Mintegy 73 százalékkal nőtt az egyik fővárosi piac legális forgalma azon a napon, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a helyszínen tartózkodtak. A piac kereskedőit azért vizsgálták az adóellenőrök, mert korábban többüknél tapasztalták a bevétel eltitkolását - olvasható a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának közleményében.
A német gazdaság visszafogott ütemű növekedésére számít a német kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport, amely szerint a menekültválság terhei a korábban vártnál gyengébb növekedés mellett is elviselhetőek, és nem fenyegetik a német államháztartás egyensúlyát.
- A Mol Nyrt. és az Eni International B.V. szerdán szerződést kötött az Eni Slovenia doo. teljes tulajdonrészének megvásárlásáról, ezáltal az Eni teljes kis- és nagykereskedelmi tevékenységét is átveszi a magyar olajipari vállalat - olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett tájékoztatásban.
Októberben az éves inflációs ráta 0,5, a maginfláció 0,2 százalékponttal volt magasabb az előző havinál, az infláció emelkedését az okozta, hogy a szabályozott termékek - a távfűtés és az elektromos energia - árcsökkentése belépett a tavalyi bázisba, a maginflációban mért elmozdulást pedig az iparcikkek és a feldolgozott élelmiszerek drágulása okozta - állapította meg a KSH októberi inflációs adatait elemezve kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Nem szűnik meg a behajthatatlan adótartozás, az adóhatóság ugyanis újra megkísérli behajtani a korábban sikertelenül követelt tartozást, s több példa szerint a hátralék gyakran megtérül - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Akkor sem szűnik meg az adótartozás, ha azt végrehajtható vagyon hiányában a NAV első alkalommal nem tudja beszedni.
Májusig 30 okoskukát telepít a brüsszeli önkormányzat a város szívébe és az uniós intézményeknek otthont adó kerületbe - jelentette kedden a La Libre Belgique belga napilap.
A belga főváros 150 ezer eurót (kb. 47 millió forint) különített el erre a célra. Az első 18 okos szemetest a belváros nemrég sétálóövezetté nyilvánított részében helyezik majd el.
A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek.
A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke pénteken.
Ledó Ferenc emlékeztetett: a múlt évben rekordtermést takarítottak be a termelők.
- Megváltozik az adóhatóság vezetési modellje, egy államtitkár és négy helyettes-államtitkár fogja irányítani - mondta Tállai András a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGEE) éves szakmai konferenciáján csütörtökön Sümegen, a szervezet tájékoztatása szerint.
A szén-dioxid-kibocsátási értékeket érintő csalás miatt a Volkswagen-csoport 50 millió eurót is fizethet Spanyolországnak, mert az állam autónként 1000 euróval támogatta az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását - jelentette be José Manuel Soria spanyol ipari miniszter a spanyol közszolgálati rádiónak adott interjújában csütörtökön.
A Boeing repülőgépgyártó kutatásai szerint a következő húsz évben több mint háromezer új repülőgépre lesz szüksége a közel-keleti légitársaságoknak. Az amerikai gyártó közleménye szerint a gépek hetven százaléka a kapacitások bővítését szolgálja, a legnagyobb igény a keskenytörzsű típusokra lehet, ezekből mintegy 1400-ra formálhatnak igényt az üzemeltetők.
Hatalmas leépítést jelentett be kedden a Standard Chartered (StanChart), a brit bankszektor egyik legpatinásabb pénzintézete, miután eredményei messze elmaradtak a várakozásoktól. A londoni székhelyű, befektetési tevékenységét elsősorban az ázsiai feltörekvő piacokra összpontosító cég a Londoni Értéktőzsdén kedden ismertetett beszámolójában közölte, hogy 139 millió dolláros adózás előtti veszteséggel zárta a szeptemberrel zárult negyedévet.
A fővárosi ingatlanpiacon az ősz elején sem állt meg az árak növekedése, bár az emelkedés üteme lassult - derül ki a Jófogás.hu és a GKI Digital közös, országos iparági elemzéséből. Az apróhirdetési portál adatai alapján a kereslet év eleji erőteljes növekedésével együtt szinte azonnal emelkedésnek indultak az árak is. Az összefoglaló szerint azonban az év eleji árrobbanás főként csak Budapestre igaz.
- A Duna House csoport részvényeinek nyilvános értékesítése maximum 4250 forintos áron november 9-én kezdődik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a befolyó összegből legfeljebb 2 milliárd 508 millió forinttal emelik meg a csoport alaptőkéjét - mondta Régely Károly, a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
- Az idei harmadik negyedév sorban a negyedik egymás után, amikor csökkennek a világpiaci táblagép-eladások - közölte csütörtökön az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési kutató intézet.
A harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 12,6 százalékkal 48,7 millióra csökkentek a világpiaci táblagép-értékesítések.
Több mint 2,3 millió online vásárló lesz Magyarországon, ami a napi rendszerességgel internetezők 41 százaléka - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu legfrissebb közös felméréséből.
A kutatás 6 online vásárlói típust azonosított, közülük a rutinos vásárlói profil a legmeghatározóbb, amelynek 56 százaléka több mint évi hat alkalommal vásárol.
Több és jobb minőségű szőlő termett idén, de az emelkedő költségek és a javuló minőség miatt a szőlő felvásárlási ára is nő. Éppen ezért az idei évjáratú borok jó eséllyel 10-15 százalékkal drágulnak majd - írja csütörtöki számában a Népszabadság.