Csődegyezséget kötött az E-Star Alternatív Energiaszolgálat Nyrt. a hitelezőivel - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Tájékoztatásuk szerint a csődtárgyaláson a korábban közzétett csődegyezségi megállapodás-tervezetben foglaltak szerint állapodtak meg.
A csődegyezségen jelenlévő hitelezők 80,81 százaléka igennel és 1,07 százaléka nemmel szavazott, a hitelezők 18,2 százaléka nem volt ott.
Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének. Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében.
A munkanélküliek első negyedévi 509 ezres létszáma alig tér el az egy évvel korábbitól vagy az egy hónappal korábbi 2012. december - 2013 februári adattól, és a 15-74 éves korosztályban 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciusban sorozatban az ötödik hónapban regisztráltak deflációt Japánban: a magárindex éves összevetésben 0,5 százalékot esett, jelezve, hogy még nem érezhetők a kormány és a jegybank agresszív inflációgerjesztő politikájának hatásai.
Magyarország személyi jövedelemadó (szja) rendszere európai összehasonlításban kedvező a 16 százalékos egyetlen kulccsal, de a járulékok kifejezetten magasnak számítanak, különösen amiatt, hogy nincs olyan jövedelemhatár, amely fölött már nem kell fizetni - mondta Horváthné Szabó Beáta, a PwC Magyarország igazgatója a tanácsadó cég sajtóklubjában csütörtökön Budapesten.
A gyanú szerint csaknem 160 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy egri borászati cégcsoport fiktív számlázással, illetve állami támogatás jogtalan felhasználásával.Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtószóvivője szerint a telephelyre - amelyen öt egymással tulajdonosi átfedésben álló társaság osztozik - egyszerre csaptak le pénzügyi nyomozók, adórevizorok és pénzügyőrök.
Változatlanul az euróövezet a világgazdasági növekedés legnagyobb visszahúzó tényezője és továbbra sem kizárható Görögország távozása, sőt az sem, hogy Németországot destabilizálja az euróövezeti segélyprogramokkal szembeni ellenállás - emelte ki szerdán Londonban ismertetett idei globális befektetői felmérésében a világ egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza.
Ellentmondásos jogszabályváltozásra figyelt fel egy konkrét adóhatósági fizetési meghagyás kapcsán Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere, aki szerint az adóhatóság egy, az ügylet időpontjában érvényes szabály szerint adómentesnek számító "takarékbetétes" ajándékozásra – utólag – illetékfizetési kötelezettséget állapított meg és vetett ki.
A magyar álláskeresők fizetési igényei 25-30 százalékkal maradtak el tavaly a valós fizetésektől - derül ki a workania.hu legfrissebb kutatásából, amelyben az internetes állásportál azt vizsgálta, hogyan alakultak az álláskeresők által elvárt bérek a magyarországi álláspiacon az elmúlt években.
Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is, ezzel megtört a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének fél éve tartó emelkedése.
A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésben ismertetik: az eddigi javulás hajtóereje a fogyasztói bizalmi index volt, és ennél a mutatónál az áprilisi romlás sem jelentős. Az üzleti várakozások azonban az idei első negyedévi stagnálás után csaknem tavalyi mélypontjukra estek.
A debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vasúti átrakót, iparvágányt és innovációs központot épít a légikikötőben; a 2,7 milliárd forintos beruházás alapkövét csütörtökön helyzete el Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke és Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója.
Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére az idén és jövőre gyorsuló ütemben nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás pedig egyensúlyba kerül a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön bemutatott közös előrejelzése szerint.
Ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a sertéságazatban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa brüsszeli vétója után. A tárca javaslatáról folynak az egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) - mondta a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott Magyarországra vonatkozó makrogazdasági előrejelzésén, így továbbra is stagnálást vár az idei évre, 2014-re pedig 1,2 százalékos gazdasági növekedést. A szervezet által kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások féléves jelentésben az IMF egy számot változtatott a március végén kiadott magyarországi országjelentés makrogazdasági prognózisához képest. Eszerint a munkanélküliségi ráta a tavalyi 11,0 százalékról az idén 10,5 százalékra csökkenhet a korábban várt, 11,1 százalékos emelkedés helyett.
Az építőipar termelése 7,2 százalékkal nőtt februárban a nyers és a munkanap-tényezővel kiigazított adatok szerint egyaránt. Az előző hónaphoz, januárhoz képest 2,3 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly szeptember óta először nőtt a termelés éves összehasonlításban.
Nincs műszaki akadálya a kapuvári húsgyár újraindításának – mondta Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa az MTI-nek. „Minden nehézség és pénzszűke ellenére sikerült a gyár átmeneti leállítása során a műszaki, technológiai és közegészségügyi feladatokat, állagmegóvási programokat végrehajtani, így a gyár újraindításának különösebb műszaki akadálya nincs” – fogalmazott.
Nyílt levélben fordult a vidékfejlesztési miniszterhez a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ), tiltakozva amiatt, hogy a kormány még ebben az évben meghirdeti azokat a földterületeket, amelyeknek 2017-ben lejár a haszonbérleti szerződése.
A Malév 2012 eleji csődje és a fapados légitársaságok térnyerése átalakította a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezetét: miközben az országba érkező turisták száma emelkedik, csökkent a több napra ide látogatók aránya, és az országba érkezők kevesebbet költenek - mondták az MTI-nek szakemberek.
A fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Londoni pénzügyi elemzők 2,5 százalék körüli éves inflációval számoltak.