Idén második alkalommal rendezték meg az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny magyarországi válogatóversenyét 17-25 éves diákok és fiatal informatikus szakemberek számára március 19-20-án. A kétnapos döntőbe jutott hat legjobb csapatnak már egy cég mindennapi működésében felmerülő, valós informatikai problémákat kellett megoldaniuk. Az első helyezést debreceni középiskolások szerezték meg, akik decemberben a lisszaboni döntőn képviselik Magyarországot.
12 milliárd forintból épülhet a Debreceni Egészség Központ, amely a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának infrastrukturális fejlesztését foglalja magában. A mai napon került sor a projekt vállalkozói szerződésének ünnepélyes aláírására. A projekt keretében új épületet építenek, a meglévőket bővítik, felújítják, egyes régi épületeket elbontanak, illetve új műszereket vásárolnak.
A Hal köz rekonstrukciójára kiírt – hivatalosan „Debrecen, Halköz téren komplex burkolat kialakítás, parkosítás, szobor talapzat készítése, vízmedence készítése” tárgyú – nyílt közbeszerzési eljárás eredményhirdetésére 2010. március 17-én megtörtént.
A nyertes ajánlattevő a nyíregyházi székhelyű KÖZMŰ GENERÁL Építő és Szolgáltató Kft. lett.
Még mindig nincs megállapodás Debrecenben a 2-es villamosvonalra szánt járművek megvásárlására kiírt közbeszerzési tenderben- értesült a kotottpalya.hu
Az eddigi megállapodás alapján a spanyol CAF szállította volna a villamosokat a cívisvárosba, azonban a vesztes pályázók megtámadták a döntést a Közbeszerzési Bizottságnál.Az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter– nemzeti ünnepünk alkalmából – soron kívül előléptette:
– rendőr ezredessé –
a szakterületén kifejtett eredményes tevékenysége, valamint példamutató vezetői munkája elismeréseként Dr. Uzonyi Attila r. alezredest, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjét7.45 óra: Térzene a Bem téren. Közreműködik a debreceni Helyőrségi Zenekar.
8.00 óra: Az Országzászló felvonása a Bem téren katonai tiszteletadással.
9.15 óra: Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Petőfi téren. „Él a magyar, áll Buda még…” címmel a Törköly együttes ünnepi műsora.
során új villamospálya épül a Péterfia utcától a Doberdó utcai végállomásig.
Pajna Zoltán alpolgármesternek Pro Régió-díjat adományozott a gazdasági miniszter nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Az elismerést a terület- és regionális fejlesztés, a térségi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése terén végzett kiemelkedő tevékenységéért ma vette át a városvezető Budapesten.
Március 14.
18.30 óra: Fáklyás felvonulás. A felvonulás útvonala: a Debreceni Egyetem főépülete (Egyetem tér 1.) előtti térről az Egyetem sugárút–Bethlen utca útvonalon a Déri térig.
19.15 óra: Ünnepi megemlékezés a Déri téren. Köszöntőt mond: dr. Pósán László, országgyűlési képviselő.
A városépítési osztály tájékoztatja a lakosságot, hogy az újonnan épülő nyugati kiskörút nyomvonalán 2010. március 8-án lőszermentesítési és terület-előkészítési munkák kezdődnek. Ennek érdekében március 8-án reggeltől lezárják a Hatvan és Bajcsy Zsilinszky utca, valamint a Simonffy és a Széchenyi utca közti szakaszt.
A nyertes ajánlat szerződéses értéke nettó 44.158.170 euró, amely összeg a járművek ára mellett tartalmazza a karbantartási és üzemeltetési eszközök, tartalék alkatrészek valamint a garanciális szerviz költségét is. Az első jármű szállítási ideje a szerződéskötést követő 22. hónap. Az összes jármű – folyamatos szállítással – 2013 év elejére fog megérkezni.
Az Év Belvárosi Üzlete – kereskedelmi üzlet kategóriában:
Szakmai zsűri díja
Tükör 2000 Kft. bugattí üzlete (Debrecen, Piac u. 41.)
A Tükör 2000 Kft. első üzlete 1995-ben nyílt a Piac utcán, magas minőségű exkluzív férfi-női divatáru-kínálattal.
A debreceni 2-es villamosvonal pályájának és tartozékainak építésére vonatkozó vállalkozási szerződés tervezett aláírását a felek 2010. február 24-ről későbbi időpontra halasztották.
A szerződés összetettsége és nagy terjedelme miatt a végleges szövegezés – a jelentős számú melléklettel együtt – ugyanis még nem készült el. A közbeszerzési eljárási rend szigorúsága miatt kell igen körültekintően eljárni, minden tartalmi és formai feltételnek megfelelni.