A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 8 százalékos 12 havi inflációt vártak. Augusztusban a szezonálisan kiigazított "alapdrágulás" 0,4 százalék volt, a maginfláció 2005 augusztusához viszonyítva 5,4 százalékot tett ki.
A piaci adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után a casco biztosítás díja is csökkenni fog, a biztosítók pedig új módozatokkal új ügyfeleket szereznek maguknak - állítja a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint szeptember 14-ig, péntekig kérhetik az érintett gazdák a belterületi fagykár-enyhítési támogatást - közölte a tavaszi fagyok által leginkább károsított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdasági szakigazgatási hivatalának vezetője hétfőn Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
A Figyelő- konferenciára meghívott volt pénzügyminiszterek mindegyike egyetértett azzal, hogy szükség van Magyarországon reformokra, a négy meghívott egykori pénzügyi tárcavezető közül azonban egyedül Draskovics Tibor, jelenleg az államreformért felelős tárca nélküli miniszter volt azon a véleményen, hogy egyidejűleg kell a reformfolyamatot elindítani mind az egészségügy, mind a felsőoktatás, mind a közigazgatás területén.
Az ország előtt álló fejlesztési lehetőségekről beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön Székesfehérváron, a Közép-dunántúli és a Nyugat-magyarországi regionális fejlesztési tanács elnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón. Magyarország 15 operatív programjából 14-re már igent mondott Brüsszel.
Az államháztartás hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - augusztusban 69,1 milliárd forint volt, így a nyolchavi hiány 982,3 milliárd forint lett, a GDP 3,9 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön. A PM erre a hónapra 87,5 milliárd forint hiányt várt a pénzforgalmi adatok alapján.
Nőtt a regisztrált álláskeresők száma augusztusban 1,2 százalékkal az előző hónaphoz és 10,4 százalékkal az egy évvel korábbi adathoz képest - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal csütörtöki sajtótájékoztatójára kiadott összefoglalóból. Augusztus végén 417.226 álláskeresőt tartottak nyilván.
Több mint 800 új munkahely jön létre a mintegy 18 millió eurós beruházással a Magyarországra települő kínai, Livan Biodegradable Product Co. Ltd-nek köszönhetően - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Kínában csütörtökön. A három év alatt felépülő üzemekben a cég környezetbarát alapanyagokból élelmiszeripari csomagolóanyagokat állít elő a hazai és az európai piac számára.
Egyedül maradhat adómérséklési javaslataival Gráf József agrárminiszter a kabinet szerdai ülésén, mivel sem a kormány, sem a két koalíciós frakció nem ért egyet az élelmiszerek áfakulcsának esetleges csökkentésével - írta a Világgazdaság. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője maga is elismerte, hogy az ügyben szakmai vitát folytat Veres János pénzügyminiszterrel - mutat rá szerdai cikkében a lap
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányzati segítséget ígért a magyar pékeknek amiatt, hogy a szélsőséges időjárás következtében rendkívüli módon megemelkedett az alapanyagár számukra. A Pékek és Cukrászok Világszövetsége, valamint az Európai Pékszövetség Budapesten tartott fórumán a miniszter reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió sem hagyja magukra a szakma képviselőit.
Az Európai Vállalkozási Díj nemzeti fordulójából a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara által megvalósított Kárpátok Üzleti Akadémia programja valamint a KA-VOSZ Széchenyi Kártya konstrukciója jutott tovább az európai fordulóba - jelentette be Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára .
Magyarország nincs a globális likviditási válság által leginkább veszélyeztetett feltörekvő gazdaságok között, áll a Standard & Poor′s hétfőn Londonban kiadott elemzésében, amely a legsebezhetőbb országok közé mások mellett Lettországot, Izlandot és Romániát sorolta.
A jövő évtől Magyarországon egyetlen óra alatt céget lehet alapítani - jelentette ki Kóka János Pekingben a magyar-kínai Gazdasági és Üzleti Fórumon, amelyen vonzó befektetési célpontként mutatta be és az Európába irányuló kínai export logisztikai bázisaként ajánlotta fel Magyarországot a kínai vállalkozóknak.
A Dráva-mentén végez közös szénhidrogén-kutatásokat a MOL és az INA; az erről szóló megállapodást szombaton a Zala megyei Bázakerettyén írták alá a két cég vezetői. Mirko Zelic, a horvát INA kutatás-termelési vezetője az aláírást követően elmondta: a Pannon-medence még nagyon sok feltáratlan területet rejt, de ezeknek a kitermeléséhez új technológiákra és jelentős szakmai felkészültségre van szükség
Ma délután átadják az M3-as autópálya új szakaszát Görbeháza és Nyíregyháza között. A közel 40 kilométer hosszú sztrádarész 79,9 milliárd forintért épült a Betonút Zrt. kivitelezésében. Az M3-as autópálya első szakasza 1983-ban készült el Budapest és Gyöngyös között, majd 1998-ban Füzesabonyig, 2002-ben Polgárig, 2004-ben pedig Görbeházáig épült meg a sztráda.
A pénteki tárgyaláson tesznek ajánlatot a szakszervezetek az elégséges szolgáltatás mértékére - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel. A vállalat közleménye szerint a csütörtöki egyeztetésen a szakszervezetek ígéretet tettek arra, hogy elmozdulnak az eddigiekben képviselt nulla százalékos álláspontjuktól, de ennek konkrét részleteit, számait csak a pénteki egyeztetésen adják elő.
Újabb megbeszélés zajlott le a közpénzügyi törvény koncepciójáról a parlamenti pártok képviselőivel, szakértőivel csütörtökön a Pénzügyminisztériumban (PM) - közölte a PM az MTI-vel. A megbeszélésen, amelyen részt vett Veres János pénzügyminiszter, valamennyi parlamenti párt képviseltette magát.