

Európai Bizottság: több mint száz magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat

Fontos - 2018-12-07

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.

FAO: több mint kétéves mélyponton a világpiaci élelmiszerárak novemberben

Fontos - 2018-12-06

Novemberben több mint kétéves mélypontra csökkentek az élelmiszerárak a világon elsősorban az olajos magvak, a tejtermékek és a szemes termékek áresése miatt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 2016 májusa óta legalacsonyabb, 160,8 pont lett novemberben az októberi 162,9 pont után.

Tavaly novemberben az index jóval magasabban, 175,7 ponton állt.

Összehangolt rajtaütések kezdődtek több európai országban a calabriai maffia ellen

Fontos - 2018-12-05

- Nagyszabású razzia kezdődött szerda reggel több európai országban az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt 'Ndrangheta ellen, a művelet központja a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány.

- Brexit - Uniós főtanácsnok: egyoldalúan visszavonható a kilépési szándék bejelentése

Fontos - 2018-12-04

- Az Európai Unió Szerződése 50. cikke lehetővé teszi az EU-ból való kilépés szándékáról szóló bejelentés egyoldalú visszavonását. Ez a lehetőség mindaddig fennáll, amíg a kilépési megállapodás hivatalosan nem lépett hatályba - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden.

Az ügy előzménye, hogy számos brit politikus, jogi szerv és a skót bíróság annak megválaszolására kérte az uniós bíróságot, vajon egy tagállam, amely az uniós szerződéssel összhangban értesítette az Európai Tanácsot kilépési szándékáról, egyoldalúan visszavonhatja-e ezt a bejelentést, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett.

Brexit - Szakértő: tragikomikus Nagy-Britannia felkészületlensége

Fontos - 2018-12-01

Tragikomikus és katasztrofális, hogy Nagy-Britannia négy hónap múlva kilép az EU-ból, de még mindig nincsenek forgatókönyvek a "kemény", azaz megállapodás nélküli, szabályozatlan Brexitre - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Várhatóan december 11-én szavaz a brit parlament a rendezett kilépésről szóló mintegy 600 oldalas, az EU és Nagy-Britannia közötti megállapodásról, melyet az Európai Tanács egy hete már elfogadott.

Bisnode: 50 százalékkal nőtt a kényszertörlések száma

Fontos - 2018-11-30

Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett 2018 harmadik negyedévében a magyar vállalkozásokat érintő kényszertörlések száma, ezzel a három éve javuló trend fordult meg - derül ki a Bisnode Magyarország pénteken közzétett, legfrissebb adataiból.dén az év első kilenc hónapjában 20 621 céget szüntettek meg kényszertörléssel, 6846-tal többet, mint 2017 azonos időszakában. Ennek ellenére is kevesebb, 28 016 cég szűnt meg, mint a tavalyi év harmadik negyedévében, és jelentősen, 34 százalékkal csökkent a csődök, 20 százalékkal a végelszámolások, és 10 százalékkal a felszámolások száma.

Ab: gyermek jogellenes elvitele ügyében minden bizonyítékot fel kell tárni

Fontos - 2018-11-29

A gyermek jogellenes elvitele miatt folyó eljárásban a bíróságnak lehetőség szerint a felek által felajánlott összes bizonyítási eszközt igénybe kell vennie, hogy egyértelműen megállapítható legyen a kiskorú érdeke - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.

Az olyan eljárás, amely ellehetetleníti a gyermek érdekeinek kiderítését, nem felel meg a tisztességes eljárás alaptörvényi követelményének - szögezte le a testület

Az Egyesült Államok a Moszkva elleni szankciók szigorúbb betartását várja az európaiaktól

Fontos - 2018-11-28

Az Egyesült Államok a Moszkva elleni szankciók szigorúbb betartását várja az európaiaktól - jelentette ki keddi sajtóértekezletén Heather Nauert külügyi szóvivő.

Brexit - Uniós bíróság: nem fogadható el Brexit-tárgyalások megkezdésének megsemmisítését célzó kérelem

Fontos - 2018-11-26

- Nem fogadható el az Egyesült Királyságtól eltérő uniós tagállamokban lakóhellyel rendelkező brit állampolgárok kérelme a Brexit-tárgyalások megkezdésére felhatalmazó határozat megsemmisítése iránt - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága hétfőn.

Az EU humanitárius támogatást nyújt szudáni rászorulóknak

Fontos - 2018-11-23

Az Európai Unió 18 millió eurós (mintegy 5,8 milliárd forint) sürgősségi segélyt juttat szudáni rászorulóknak - közölte az Európai Bizottság.

Kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark

Fontos - 2018-11-22

- A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét csütörtökön ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.