Izraeli nagykövet: 2009. február 12.: Aliza Bin Noun, Izrael nagykövete tett látogatást városunkban. A vendéget Halász János alpolgármester fogadta. Megbeszélésük tárgya a két ország, de elsősorban Debrecen és testvérvárosa, Rishon LeZion közötti kulturális és gazdasági kapcsolat elmélyítése, illetve megerősítése volt.
A város önkormányzata január 14.-én tárgyalja Debrecen nemzetközi kapcsolatairól szóló tájékoztatót. Összállításunk első részében a testvérvárosi kapcsolatok összegzését ismertetjük.
Az önkormányzat 2,7 milliárd forintos hitelfelvételre kényszerül.Ennyivel lesz több idén a város kiadása, mint a bevétele a költségvetési tervezet szerint. A bevételcsökkenés legfőbb oka, hogy idén, tavalyhoz képest több mint 2 milliárd forinttal csökkent az önkormányzati fenntartású intézmények állami támogatása. –mondta Pajna Zoltán alpolgármester sajtótájékoztatón.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium december 28-án kiírta a pályázatot a Debreceni Egyetem vezetői posztjára - írja a haon.hu. A 2006-tól 2009 novemberéig hatályban lévő szenátusi rendelkezés szerint Fábián István, a tudományegyetemi karok (TEK) elnökének kinevezése volt a legvalószínűbb, ám a rendelkezés hatályon kívül helyezésével bármely egyetemi tanár, így a jelenlegi rektor, Fésüs László előtt is nyitva áll a lehetőség a vezetői szék betöltésére - írja a Hajdú Online.
A debreceni polgármesteri hivatal felhívja az adózók figyelmét, hogy a nem lakás célú építményekről január 15-ig adóbevallást kell benyújtaniuk akkor, ha ilyen építmény (garázs, teremgarázs, üzlet, műhely, iroda, üzem, raktár, gazdasági épület stb.) tulajdonjogát, haszonélvezeti jogát megszerezték.
Országszerte több száz óvódás és kisiskolás rajzolta le a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rajzpályázatára az elmúlt hetekben azt, hogy mit tenne a településén, ha adna rá pénzt az Európai Unió. Az Észak-alföldi régióban különösen a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola kisdiákjai voltak aktívak, ők például a rajzaik szerint játékparkot és több fás-füves területet alakítanának ki a bihari városban.
A debreceni polgármesteri hivatal felhívja a figyelmét a társasági adóelőleg feltöltésére is kötelezett vállalkozóknak, hogy a helyi iparűzési és kommunális adóelőlegüket december 20-ig kötelesek a várható éves adó összegéig kiegészíteni.
Úgy tűnik kijelenthetjük, hogy a debreceni szocialisták, az általuk támogatott kormány kudarcait azzal kívánják leplezni, hogy az elmúlt években jelentős fejlődést felmutató Debrecent és annak vezetését igyekeznek lejáratni. Varga Zoltán által ma tartott sajtótájékoztató ezen kampánynak egyértelmű bizonyítéka.
Nehezen magyarázható az a gyorsaság, amivel Debrecen közgyűlésének Fideszes többsége a december 10-i közgyűlésen megvált két nagyértékű városi ingatlantól. Mint az köztudomású, a Kósa Lajos vezette „csapat” az ez évi utolsó városi közgyűlésen verte át a repülőtéri és a Vágóhíd utcai ingatlanok eladását.
November 27-től csődeljárás alatt működik a Cívis Hoteles Zrt. Asz 1,287 milliárd forint törzstőkéjű társaság egyik képviselője a TM-LINE Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt. vagyonfelügyelője. A cégből még szeptember 22.-én kivált a Hotel Kálvin Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ,így rájuk nem vonatkozik a csődeljárás.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 583 millió forintból épül meg a Bihari Rendezvénycsarnok a berettyóújfalui kistérségben. Az épület ünnepélyes alapkőletételén Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében eddig 358 turisztikai fejlesztést célzó projekt közzel 162 milliárd forint támogatásban részesült, a beruházások értéke meghaladja a 276 milliárd forintot.
Szabó Zoltán pénteki megnyilvánulása ismét ékes bizonyítéka, hogy a tények többnyire nem képesek elhomályosítani a képviselő úr rosszhiszeműségét…
A Debrecen város közgyűlése legutóbbi – 2009. november 10-i – ülésén döntött két tulajdonában lévő ingatlan értékesítéséről.
Három héttel ezelőtt Kósa Lajos polgármester példaértékűnek nevezete Debrecen város gazdálkodását és stabilnak a költségvetés helyzetét. Azaz szerinte semmilyen kényszerhelyzet nincs, ami újabb ingatlaneladásokat indokolna. Szerintünk pedig különösen nincs olyan helyzet, ami bárkit is arra kényszerítene, hogy megkárosítsa a saját városát.
A tehergépjárművekkel okozott személyi sérüléses balesetek visszaszorítása, illetve a közlekedésbiztonság területén elért eredmények további javítása érdekében 2009. november 23-tól december 6-ig tartó ellenőrzés-sorozatot indított a rendőrség, melyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett.
Több mint 1,6 milliárd forintos állami támogatást nyert pályázatával a debreceni önkormányzat a Tudományos Élménypark megépítésére.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) Agóra Pólus támogatási rendszeréhez benyújtott „Tudományos Élménypark kialakítása a Debreceni Botanikus Kertben” című pályázatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 1 631 332 344 forint összegű támogatásra érdemesnek ítélte.
A debreceni civil szervezetek és magánszemélyek együttműködése által létrejött Nagyerdőért Összefogás egyik meghatározó szervezete, a Tiszántúli Természetvédők Társulata fellebbezéssel élt a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében a debreceni Önkormányzat és a Debreceni Egyetem által az Agóra Pólus elnevezésű program keretében Európai Uniós támogatással megvalósításra kerülő Tudományos Élménypark építési engedélye ellen.
Fakitermelési munkák kezdődtek a héten a Debreceni Nagyerdőben. A Kartács utca közelében, a következő napokban egy egyhektáros területen, két állományfoltban távolítják el a veszélyessé vált akáctörzseket az erdészek. Ha az időjárás engedi, még ebben az évben őshonos tölgymakk vetéssel újul meg az erdő.
Debrecen város közgyűlésének Fidesz-MPSZ frakciója és az MDF önkormányzati képviselői 2006. októberében együttműködési megállapodást kötöttek. A megegyezés célja az 1998-ban kezdődött közös munka - új szervezeti keretek közötti – folytatása, az önkormányzati képviselők tevékenységének összehangolása volt, amit a két párt közös értékrendje alapján kívántunk megvalósítani.
Az ünnepi díszkivilágítás felkapcsolása és az ünnepélyes gyertyagyújtás Debrecen karácsonyfáján 2009. november 29-én – vasárnap – 17 órakor lesz a Kossuth téren.
Kósa Lajos polgármester köszöntőjét követően istentiszteletet tart Bosák Nándor római katolikus püspök és Derencsényi István református egyházkerületi főjegyző. Közreműködik a Vox Iuventutis gyermekkórus.
Debrecenben 2009. július 1. -én történt a helyi közlekedésben szolgáltató váltása. Nem csak akkor történt járatcsökkentés (11 és 27-es vonal), hanem az azóta eltelt gyakori menetrend-módosítások is inkább a szolgáltatás szűkítésével jártak, mintsem új utazási lehetőségek megnyitásáról. Az eddig lépéseket túlszárnyalva a DKV Zrt. 2009. december 1-től már 16 vonalon, elsősorban tanítási időszakban, csúcsidőben csökkenteni kívánja a járatok számát.