A második debreceni villamos vonal 7,5 milliárd forintból épül. A pályázatraöt pályázat érkezett, a győztes a budapesti ATK-Debrecen Konzorcium lett. Megelőzve a fővárosi CIVIS Konzorciumot, a debreceni D-Tram Konzorciumot, az egri CIVIS-2 Közös Vállalkozást, illetve a cseh Debrecen V-2 Konzorciumot.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 43 millió forintos uniós támogatásával foglalkoztató műhely nyílt Debrecenben, mely az Immánuel Otthon ifjúsági csoportjában ellátott, 18 és 31 év közötti súlyosan-halmozottan sérült fiatalok számára nyújt segítséget.
„Megmutatjuk, mit jelent élő közösséghez tartozni” – mondta Bölcskei Gusztáv püspök a III. Református Jótékonysági Bálon február 19-én, pénteken este Debrecenben. A Tiszántúli Református Egyházkerület a megmaradásért küzdő felvidéki Rozsnyói Református Alapiskola megsegítésére rendezett jótékonysági bált.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Utasait, hogy az arcképes, illetőleg az arckép nélküli kombinált havi bérletszelvény az érvényesítés napjától a következő hónap ugyanazon naptári napjának 24:00 órájáig, annak hiányában az azt követő hónap első napjának 24:00 órájáig érvényes.
Az idén második alkalommal megrendezett Debreceni Egyetem Napján a gazdag programokon kívül több, a keleti régió informatikai fejlesztését is előmozdító megállapodás született, szó esett a kutatóegyetemmé válásról, valamint a külhoni magyar nyelvű felsőoktatás további stratégiai fejlesztéséről.
Az IT szektor kílmavédelmi törekvései, a magyarság megőrzésének határon túli kérdései, valamint a Debreceni Egyetem és Németország szerteágazó kapcsolatairól is szó esik az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Debreceni Egyetem Napján, február 5-én és 6-án.
Évente mintegy 600-700 millió forintot hoz Debrecen városának uniós pályázatokon a részben önkormányzati tulajdonú Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. – mondta Pajna Zoltán (Fidesz), a város alpolgármestere sajtótájékoztatón kedden Debrecenben.
Pénteken 11 órakor kezdődik és vasárnap délutánig tart a III. Főnix-kupa nemzetközi utánpótlás kézilabdatorna a cívisvárosban.
Mintegy 30 millió forint áramdíj-fizetési hátralékot halmozott fel a debreceni Aranybika szálloda az utóbbi időszakban, és az E.ON-nal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, így az áramszolgáltató elvágta a vezetéket - írta a Hajdú-bihari Napló.
Egymilliárd forintos beruházással olyan iskola épül Debrecenben, amelyben megújulóenergia-tanműhely és fedhető sportpálya is lesz.
Új, világszínvonalú gyermek-mentőorvosi kocsi állt munkába Debrecenben; ezentúl az egész észak-alföldi régióban el tudják látni a kis betegeket.
A hotelben hat szinten, 43 szoba, ezen kívül tágas belső parkoló és két étterem várja a vendégeket.
Modern motorvonatok forgalomba állítását tervezi a MÁV Zrt. Kelet-Magyarországon; a Desiro vonatok, amelyeket eddig főként az elővárosi forgalomban használtak, mostantól Debrecen és Fehérgyarmat között is közlekednek.
A debreceni polgármesteri hivatal oktatási osztályvezetője, valamint a Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatója rangos díjakat nyert az Apáczai Kiadó pályázatain.
Debrecen képviselő-testületének tulajdonosi bizottsága decemberben is foglalkozott a Simonffy utca szívében lévő terület rendbetételével.