Gazdaság

Eredmények megjelenítése 2421-től 2440-ig 4670 találatból.

A németek nem adják fel az ukrán piacot olcsóbb orosz gázért cserébe

Gazdaság - 2013-06-10

A német RWE vállalat visszautasította a Gazprom orosz állami gázóriás ajánlatát, amely szerint kedvezőbb áron adná neki az orosz földgázt, ha a német cég felhagyna az Ukrajnába irányuló reverz, azaz visszafelé irányuló gázszállítással - írta hétfői számában a Kommerszant-Ukrajina című napilap.

Ado.hu: hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok

Gazdaság - 2013-06-10

Az adóhatóság  revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban - írja az ado.hu.

Közel 9 milliárdos veszteséget tervez a BKV 2013-ra

Gazdaság - 2013-06-10

 Közel 9 milliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet, amely 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett dokumentumokból. Az adatok szerint bár jelentősen, 107-ről 124 milliárdra növekszik az értékesítés nettó árbevétele a tervek szerint, az üzemi tevékenység eredménye így is 4 milliárd forintos veszteség lehet, és a mérleget rontja a pénzügyi műveletek 4,7 milliárdos vesztesége is.

Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború

Gazdaság - 2013-06-09

- Németországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával - mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.

  Ulrich Grillo felhívta a figyelmet arra, hogy a Kínába irányuló export nagyjából egymillió embernek jelent munkát Németországban

Nem fenyegeti veszély a debreceni és az FTC-stadion építését

Gazdaság - 2013-06-07

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint.

Pénztárgépek - Varga Mihály a "kiskasszák" bekötési kötelezettségének kéthónapos kitolására tesz javaslatot

Gazdaság - 2013-06-07

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos kitolását.

Felügyeleti díjat fizethetnek augusztustól a belvárosi vendéglátóhelyek

Gazdaság - 2013-06-07

Augusztus 1-től naponként és vendégenként 20 forint felügyeleti díjat kérhetnek az önkormányzatok a "világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzletektől". Ez derül ki Rogán Antal V. kerületi polgármester pénteken benyújtott törvénymódosító javaslatából.

Opten: nőtt a megszűnő vállalkozások száma tavasszal

Gazdaság - 2013-06-06
Március elejétől május végéig havonta átlagosan 2919 vállalkozás szűnt meg Magyarországon, ami több mint 36 százalékos növekedés éves összevetésben annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan a végelszámolások aránya az egyharmadára, a felszámolásoké pedig a felére csökkent - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.

A Wizz Air elindítja Budapest-Isztambul járatát augusztusban

Gazdaság - 2013-06-06

A Wizz Air elindítja a Budapest és Isztambul közötti járatát augusztus 2-án - jelentette be Abrán György, a diszkont légitársaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.  A tervek szerint eleinte heti négy járatot - hétfő, szerda, péntek, vasárnap - üzemeltetnek majd, a következő hónapokban pedig fokozatosan emelik a járatsűrűsséget, és 2014 márciusától már mindennap repülnek a két város között.

KSH: 0,7 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Gazdaság - 2013-06-06

Az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest és 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte részletes jelentésében csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A szezonálisan és naptárhatással kiigazított éves csökkenés 0,3 százalékos volt.

    Az adatok megegyeznek a korlátozott információs bázisra épülő május 15-én kiadott első becslésben szereplőkkel.

NAV: a pénzügyi bűncselekmények zöme adócsalás

Gazdaság - 2013-06-05

- A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból, zömmel adócsalásból származik.  A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek 2756 bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást 2013 első negyedévében - tette közzé honlapján a hivatal szerdán.

Londoni elemzők: gyorsuló ütemben élénkül a világgazdasági aktivitás

Gazdaság - 2013-06-05

A világgazdaság kilábalási ütemének gyorsulására utal a legújabb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) alapján.

 A JP Morgan minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére vetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozóipari és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból hozzáadottérték-súlyozással képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét.

Opten: nehéz helyzetbe kerülnek a rezsicsökkentés miatt a vízművek és csatornázási vállalatok

Gazdaság - 2013-06-04

A legutóbbi beszámolók szerint a működő vízművek 26 százaléka, a csatornázási vállalatoknak pedig mintegy 40 százaléka már a jelenlegi díjak mellett is veszteséges vagy nulla jövedelmezőségű - közölte a rezsicsökkentés kapcsán az Opten céginformációs szolgáltató kedden.

Gazprom: 2030-ig folyamatosan nő a gázszállítás Európába

Gazdaság - 2013-06-04

Folyamatosan növeli az európai országokba exportált földgáz mennyiségét 2030-ig a Gazprom arra számítva, hogy az európai kereslet is nőni fog - közölte Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese kedden.   Az orosz földgáz átlagos exportára az idén a 2011-es szinten várható, azaz ezer köbméterenként 370-380 dollárra lehet számítani. Az első négy hónapban átlagosan majdnem 400 dollárért adták el az energiahordozót az európai országoknak.

Túlzott deficit - Moody′s: maradtak adósságfenntarthatósági kockázatok

Gazdaság - 2013-06-03

- A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szóló javaslattal az EU-bizottság elismerte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a magyar kormány tett tavaly a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, a javaslat jelzi az Európai Bizottság azon várakozását is, hogy a deficit a következő két évben sem lépi túl ezt a küszöbértéket - áll a Moody′s Investors Service hétfőn Londonban ismertetett elemzésében.

Telephely fejlesztési pályázatok Észak-Alföldön

Gazdaság - 2013-06-03

- Az észak-alföldi régióban 88 pályázó nyert a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számra meghirdetett telephely-fejlesztési pályázaton, összesen 5,5 milliárd forintot - jelentette be Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.

Workania: a pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek

Gazdaság - 2013-06-01

A magyarországi  pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből.

 A 17 és 25 év közötti, egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalók havi bruttó átlagbére 162 ezer forint, míg az országos átlag bruttó 221 ezer.  A Workania megvizsgálta, hogy a hazai pályakezdő fiatalok milyen bérezésre számíthatnak.

A Xanga csoport fejleszti az ipari parkot Debrecenben

Gazdaság - 2013-05-31

- Mintegy 2,2 milliárd forint befektetéssel ipari technológiák befogadására alkalmas üzemet épít a debreceni határ úti ipari parkban a Xanga cégcsoporthoz tartozó DIP Invest Kft. A csaknem 16 ezer négyzetméteres ipari komplexum alapkövét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a Xanga csoport vezérigazgatója helyezte el.

A Philips nem gyárt több TV-t Székesfehérváron: 370 ember kerül utcára

Gazdaság - 2013-05-29

A tévé-üzletágat a Philipstől megvásároló TP Vision centralizálja a gyártási kapacitását a TPV Technology-val, ami a székesfehérvári TV gyár bezárását vonja maga után - tudta meg a feol.hu.A TP Vision és a TPV Technology további lépéseket tesz annak érdekében, hogy a szorosabb együttműködés a költségek csökkentését eredményezze.

Lassuló ütemben tovább bővül az európai turizmus

Gazdaság - 2013-05-22

A gazdasági nehézségek ellenére 3,8 százalékkal bővült 2012-ben az európai turizmus a Tourism Economics adatai szerint, és 2013-ra további, ám csökkenő ütemű - 1,8 százalékos - növekedést várnak - közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt.

 A pozitív tendencia mögött - a gazdasági klímának megfelelő fogyasztói trendekkel összhangban - elsősorban az erősödő régión belüli forgalom áll.