Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakóingatlanok forgalmi adóját a 2016-2019 közötti négy évre.
A képviselők 154 igen szavazattal, 8 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.
Három év börtönre ítélt egy férfit a személyi jövedelemadó (szja) bevallásával összefüggő költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A Fejér megyei férfi személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza jogosulatlanul mások nevében, adataikat felhasználva.
Elégedettek a lakásépítés áfájának csökkentésével építőipari szervezetek, amelyek 2017-ben már a piac jelentős bővülését várják az intézkedéstől, és további javaslatokat is tettek a kedvezményezetti kör és a hitellehetőségek bővítésére.
- A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.
Több intézkedést, így a moziüzemeltetés szabályainak változtatását, a helyi adók felhasználásának új szabályait a fővárosi és a kerületi forrásmegosztásnál, a bíróságok elektronikus elérhetőségét is tartalmazza az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról hétfőn beterjesztett törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az új lakások áfájának 5 százalékra való csökkentését.
- A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A világ legrangosabb szakácsversenyének magyarországi selejtezőjéből Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest), Szabó László (Sodexo), Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár), Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest) és Győrffy Árpád (Kollázs - Four Seasons, Budapest) jutott tovább a döntőbe, és elindul Széll Tamás, a budapesti Onyx Étterem séfje is
Budapesten 73 százalékkal nagyobb az esélye egy eladásra kínált lakás értékesítésének, mint vidéken, egy lakáson másfélszer könnyebb továbbadni, mint egy családi házon, a legkapósabbak az 50 négyzetméter alatti, felújított lakások - állapította meg az Otthontérkép ingatlankereső portál legújabb elemzésében.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi előrejelzéséhez képest 0,3 százalékponttal - 2-ről 2,3 százalékra - emelte jövő évi növekedési előrejelzését. A beruházások az idei stagnálás után jövőre 5 százalékkal visszaesnek, a fogyasztás az ideihez hasonlóan 2,5 százalékkal bővül a GKI szerint.
Elérte a tízmilliós utasforgalmat csütörtökön a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, ennyi utast korábban egyetlen évben sem fogadott a ferihegyi légikikötő.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a tízmilliomodik utas ünnepélyes köszöntésén azt mondta, tavaly 9 millió utasa volt a repülőtérnek, idén várhatóan 10,3 millió lesz, ami 13 százalékos bővülésnek felel meg.
A kínai hamisítási botrány miatt 20-25 százalékkal esett vissza a kereslet a magyar akácméz iránt - nyilatkozta Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke. Elmondta: a kínai mézbotrány hatására, amikor négy kiszerelő üzem 40 százalék kínai ipari mézet kevert a magyar mézbe, az akácméz esetén a felvásárlási árak is csökkentek, jelenleg kilónként 1200-1400 forintot adnak érte a nagybani piacon, miközben 1600 forint felett is volt az ár.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Portfolion Regionális Magántőke Alap közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen az online szálláshely közvetítéssel foglalkozó Szallas.hu Kft. felett - közölte a versenyhatóság szerdán.
A 2014-es gazdasági növekedést támogató egyedi tényezők fokozatos kifutásával a GDP bővülésének üteme 2015-re 2,9 százalékra, majd a következő években 2 százalék alá mérséklődik a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) előrejelzése szerint - ismertette Romhányi Balázs, az intézet vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.
A külkereskedelmi forgalom visszaesése továbbra is a globális kereslet és a kínai fogyasztás egyidejű alacsony szintjéről árulkodik - fogalmazták meg szakértők.
Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati szakszóvivője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány gazdaságpolitikájának kudarcát mutatja, hogy egyre nagyobb létszámban és jövőre már 340 milliárd forintos összegért foglalkoztatják az embereket, szerinte így "egyre többe kerül a foglalkoztatási statisztikák javítása".
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország "Ba1/Not Prime" szintű, vagyis nem befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását a Moody′s Investors Service, elsősorban az orosz külső fizetési helyzet stabilizálódásával indokolva a lépést.
- Az idén az év első 11 hónapjában országosan 125 118 ingatlant értékesítettek, ami 30 százalékkal több a tavaly azonos időszakánál a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló becslése szerint.Ha a december is a tavalyihoz hasonlóan alakul, úgy a 2015-ös összforgalom 134-135 ezer tranzakcióval a válságot követő legerősebb év lesz.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 22-ből a még hiányzó 10 állami erdőgazdaság ellenőrzését is befejezte, általánosságban hasonló hibákat tárt fel valamennyinél: a társaságok a vagyonkezelési szerződéseket nem aktualizálták, az erdőgazdaságok a vagyonkezelésükben lévő állami erdők értékét nem szerepeltették a mérlegeikben, a vagyonkezelésbe vett eszközöket pedig nem mutatták be a kiegészítő mellékletben mérlegtételek szerinti megbontásban.