Az adóbevallások számát a felére, az abban szereplő sorok számát pedig harmadával kell csökkenteni - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt frakciójának hétfői budapesti ülését követő sajtótájékoztatón. A liberális pártelnök hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium által készített adóreformcsomag szerdán kerül a kormány elé.
Megkezdődött a nagyszüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a hétvégén, mind a termés, mind pedig a felvásárlási ár elmarad a remélttől - tudta meg Marczinkó Ferenctől, a hegyközségi tanács elnökétől az MTI vasárnap. Tokaj-hegyalján a szőlészek, borászok - éppen az aszúsodás miatt - a lehető legtovább kivárnak a szüret megkezdésével. Az aszúképződés fontos előfeltétele ugyanis a kései szüret.
A 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 19 pályázat már lezárult, 47 van még nyitva - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI érdeklődésére. Az ügynökség tájékoztatása szerint a lezárult pályázatok közül végső döntés két kiírásnál született, a többi esetében a feldolgozás folyamatban van
Felavatták a dán Coloplast cég második magyarországi gyárát Nyírbátorban, a 100 millió euró mintegy 25 milliárd forintos költségből épült nagyüzemet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át. Magyarország következő évei az ilyen és hasonló nagyarányú beruházásokról fog szólni, hiszen megkezdődik az Új Magyarország Fejlesztési Terv valóra váltása az Európai Unió sok ezer milliárdos támogatásával - mondta a kormányfő.
Az idén 5,602 millió tonna kalászos gabona termett, 539 ezer tonnával, 8,8 százalékkal kevesebb, mint az előző évi 6,141 millió tonna - közölte a Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A KSH tájékoztatása szerint 2007-ben 1,661 millió hektáron termeltek gabonát, ami 63 ezer hektárral, 3,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A kormány 2,8 százalékos GDP növekedés, 4,5 százalékos infláció mellett tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt tartalmaz - jelentette be szerdán Veres János pénzügyminiszter, miután a kormány első olvasatban tárgyalta a jövő évi költségvetés tervezetét.
Január-júliusban a bruttó átlagkeresetek 8,2, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett - 6,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Hankook minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat - mondta Han Duk Szu Dél-Korea miniszterelnöke kedden Budapesten miután tárgyalt a magyar kormányfővel. A pontos intézkedésekről a vállalatnak kell döntenie, de a Hakook minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat, éppen úgy, ahogyan egy Magyarországon bejegyzett vállalathoz illik - hangsúlyozta a távol-keleti ország miniszterelnöke a nemzetközi sajtóértekezleten.
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. Az építőipari termelés júliusban kiigazítatlan adatok alapján 13,7 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Egyre többen érdeklődnek az új típusú Start kártyák iránt, július 1-jétől, a kiválthatóság kezdetétől szeptember közepéig 2.350 érdekelt váltotta ki ezeket a kártyákat, amelyek lehetőséget adnak a járulékmentes vagy kedvezményes járulékkal történő foglalkoztatásra - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
A Balaton kereskedelmi szálláshelyein összesen 11,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák- és 13,6 százalékkal a vendégek száma az év első nyolc hónapjában 2006 azonos időszakához képest, ami már nem csak a hazai érdeklődés további növekedésének, hanem a külföldi turistaforgalomban beállt kedvező fordulatnak is köszönhető - egy, az év első nyolc hónapjáról készített gyorsfelmérés szerint.
Szerdán bruttó 2 forinttal emeli a Mol a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol legutóbb augusztus 27-én változtatott a benzin árán, akkor bruttó 3 forinttal emelte, míg a gázolajét 2 forinttal. A mostani emeléssel a benzin átlagára 292 forint lesz, míg a gázolajé 262 körül alakul.
A Magyarországi LEADER Központ, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium együttműködésében szeptember 21. és 23. között rendezik meg a Magyar Vidéki Turizmus Napjai rendezvényt - közölte az MT Zrt.
Az ipari termelés júliusban 12,1, munkanaphatástól megtisztítva 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az idén júniusi szintet a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján 1,4 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitja meg ma "Az európai gázellátás kihívásai - Élesedő verseny, újabb lehetséges útvonalak és szállítók - avagy a Nabucco szerepe" című konferenciát Budapesten. A konferencián, az európai országok által kezdeményezett, az iráni és az azeri gázkészletek Európába szállítására tervezett, és a piaci szereplők által megvalósítandó gázvezeték ügyét vitatják meg az érintettek.
Komoly államháztartási reform nélkül nem lehet az adóreformot végigvinni - jelentette ki László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter a Századvég Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung adózásról rendezett konferenciáján. Ha nem tudjuk az államháztartás kiadási oldalát érdemben visszaszorítani, akkor adóreformot sem lehet Magyarországon csinálni.
A biztosító társaságok képviselőinek részvételével újabb egyeztetés kezdődött a koalíciós pártok között az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a Parlament épületében. Szabad demokrata forrásból a távirati iroda úgy értesült, hogy az egyeztetésen nem számítanak megállapodásra, de remélik, hogy az álláspontok közelednek majd.
Az agrártermékek termelőiár-szintje az első hét hónapban 11,4 százalékkal nőtt, a növényi termékek árszínvonalának 21,7 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 0,7 százalékos emelkedése miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A mezőgazdasági termelői árak júliusban 10,4 százalékkal nőttek a tavalyi bázishoz képest.
Legkésőbb szeptember végéig kell kiadni a múlt évben ki nem adott szabadságokat a Munka törvénykönyve április 1-jétől hatályos módosítása szerint, s közben az idei szabadságokat sem lehet a korábbi mértékben átcsoportosítani a következő évre.