Helyi

Eredmények megjelenítése 1981-től 2000-ig 2535 találatból.

 Közel 49 milliárdos Debrecen költségvetési tervezete

Helyi - 2009-02-12

A kialakult helyzet miatt az önkormányzatnak 2009-re az a legfontosabb célja, hogy ne vegyen igénybe hitelt, külső forrást, és elkezdje visszafizetni az adósságát. Ugyanakkor csökkenteni akarják az iparűzési adót azon cégek esetében, amelyek a város által preferált tevékenységet végzik, azaz az úgynevezett magas hozzáadott értéket képviselő terméket állítanak elő- sorolta az önkormányzat prioritásait csütörtöki sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.

A felsőoktatás kérdéseire keresnek választ a Debreceni Egyetem Napján

Helyi - 2009-02-05

Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal rendezik meg a Debreceni Egyetem Napját, amely a hazai felsőoktatást szorosan érintő kérdésekre próbálja ráirányítani a figyelmet február 7-én. A Debreceni Egyetem (DE) egész napos eseményén részt vesz többek között Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter, Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Pálinkás József, az MTA elnöke, valamint az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, April H. Foley is.

Pósán László nyílt levele

Helyi - 2009-02-04

Klenóczki Károly

Magyar Közút Kht.

megyei igazgatója részére

Meglepetéssel és megdöbbenéssel olvastam, hallottam az Ön, és a Magyar Közút Kht. magyarázatát, érvelését arról, hogy miért szüntették meg a 48-as útnál a Szilváni utca lejáróját. Indoklásuk sok szempontból nem felel meg a valóságnak és a körülmények ismeretében finoman fogalmazva is kétségeket keltőek.

Új iskola indulhat Hajdúhadházon

Helyi - 2009-01-30

Új nyolcosztályos iskola indulhat szeptembertől Hajdúhadházon a református egyház fenntartásában - adta hírül az Origo. A településen tavaly óta már működik egy református óvoda, az induló iskola arculatát is leginkább a református vallásoktatás határozná meg. Az önkormányzat és az egyház között még folynak az egyeztetések.

Debrecen: idén nincs újabb nagyberuházás

Helyi - 2009-01-30

Kósa Lajos polgármester és Szekeres Antal jegyző ma munkaértekezleten, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának teljes állománya előtt értékelte dolgozóinak 2008 évi munkáját és felvázolta a 2009 évi elvárásokat, várható változásokat.

A polgármester elmondta, hogy a beérkező visszajelzések alapján az ügyfelek elégedettek a polgármesteri hivatal nyújtotta szolgáltatásokkal, s azt a célt tűzte ki, hogy – bár az ellátandó feladatok száma tovább nő és a feltételek valószínűleg romlanak – a munka színvonalát fenn kell tartani.

Játszótér átépítés

Helyi - 2009-01-28
A régi játékok elbontásával elkezdődött a Kandia - Klaipeda utcai tömbbelsőben található játszótér építése. Az önkormányzat saját forrásból 5 játszótér fejlesztését, korszerűsítést kezdet el az elmúlt év őszén, összesen közel 53,5 millió forint értékben. Ezek közül hármat – a Serház utcait, a Borsos József térit és Józsán a Kiserdő utcait –, már tavaly birtokba is vehették a gyerekek.

Több száz millió forinttal károsították meg a lakosságot Hajdú-Bihar megyében!

Helyi - 2009-01-27

Az Önkormányzati törvény (1990. évi LXV. Tv. 8.§.), az önkormányzatok működési területére hatósági ár megállapítását írja elő, az alapvető közműszolgáltatások, így a vízdíj és szennyvízdíj tekintetében is.

Hajdú-Bihar megyében 71 település 1995-ben létrehozta a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Rt-t. Ez a cég üzemelteti a vízműveket, szedi be a díjakat.

TÜNDÖKLŐ BÁLI ÉJSZAKA

Helyi - 2009-01-26

Több mint 300 vendég részvételével zajlott a debreceni báli szezon egyik legelegánsabb bálja, a Kamarabál. A bálozás sokéves hagyományait felelevenítve a XXI. század üzletembereinek a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) 2009. január 24-én, immár 12-ik alkalommal rendezte meg a Kamarabált. A vállalkozók bálja hajdanán is a szezon egyik legkiemelkedőbb társadalmi eseménye volt, ahol a jóízű beszélgetések mellett nagyszerű üzleti tervek, jövőt formáló elképzelések is megfogalmazódtak.

Folytathatja a munkát az MSZP megyei elnöksége

Helyi - 2009-01-26

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezetének tisztújító küldöttgyűlése ismét Dr. Oláh Lajost, a szervezet eddigi vezetőjét választotta meg elnökének. Megyei általános alelnök maradt Csontos János. Továbbra is a megyei szervezetekért felelős alelnök Gurzó László lesz, míg az önkormányzati területfejlesztési koordinációs alelnök Tóth József.

 Fokozott közbiztonsági  ellenőrzés lesz Hajdú-Bihar megyében

Helyi - 2009-01-22

Hajdú-Bihar megye közlekedésbiztonsági helyzete az előző év azonos időszakához képest bár kedvezőbb képet mutat – hiszen a személyi sérüléses balesetek számában 5,8 százalékkal csökkent  – , azonban a súlyos kimenetelű események száma nőtt.  A balesetek súlyosságának aránya is változott, hiszen a közelmúltban több olyan baleset is történt, amelynél teljes útlezárást kellett alkalmazni.

Virtuális túra a www.aquaticum.hu és www.hotellycium.hu oldalon

Helyi - 2009-01-21

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. folyamatosan fejleszti és bővíti mind a www.aquaticum.hu mind a www.hotellycium.hu oldalakat. Az oldalakon nemcsak információk kaptak helyet, hanem a cél az, hogy a leendő vendégek képi világában is megismerjék mind a szállodát mind a fürdőket. Az oldalakon a képgaléria mellett videók is szerepelnek, most pedig virtuális túra segítségével ismerhetőek meg a létesítmények.

A Magyar Kultúra Napja rendezvényei

Helyi - 2009-01-20

2009. január 22.

 

Kölcsey Ferenc szobrának és domborművének megkoszorúzása

Időpont: 2009. január 22., 10.00 óra

Helyszín: a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola előtt és az épület első emeletén (Debrecen, Péterfia u. 1-7.) 

Új APEH kirendeltség

Helyi - 2009-01-17

Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága számítógépes összeköttetéssel rendelkező állandó vidéki kirendeltséget nyitott 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. (telefon: 52/240-440) szám alatt, ahol 2009. január 12-étől az alábbi ügyfélfogadási rend szerint várjuk ügyfeleinket:

Bombariadó egy debreceni plázában

Helyi - 2009-01-14

Bombariadó miatt kiürítették az egyik bevásárlóközpontot Debrecenben. Szerdán délután értesítették a rendőrséget, hogy robbantással fenyegető hívás érkezett a Rákóczi utcai pláza vevőszolgálatához.

Kinek a felelőssége a szmogriadó elmaradása Debrecenben?

Helyi - 2009-01-13

A KVM jelentése szerint 3 vidéki városban rossz a helyzet (Szeged, Miskolc, Debrecen), Debrecenben már tegnap és tegnap előtt is rosszabb volt mint Budapesten, de nem tettek semmit. Szeged, Miskolc eleget tett a tájékoztatási kötelezettségének.

Magasabb szmogriadó fokozatot (tájékoztatási fokozat helyett riasztási fokozat) kellett volna elrendelni, mert:

Szmogriadó?

Helyi - 2009-01-13

Gadus István megyei elnök, önkormányzati képviselő mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy levélben kérdéssel kíván fordulni Debrecen Megyei Jogú Város jegyzőjéhez, tájékoztatást kérve a szmog helyzet kezelésével kapcsolatosan felmerült kérdésekben.

Tisztújítás az MSZP debreceni szervezetében

Helyi - 2009-01-10

A Magyar Szocialista Párt 2009 évi teljes körű tisztújításának keretén belül a 2009. január 8-i küldöttgyűlésen a debreceni városi szervezet megválasztotta az elkövetkezendő két év vezető tisztségviselőit.

Festeni és  rajzolni szerető érdeklődőket és diákokat vár a Medgyessy-kör.

Helyi - 2009-01-10
Új tagokat fogad a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola. Foglalkozásain a rajzolás, a festés mesterségébe vezetik be az alkotni vágyókat, és egyetemi, főiskolai képzésre készítik föl a művészeti pályát választó diákokat a tanárok: Lukács Gábor, Palotai Erzsébet festőművészek és Subicz István grafikusművész.

Dr. Uzonyi Attila r. alezredes a Debreceni Rendőrkapitányság új vezetője

Helyi - 2009-01-06

2008. december 18-i hatállyal Dr. Bencze József r. altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság Vezetője megbízta a Debreceni Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátásával Dr. Uzonyi Attila r. alezredest, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Igazgatóság, Bűnügyi Osztály, volt vezetőjét.

Debreceni díjak

Helyi - 2009-01-05

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése, a hagyományokhoz híven –           és 53/1997. (XII. 20.) Kr. rendelete alapján – április 11-e, a város napja alkalmából  díszpolgári címet, pro urbe, mecénás és sajtódíjat adományoz.